1More E1001 fülhallgató teszt

dsc01063.JPG

A 1More E1001 bátran nevezhető a hibrid meghajtós fülesek királyának. Nem véletlenül, a gyártóban az említett megoldás megálmodóját és első megvalósítóját tisztelhetjük. Több Xiaomi fülesben is láthattuk már a technológiát (pl. az előzőleg tesztelt Xiaomi Hybrid Pro), ezek tervezésében is a 1More segített, tőlük származik a hasznos tudás.

Ezeket olvastad már?

 

ilife-robot_1.pngmini-0805_1.jpgindex-2.jpg

 

 

 

A doboztól majdnem hátast dobtam, amikor kibontottam. Voltak már termékek, amiknek a tálalására ráaggattam a prémium jelzőt, de azok mind kutyafa...fülék ehhez képest. Itt minden egyes négyzetcentiméterről süt a törődés. Olyan, mint valami drága könyv díszcsomagolása. Miután kinyitottam a mágneses csattal, eddig még nem látott színvonalú tálalásra bukkantam.  A "könyv" bal oldalán a tervezésre utaló skicceket és rezgéstani számításokat láthatunk, mérnöki énem legnagyobb örömére. Ez a laikusok számára is komolyságot tükröz, közvetíti, hogy itt bizony minden előre meg van álmodva, nem amolyan "jóvanazúgy" elven történik a gyártás.

Jobb oldalon a fülhallgatót láthatjuk a neki szánt papír tartóba csomagolva, egy kihajtható fül alatt lapul a többi része, mellette pedig a gyártó rövid bemutatkozását és köszönetnyilvánítását olvashatjuk. Ebben láthatunk "hivatásunk, hogy úgy szólaltassuk meg a zenét, ahogy azt a szerzője megálmodta" és a "zene a lélek tápláléka, amit megígérünk, hogy elhozunk neked" típusú mondatokat, amin egy átlag kínai darabnál csak röhögnék, hogy milyen bullshit marketing, de itt ebben a tálalásban még meghallgatás nélkül is hiteles.

Lapozva egyet a "könyvben", a kiegészítőket találjuk meg, egyesével külön papírdobozokba csomagolva. Kapunk például tokot, ezt illik is ebben a kategóriában, gondoltam, majd láttam, hogy egy kemény falú, piros varratú, mágneses fekete bőrtok lapul a dobozban. Ismét csak komolyabb, mint amire számítottam, ezzel biztosan nem fognak lesajnálni még az elit körökben sem. Utána jött a fémből készült, szálcsiszoltra munkált, nyakkendőtűre hajazó csíptető, és a szintén fém, aranyozott jack elosztó, amivel a kombó jack csatlakozót szedhetjük szét hagyományos fülhallgató és mikrofon párosra. Kapunk még egy matricát, egy angol nyelvű termékbemutatót és egy soknyelvű használati utasítást. Valamint tartalék gumi párnákat. A doboz mérete és az előbb látottak alapján gondoltam, hogy ez sem a szokásos "pár darabot bedobálunk egy zacskóba" történet lesz, de ez már szinte túlzás. Számszerűen nyolc pár, méret szerint sorba rakott és feliratozott, szivacspárnában ülő párnát kapunk, ha ebből nem találunk megfelelőt, akkor semmiből.

 dsc01041.JPG

Na, ezért tartjuk fontosnak, hogy beszéljünk a termékek csomagolásáról is, mert nagyon sok minden kiderül a gyártók hozzáállásáról. Számomra például kifejezetten előnyös, hogy találok pontosan a fülembe illeszkedő párnát, és nem kell beérnem a kb. jó kategóriával, és végül a saját fülesemét használnom inkább. Mire végeztem a kicsomagolással, nagyon szimpatikus lett a gyártó, érzem, hogy törődnek velem, és egy minőségi terméket kaptam, pedig még ki sem vettem a dobozából.

dsc01057.JPG

Magán a fülhallgatón is természetesen tetten érhető a gondos tervezés: a jack aranyozott, a kábel nagy része harisnyázott, a maradék gumi borítású, de a csíkozott textúra miatt textilre hajaz. A teljes ház, a jack "markolata" és a mikrofonos vezérlő gombjai is fémből készültek, a kábel csatlakozási pontjainál merevítő elemek találhatók, a vezérlő házánál használt műanyag kellemes tapintású. Az illesztések tökéletesek, sorjának nyoma sincs. A dizájn megítélését embere válogatja, a sárgás-vöröses és lilás-szürkés elemek első hangzásra kicsit nőiesnek hathatnak, pedig az összhatás nagyon elegáns.

A széles gumi párna választéknak hála tényleg megtaláltam a tökéletes méretű darabot, amivel stabilan és nagyon kényelmesen ül a fülemben. Volt, hogy egész nap benn volt, és egyáltalán nem zavart, egy idő után észre sem vettem. Ráadásul így a hangszigetelés is tökéletes, nem igen szűrődnek be a külső zajok, még azt sem hallottam, ha mellettem beszéltek.

 c37226ca-d8ac-49a3-a6e8-74d924ce4e8b.png

A vezérlő gombjai állítólag Android és iOS alapú eszközökkel is működnek, ami nem triviális dolog, ugyanis az Apple eltérő bekötést alkalmaz a jack dugónál. Igaz, ezt nem tudtam kipróbálni, mert nincs a környezetemben almás telefon. A hangerő állításán és a zene vezérlésén kívül a hívások fogadására, elutasítására, lerakására és hangkeresésre is használhatjuk. A mikrofon minősége is átlagon felüli, volt, aki rákérdezett, hogy miről beszélek, mert jobb a minőség, mint telefonnal szokott lenni.

