iLife V1 robotporszívó teszt

ilife-robot.pngA legkisebb iLife V1 névre hallgató robotporszívó tesztje kifejezetten érdekesre sikerült. A belépőmodellt direkt 100 dollár, vagyis a 30.000 forintos lélektani határ alá szánta a cég, ennek ellenére a takarítási képességekből meglepően keveset kell feláldoznunk az alacsonyabb, nettó 22.800 forintos árért cserébe.

Egyes felmérések szerint az emberek nagy része nem hajlandó 100 dollárnál, vagyis 30.000 forintnál többet kiadni egy ilyen eszközért, egyszerűen nem érdekli őket ennyire a technológia, vagy inkább lemondanak a szoftveres pluszokról és a kiegészítőkről, csak ne kelljen többet fizetni. Ez a gép pont ilyen, tudja az alapfunkciókat, de extrákat az alacsonyan tartott ár miatt nem kapunk a kiszerelésben.

A doboz a szokásos közepes méretű kartonpapír a fehér fényes fajtából. A belsejében van még egy réteg, amiről leolvashatjuk a termék nevét, illetve a külső burkolaton felfedezhetjük a „Beetles” feliratot, hiszen a V1 ennek a szériának a tagja. A terméket egyébként a Chuwi gyártja, aki – nem érdemtelenül – kiváló tabletjeiről híres.

1471256287955367.jpg

Az alapfelszereltség része a robotporszívón túl 4 darab HEPA szűrő, két tartaléksöprű, egy töltő, egy kefe a tisztításhoz és az elmaradhatatlan kézikönyvek. Ez utóbbi meglehetősen vastag, de nem kell megijedni, csak azért ilyen, mert 7 nyelven is taglalja a tudnivalókat. Érdemes az első használat előtt átfutni, sok hasznos információt tartalmaz.

A robot építési minősége jónak mondható, bár a felületét véleményem szerint szándékosan tervezték durvábbra, mint a drágább modellekét. Nincs fényes, sima műanyag vagy érdekes minta, fontosabb volt az ellenálló képesség, mint a szép kinézet. Egyáltalán nem érződik rossznak, csak a dizájnt hagyták szándékosan ilyen egyszerűre.

1471256266140642.jpg

Ha felfordítjuk a V1-et, akkor láthatjuk, hogy a klasszikus kiépítéssel rendelkezik, vagyis két forgókefe a „fegyverzete” a porcicák elleni harcban. Nincs viszont hengerkeféje, ezért elméletileg a szőnyegen kevésbé hatékony, mint drágább testvérei. Felmosni nem tud, így a hátsó részen nem is találjuk meg a felmosórongy helyét, illetve a porgyűjtő tartály alatti vízlefolyató nyílást sem.

1_1.jpg

A terméken összesen két gombot találhatunk, egyiket oldalt, a töltőcsatlakozó mellett, a másikat pedig felül a gép orr részén, a portartó zsák előtt. Ez utóbbi egyébként "standby” módban és működés közben is világít, előbbi esetben sárgán, utóbbiban zölden.

A használathoz nem kell atomfizikusi diploma, kétszer megnyomjuk a "clean" feliratú gombot a gép tetején, ami ennek hatására működni kezd. A takarító algoritmus szerint véletlenszerű mozgást végez, illetve ha elér egy tárgyat, akkor vagy élkövetésre vált, vagy irányt változtat. Én nem találtam benne logikát, meglehetősen össze-vissza mozog, de ez igaz a drágább típusokra is, csak ott az a különbség, hogy egy távirányítóval változtathatunk a takarítási metóduson.

Elég sokáig figyeltem, mit csinál a gép, és felfedezni véltem a drágább típusoknál is létező algoritmusokat, vagyis tulajdonképpen van koncentrált takarítás, élkövetés, véletlenszerű takarítás, illetve ezeket variálja a robot, viszont beavatkozni nem tudunk. A bekapcsolás után először mindig egyenes vonalú mozgást végez, amíg el nem éri az első bútort, utána véletlenszerűen továbbmozdul.

5.jpg

A berendezési tárgyakat nagyon finoman érinti meg. Van egy kis „lökhárító” az elején, aminek a benyomódására automatikusan elfordul, így gyakorlatilag nem tud kárt tenni a dolgainkban. Igyekeztem megtéveszteni azzal, hogy háromlábú kameraállványokat állítottam elé. A lábak közötti területeket nem érzékeli, így elkezdi tologatni őket, vagyis végül csak sikerült átvernem a szenzorokat.

2.jpg

Fontos még tudni, hogy nincs töltőállomás, ezért automata visszatérés funkció sem, illetve hiányzik az ultrahangos fal is, tehát nem tudjuk lehatárolni a takarítási területet. Ez a „funkciótlanság” azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé használható, inkább csak a szándékosan beleépített kényelmetlenségek ösztökélik arra a használót, hogy megvegyen egy drágább modellt a V1 helyett.

Éppen ezért próbáltam olyan szellemben használni, mintha a minimalista felfogás híve lennék, és szándékosan nem lettem volna hajlandó a termékért többet fizetni, vagyis minden hiányzó szoftveres lehetőséget próbáltam más megoldással pótolni.

p1030403_1.JPG

A töltőbázis hiányát egy egyszerű csatlakoztatással lehet kiküszöbölni, viszont így nincs automatikus töltés. Nagyjából 4-5 óra alatt lehet maximálisan telepumpálni delejjel a 2600 milliamperóra kapacitású akkumulátort, az üzemidő valamivel több, mint 90 perc körül alakult. Az üzemidő egy 50 négyzetméteres lakás kitakarítására nagyjából elegendő, amennyiben 2-3 naponta elindítjuk az eszközt, tiszta is marad.

