2018 TOP10 legtöbbet rendelt termékei

pfcmcn0.jpg

Azt mindenki tudja, hogy a magyarok általános árérzékenységük miatt rendkívül sokat rendelnek Kínából, hiszen valóban nem közhely, hogy gyakran nagyon jó dolgokat lehet kifogni nevetséges áron, vagy éppen olyasmit kapni, amit itthon egyáltalán nem. Kicsit jobban beleástam magam a témába, hogy átfogó képet kapjak a rendelési szokásokról, így hát kértem 2 darab TOP10-es listát a legnagyobb kínai webáruháztól, a Gearbesttől. Az egyik lista a legnagyobb darabszámban eladott termékeket mutatja be, míg a másik azokat, amelyekből a legnagyobb bevétel keletkezett. Utóbbiról itt csak említés szintjén, listaszerűen írunk, hamarosan újabb teljes cikkben is jelentkezünk a tapasztalatainkkal.

pisxic0.jpg

Továbbra is nagyon fogékonyak vagyunk az olcsón, ingyenes szállítással rendelhető termékekre, ezek között pedig előkelő helyet foglalnak el a memóriakártyák, de nem maradnak le sokkal a Xiaomi okosotthon kiegészítői és az elektromos fogkefék sem. Gyakran előnyben részesítjük az olcsóbb, saját márkás termékeket a nagyobb márkák megoldásaival szemben - hiszen ugyanott gyártják őket, csak más a felirat -, szeretünk kísérletezni, hogy az olcsó vajon tud-e jó is lenni. Végső soron erről szól a Kínából vásárlás. Na, de jöjjön a TOP 10 legnagyobb darabszámban eladott termék.

 

1. Alfawise 32 GB micro SD kártya

1542015248999640_eredmeny_1.jpg

Nem is kérdés, hogy mi az oka: a Gearbest saját márkás terméke valóban 32 GB-os, és valóban tudja az UHS-1/Class10 sebességet, szemben a kétkedők feltételezéseivel. A terméket több tízezres darabszámban vásárolták a fogyasztók, nem véletlenül: 1.200 forintba kerül a jelenlegi akcióban.

- Alfawise 32-os GB micro SD kártya

 

2. Samsung 64GB micro SD kártya

20181130201522_26364.jpg

A Gearbest kiemelkedően jó áron adja a neves márkák memóriakártyáit is, főleg, amikor akciósak. 2018-ban számtalan ilyen kártyaakcióval találkoztunk, a Samsungot pedig a név miatt szintén tömegesen vásárolták. 64GB-nyi tárhely, UHS-I U3  sebesség és egy igen meggyőző, 3.700 forintos árcédula.

- Samsung 64 GB-os micro SD kártya

 

3. Xiaomi Aqara hőmérséklet és páratartalom szenzor

20170603162330_84165_eredmeny.jpg

A Xiaomi okosotthon kiegészítői irgalmatlan ütemben fogytak, élen ezzel a szenzorral. Ez annak tudható be, hogy aki elkezdte otthon kiépíteni a hálózatát, az nagy valószínűséggel ezzel a mindentől független, diszkrét, olcsó, általános eszközzel indított. Természetesen ez is a gateway-jel kommunikál. Úgy tűnik, hogy 3.360 forintért nehéz volt ellenállni a terméknek.

- Xiaomi Aqara hőmérséklet szenzor

 

4. Alfawise elektromos fogkefe

1540428544904293_eredmeny.jpg

2018 valódi slágertermékei voltak az elektromos okosfogkefék. Természetesen az Alfawise is piacra dobta a saját termékét, ami egyáltalán nem sikerült rosszul. Tud 2 perces időzítést 30 másodpercenkénti jelzéssel, 4 különböző módban képes működni (normál és lágy tisztítás, fehérítés, ínymasszázs), 3 pótfejjel érkezik és bár applikációval ugyan nem kommunikál, ez meglátszik az árcédulán is: 4.950 forint.

- Alfawise elektromos fogkefe

 

5. Xiaomi Pro 300M

1545720141558799_eredmeny.jpgA népszerűségének oka a napnál is világosabb: időtlen idők óta gyakorlatilag mindenkinek problémát okoz a szolgáltatótól kapott, kicsit béna router, ugyanis a ház/lakás nem minden helyiségébe jut el a wifi jel. A Xiaomi meglepően olcsó eszköze akár 300Mbps sebességgel képes továbbítani a router adatforgalmát, ezzel jelentősen kitolva a wifi hatótávját. A dupla antennával szerelt eszköz mindössze 3.600 forintba kerül.