 6ac53aec-fd27-4087-88f5-bcd11d61c09a.jpg

A már említett különlegessége a fülesnek a többi darabhoz képest, hogy hibrid meghajtókat tartalmaz. Ez a dinamikus és kiegyensúlyozott armatúrájú változatok házasságából született megoldás, aminek ötletgazdája a 1More. A dinamikus meghajtó - ahogy a neve is mutatja - felel a dinamikus hangzásért és a szép basszusokért, a kiegyensúlyozott armatúrájú rész pedig a tiszta és közvetlen hangot biztosítja. Egy átlagos fülesben a kettőből csak az egyik található meg, így a hibrid megoldás elvileg egyesíti a dinamikus hangú füleseket a kiegyenlítettebb, de tisztább hangú társaikkal, így minden előnyt megkapunk. Az E1001-ben ráadásul már egy továbbgondolt, triplán összetett meghajtó található, ami egy dupla dinamikus és egy kiegyenlített armatúrájú részből áll.

 dsc01088.JPG

Ahogy azt már a Xiaomi darabjainál tapasztaltuk, ez valóban előnyös házasság, nem csak jól hangzó ígéret. Viszont itt nem érvényesül látványosan az ott megszokott magas orientáltság, nem tűnik fel olyan határozottan a nem megszokott hangkép. Nem tolakodóak a magasak, kiegyensúlyozottabb a hangzás, ami még jobb részletességet és összhangot eredményez. A basszusok természetesen és erőteljesen szólnak, és még a legmélyebb hangokat is gond nélkül kiadja. Torzításnak, recsegésnek, sziszegésnek nyoma sincs még magas hangerőn sem.

 dsc01059.JPG

A részletesség hihetetlenül jó, minden apró mozzanat kivehető a zenékben. A térábrázolása is nagyon kellemes, nagyon közvetlen. Már a Xiaomi darabjainál is megjegyeztem ezt az előnyét a hibrid meghajtóknak, hogy olyan, mintha egy kis teremben élőben hallgatnám a zenészeket, de itt még sokkal jobban meg van oldva a dolog. Látható, hogy az igazán kiforrott megoldást azért megtartotta a 1More házon belülre. Tényleg nehéz leírnom, hogy milyen kellemes így zenét hallgatni, ad hozzá egy eddig nem hallott pluszt ez a nagy közvetlenség. Összehasonlítottam egy hasonló árkategóriájú dinamikus meghajtójú fülessel, hasonlóan jól szóltak, de a 1More darabja sokkal "melegebb", közelebbi érzetet adott, a másik darabbal inkább hatott felvételnek a hallgatott zene.

dsc01061.JPG

A Xiaomi darabjával összehasonlítva hasonló hangképet kapunk, de érezhetően kiforrottabb az E1001 hangzása.  Ott sokkal látványosabb a magas tartomány részletességének kiemelése, nem áll úgy össze a zene. A 1More darabja nem tolja úgy az arcomba, hogy hibrid meghajtós. Először csak azt érzékeltem, hogy a hasonló árkategóriájú füleshez szokott fülemnek valahogy még jobban tetszik, amit hall. A Xiaomi darabjai nagy váltást jelentettek nekem, amit pár nap alatt megszoktam és megszerettem, majd ismét furcsa volt visszaváltani. Az E1001 pont megtalálja a számomra optimális egyensúlyt a kettő között, engem teljesen megvett a hangja.

c661f3f2-2006-46c1-9186-cfa78fc9c8e3.jpg
Volt már szerencsém hibrid meghajtós darabokhoz, nagyon tetszett azoknak is a hangja, de most, hogy meghallgattam a 1More darabját, rájöttem, hogy ez a tökéletes kivitelezése a technológiának. Nem olyan nyers, sokkal jobban összeáll a hangzás. Szépek a mélyek, szépek a közepek és szépek a magasak is a maguk kiegyensúlyozott keverékében. Nagyon jó a részletesség, és közvetlenségével a legjobb térábrázolást produkálja, amihez eddig szerencsém volt. Az összeszerelés és az anyaghasználat profi, a csomagolásért és a tartozékokért külön dicséret jár.

A szűk keresztmetszet, ami miatt nem mondom, hogy mindenkinek ilyennel kéne rohangálnia, az ár, ugyanis jelenleg nettó 26.000 jó magyar forintért vesztegetik. Persze érezhetően egy magasabb kategóriában indul, ahol teljesen elfogadható ez az árazás, tudjuk, hogy ahogy haladunk felfelé, az ár-érték arány folyamatosan romlik. Egy kis pluszért sokkal többet kell fizetnünk. Számomra minden érte kért forintot megér, eddigi tapasztalataim alapján nekem ő a tökéletes darab. De az nem igaz, hogy négyszer olyan jól szól, mint pl. a Xiaomi gyártmánya, bár négyszer annyiba kerül. Így aki nem szeretne/tud ennyit kiadni hibrid meghajtós fülesre, a sokkal jobb ár-érték arányú Mi Hybrid Proban találja meg társát, akit pedig inkább érdekel a profi hangzás, mint az érte kért felár, nagyon jó üzletet csinál a 1More E1001-gyel.

Banggood - 26000 Ft