Az ultrahangos fal hiányát az ajtók egyszerű becsukásával oldottam fel, így korlátozva egy helyiségre a takarítást. Szerencsére a lakás ideális terep a teszteléshez, ugyanis van olyan szoba, ami küszöbbel szeparált és van olyan is, ahol csak burkolatválasztó él található, így ki tudtam próbálni, át tudja-e magát küzdeni rajtuk vagy sem.

p1030407_1.JPG

A felső fedőt kinyitva távolíthatjuk el a porgyűjtő zsákot, ami 300 milliliteres. Dupla szűrőrendszer hivatott a port összegyűjteni, az első egy HEPA - amihez a dobozban található 4 db is tartozik -, míg az utolsó a hagyományos mikroszemcse szűrő. A porszívó tetejének megnyomásával kiemelhető, és egyszerűen kiüríthető. A tartály kapacitása nagyjából egy heti alapos takarításhoz elegendő.

3.jpg

Öt alkalommal fogtam neki a géppel a küszöbtesztnek, háromszor gond nélkül áthaladt, kétszer fent akadt, ebből egyszer leverekedte magát, egyszer pedig beragadt. A problémát a ráfutás szöge és a küszöb magassága jelenti, mindig lesz olyan, amit már nem képes leküzdeni, de nagyjából másfél centiméterig használható.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

Ami a takarítási képességeket illeti, két felületen is kipróbáltam az iLife V1-et, laminált padlón és szőnyegen is. Háromféle szemcseméretű anyaggal dolgoztam, papírlyukasztóból kiszedett papírdarabokkal, rizzsel és Vegetával. Ez utóbbi azért speciális, mert távolról sem homogén anyag, attól függően, hogy milyen fűszerkeveréket tartalmaz, kisebb-nagyobb darabok találhatóak meg benne. Ráadásul jobban is tapad, mint az előző két anyag, ezért ennek az eltávolítása egy fokkal nehezebb feladat, mint egyébként.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

Előzetesen azt gondoltam, hogy a szőnyegen csökkenni fog a hatékonyság, és hogy a bolyhok közé ragadt matériát nem tudja majd feltakarítani, de egyáltalán nem így történt. Két mutatószámot is kreáltam az eredményesség mérésére, az első az áthaladás hatékonysága, a másik pedig a teljes hatékonyság, vagyis hogy a mekkora százalékban volt képes a kiszórt darabokat eltüntetni.

Aztán a mutatók feleslegessé váltak, ugyanis mindhárom esetben 100%-ot sikerült elérnem, csak a takarítás időtartama nyúlt meg, attól függően, hogy a takarítandó terület mérete mekkora volt, illetve hogy a robot mennyire szórta szét az anyagot. Érdekes, hogy a szőnyegen kevésbé szóródott, de tovább tartott a tisztítás. Az eredmények a lenti táblázatból kiolvashatóak.

Felület / anyag  Papír  Rizs  Vegeta
Szőnyeg  27 mp   263 mp  348 mp
Padló  55 mp   88 mp  198 mp

 

Feltűnt, hogy az iLife V1 filigránabb jelenség, mint a nagyobb testvérei, így szerintem minden normális méretű ágy alatt el fog férni. Persze ez is be tudja magát szorítani, ha kitartóan erőltetjük, mint ahogy a kábeleket is feltekeri, ha mindent szanaszét hagyunk, de sajnos az ilyen eszközök miatt nagyobb rendet kell tartanunk, mint egyébként.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

Még egy érdekes dolgot tapasztaltam, hogy valamilyen szenzor – ultrahangos? – segítségével elkerüli a tárgyakról való leesést, ez olyan lakásokban jöhet jól, ahol lépcsők is találhatók. Feltettem a dohányzóasztalra, és hagytam, hogy küzdjön. Valóban nem zuhant le, és igazából ez a lényeg.

1471256279955822.jpg

Egyetlen hibáját találtam az iLife V1 robotporszívónak, azt hogy egy kicsit hangos, ez valamivel kevesebb, mint 70 decibelt jelent. Ez számomra már zavaró volt, nem kibírhatatlanul, de például már nem lehet mellette kényelmesen tanulni, vagy más koncentrációt igénylő tevékenységet végezni. Ez egyébként életszervezési kérdés, ugyanis ha munkába menetel előtt elindítjuk, akkor teljesen mindegy, hogy milyen hangos, úgy sem fogjuk hallani.

Ha röviden össze akarnám foglalni, a robotporszívó működését, akkor nem azt sorolnám fel, hogy mit, hanem azt, hogy mit nem kapunk a pénzünkért, a drágább típusokhoz viszonyítva. Nincs dokkoló állomás és automatikus dokkolás, ultrahangos fal, felmosás, távirányító, időzítés és módválasztás, de ezek nem hibák, pusztán tények.

Ehhez képest pont ugyanúgy takarít, mint az összes többi hasonszőrű, de drágább porszívó, csak kimaradt a flancolós, kényelmi rész, ami nélkül lehet élni, csak egy picit előre kell gondolkodnunk, hogy mikor kapcsoljuk be, és hogyan használjuk a szerkezetet. Cserébe viszont pont azt kapjuk, ami egy termék kapcsán a legfontosabb, az alacsony árat, ami ebben az esetben nettó 26.500 forint.

Aki nem kíváncsi az extra dolgokra, az nyugodtan vegye meg, aki kényelmesebb, annak pedig ott van az iLife X5, ami az összes kimaradt funkciót tudja, és szerintem a sorozat legjobban sikerült darabja. Aki pedig rendszeresen szeretne nagyszámú szőnyeget is takarítani, az válassza az iLife V7S Pro-t, ami már hengerkefével is rendelkezik.