Mi Band 3 és a többiek – A legjobb ár-érték arányú Xiaomi termékek

nyito-2_2.jpgPróbáltuk összeszedni nektek a legjobb ár-érték arányú Xiaomi termékeket, természetesen nem teljes a lista, de a Mi Band 3 bekerült, a másik két versenyző pedig legyen meglepetés. Természetesen tőletek is várjuk az ajánlásokat, úgyhogy írjatok bátran. Azoknak is próbálunk kedveskedni, akik 10.000 Ft alatt szeretnének költeni, de az egyik favoritunkat is bedobjuk mobil fronton.

 

Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötő

A Xiaomi egyik méltán népszerű terméke a Mi Band széria, ezért mindig nagy hangsúlyt fektettek a modell fejlesztésére. A tesztünkből kiderül, hogy mennyire jól sikerült a Mi Band 3, pedig ez nem volt egyszerű feladat a legendásan jó ár-érték arányú 2-es verzió után, ezért úgy döntöttünk, hogy összehasonlítjuk őket.

miband3.jpg

A Xiaomi Mi Band 3 kijelzője OLED, ez nagyon sokat fejlődött az elődhöz képest, sokkal több adat olvasható le róla, jobb minőségű a megjelenítő, ráadásul érintésekkel is vezérelhetjük a megjelenítőt. Remek újítás, hogy az értesítéseinket el tudjuk olvasni, a hívásokat pedig elutasíthatjuk.

miband.jpg

A Mi Band 3-mal úszni is lehet, ugyanis az utód 50 méterig vízálló, ez megint egy olyan dolog, ami tovább szélesíti a készülék repertoárját. A töltőt nyugodtan elrakhatjuk nehezen megközelíthető helyre is, mivel havonta maximum 1-2 alkalommal lesz rá szükségünk. Az ára baromi jó, ugyanis a GVMIB3YR kuponkóddal 7.600 Ft-ba kerül, ebben már a szállítás is benne van, ráadásul annyira olcsó, hogy áfamentesen vásárolható meg.

Xiaomi AirDots vezeték nélküli fülhallgató

A Xiaomi AirDots a cég első, Apple AirPods inspirálta terméke. A kialakításkor egy olyan modell megtervezése volt a cél, amely szinte ugyanazt nyújtja, mint a “minta”, viszont sokkal barátibb az árazása. Azt hiszem, ez maradéktalanul sikerült, de aki ennél is jobbra vágyik, annak is kínál alternatívát a Xiaomi. A Pro modell megjelenésével párhuzamosan a GVAdotsYY kuponkóddal 11.300 Ft-ért vásárolható meg, tehát alig drágább, mint a szintén kiváló hangminőségre képes Pro HD vezetékes fülhallgatójuk.

airdots.jpg

Ha biztosra akarunk menni, akkor inkább EU Priority Line szállítási móddal kérjük, ez mindössze 1.700 Ft-ba kerül, és jó eséllyel áfamentes. A Xiaomi AirDots egy Bluetooth 5.0 alapú, vezeték nélküli fülhallgató, természetesen sztereó kialakításban.

airdots2.jpg

A Type-C csatlakozós telefonok hívták életre ezt a kategóriát, ugyanis az ilyen készülékek általában már nem kapnak jack aljzatot. A tokja egyben egy bölcső is, amivel kétszer feltölthető 0%-ról 100%-ra, ez ráadásul 30 percnél többet nem vesz igénybe. 4-5 órás üzemidőt garantálnak, ami több mint elég, a tokban lévő teleppel együtt ezt 12-15 órára növelhetjük.

airdots3.jpg

Eszméletlenül könnyű darabok, a beépített akkumulátorral együtt is csak 4,2 gramm fülenként, a vezérlés pedig szenzációs, ugyanis érintésérzékeny, szóval nem gombot kell nyomogatni, így nem kell attól félni, hogy a fülünkbe passzírozzuk.

airdots4.jpg

Természetesen headsetként is funkcionál, azaz telefonálni is tudunk a Xiaomi AirDots-cal. Ahogyan minden ilyen eszköz, a Xiaomi is kommunikál az összes Bluetooth-os telefonnal, tehát Apple készülék mellé is vásárolható. Engem már ez a modell is levett a lábamról, de a Pro verzió megérkezése szerintem ki fogja elégíteni az extrém magas igényeket is.

Redmi Note 7 okostelefon

Mint tudjátok, a 7-es modellszámmal elhagyták a Xiaomi márkanevet a Redmi széria esetén, mely így önálló brandként próbálja megállni a helyét, természetesen a megszokott, kiváló minőségben. A tesztünkben olvashattátok, hogy a kínai verzióban nincs B20, azonban erre megoldást nyújt a most megjelenő global kiadás, magyarországi felhasználásra inkább ezt ajánljuk.

kep4-1.jpg

A 64N7Global kuponkóddal 65.500 Ft-ba kerül, ebben már benne van az EU Priority Line szállítási mód is, amivel jó esélyünk van az áfamentes szállításra. Jó hír, hogy ennyiért a 4/64-es verziót adják. A modellel kapcsolatos keresgélés során bukkantam egy érdekes adatra, miszerint nem foglalkoztak az IP szabvány feltételeinek teljesítésével, de ha minden igaz, akkor vízálló a Note 7.

kep1_1.jpg

A Redmi széria mindig egyet jelentett az ütős telefonnal, ez köszönhető az erős, középkategóriás hardvernek és az ehhez párosított kiváló árnak. A kijelzőn csak egy pici, félkör alakú megszakítást kellett eszközölni a folytonosságban a kamera kedvéért, ezt sokkal inkább preferáljuk, mint az ormótlan notch-t. A kijelző mérete elképesztő, 6,3 colos, de mégsem lett óriási a telefon, ez a jó helykihasználásnak köszönhető. Az 1080×2340 pixeles felbontás miatt tűéles a kép, panaszra tényleg nincs ok.

kep3-1.jpg

A Redmi Note 7 global Achilles-sarka mindig is a kamera volt, úgy tűnik ez változott, ugyanis immáron a Samsung szállítja be nekik a szenzorokat, és a szoftveres oldal is erősödött. A tesztünkből az is kiderül, hogy ez a fejlődés a valóságban mit takar. Az akkumulátor 4.000 mAh-s ami ezzel a hardveregyüttessel háromnapos üzemidőt produkált nálunk.

nyito-22.jpg

Szerencsére a nemzetközi verzió bevezetésével a B20-ról sem kell lemondani, így minden szolgáltató ügyfelei elérik majd vidéken is a 4G szolgáltatásokat. A 64N7Global kuponkódot ne felejtsétek el használni, ha jó áron akartok lecsapni rá, hiszen így mindössze 65.500 Ft-ba kerül. Ne felejtsétek el EU Priority Line szállítással kérni, így jó esély van az áfafizetés elkerülésére. Egy AirDots ajánlott mellé, mert a Type-C csatlakozó miatt töltés közben sem kell lemondani a zenehallgatásról.

Itt megvásárolható >>