- Xiaomi Pro 300M

 

6. GF07 mini mágneses GPS követő

20181207143952_51074_eredmeny.jpg

2018 év utolsó negyedévében futottak fel a mini GPS-ek. Ez amolyan fidget spinner 2 a maga módján, leszámítva, hogy ezek valóban hasznosak tudnak lenni. A SIM kártyával cellaadatok elvén működő termék megdöbbentően kis mérete ellenére is képes 12 napos készenléti üzemre, illetve 4-6 napos folyamatos működésre. Mágnes felülete lévén feltehető biciklire (vagy épp bele), autóba, a gyerek táskájába stb., számtalan hasznosítás képzelhető el. Így talán nem meglepő, hogy 2.500 forintért a mai napig viszik, mint a cukrot.

- GF07 mini mágneses GPS követő

 

7. Gocomma USB 3.0 – SATA átalakító

20180901115739_34690_eredmeny_1.jpg

Hasznos kiegészítő is helyet kapott a listán, ezzel a konverterrel SATA/IDE háttértárakat alakíthatunk USB3.0-s csatolóra, így pedig akár egy táblagépen is böngészhető egy kiszerelt merevlemez tartalma. 3.900 forintos árával ez sem vágja haza a költségvetést.

- Gocomma USB 3.0 - SATA átalkító

 

8. Alfawise WM02 vertikális egér

20180904180827_65206.jpg

Elsőre furcsán hangozhat a vertikális egér fogalma, de sokkal kényelmesebb, mint gondolnátok. Ezek már 5-6 évvel ezelőtt is léteztek, nincs semmi újdonság bennük, viszont aki sokat ül gép előtt, annak fontos lehet, mert állítólag jót tesz az ízületeknek (csukló pl.). Én anno a tesztelés alatt semmi ilyesmit nem vettem észre, csak azt, hogy könnyű volt megszokni, és borzasztó volt visszaállni a sima egérre, mert természetesen is jobban rááll a kezed egy ilyenre. 1.960 forintért érdemes lehet tenni egy próbát vele.

- Alfawise WM02 vertikális egér

 

9. Ötcolos digitális rajztábla

20181222181050_84670_eredmeny.jpg

Tipikus olcsó, és nagyon népszerű kínai "kacat". Írhatunk rá bevásárlólistát, minden lejegyezhetünk, amit egyébként elfelejtenénk, de kedvesünknek is hagyhatunk kedves üzeneteket, a gyerekek pedig egyenesen imádják. 1.540 forint befektetését nem sajnálta a sok vásárló, és a visszajelzéseik alapján kiválóan is működik a termék.

- 5 colos digitális tábla

 

10+3. Groot, a Galaxis Őrzői kedvenc karaktere

20180907160103_97651_eredmeny.jpg

Ha nem ismered, nagyon ajánlom, hogy nézd meg a filmet, mert tényleg nagyon jó. Az onnan ismert Grootot formálták meg műanyagból is, amely számtalan formában - virágcserépnek, tollak, ceruzák vagy egyéb csetreszek tartására - használható. Kemény 1.700 forintért vihetik haza a rajongók.

- Groot figura

 

Plusz 3 olcsóság, ami már nem fért az első 10 közé:

 

10+1 Extrém olcsó mozgásérzékelős éjjelifény

20181016093641_31416_eredmeny.jpg

Diszkrét éjjeli fény, amit konnektorba kell dugni és mozgásra kapcsol be. 0.5 W-ot fogyaszt, azaz, ha minden éjjel 10 percet világít, akkor egy évben cirka 1,2 Ft-ot "eszik" meg. 445 forintba kerül.

- Mozgásérzékelős éjjelifény

 

10+ 2 Lapos kés, ami elsőre bankkártya

20181208115457_90767_eredmeny.jpg

A terméklapon látható videó bemutatja, hogy néhány hajtással hogyan lehet az elsőre bankkártyának tűnő tárgyból kést készíteni.

-kés és bankkártya

 

Gocomma bitfejkészlet

20181030105951_57178_eredmeny.jpg

Jómagam is használom, meglepően jó minőségű, igényes eszköz, és csak 1.100 forint. Kiemelten ajánlott vétel!

- Gocomma bitfejkészlet

 

Az alábbi felsorolás tartalmazza a  top 10 legnagyobb bevételt generált termékeit, amelyeket mélyebben a következő cikkben fogunk taglalni, itt csak felsorolás jelleggel szerepelnek.

 Megnevezés  Kínai ár  Magyar ár
 Xiaomi Mi 8 BLACK 6+128GB   okostelefon  112.000  134.990
 Xiaomi Redmi Note 6 Pro   59.000  68.990
 Ninebot Segway ES2  elektromos roller  109.000
 Creality3D Ender 3D nyomtató  56.000
 Xiaomi Mi 8 4G Phablet Global Version  okostelefon  103.000  134.990
 CUBOT King Kong 3 4G  okostelefon  50.000
 Xiaomi Mi Home iHealth  hőmérő  7.000  9.490
 iLIFE V5S Pro okos  robotporszívó  39.000
 Xiaomi Pocophone F1  97.000  109.990
 Yeelight Ysmart LED okos  mennyezeti   lámpa  19.600  25.590
 ILIFE V7s Plus robotporszívó  45.000