Öt az egyben fotólámpa teszt - Ötödik típusú találkozás

20170902114906_92483_eredmeny.jpgAz öt az egyben fotólámpa egy univerzális megoldás minden olyan tevékenységhez, amelyhez rengeteg fény kell, ilyen többek között a fényképezés is. Aki nem akar nagyon sötét képeket és magas ISO értékeket látni a kijelzőn, az bizony nem fog spórolni a fényforrásokon, de szerencsére ebben az esetben nem is kell. Az öt kerámia foglalatot tartalmazó világítótest mellett nem is nagyon van másra szükség, maximum még egy ugyan ilyenre. A külön kapcsolható, biztosítékkal is ellátott lámpáért a 8.500 forint egyáltalán nem sok, főleg a fotós kellékek túlzott árazását is figyelembe véve.

Köszönhetően a DPD áldásos tevékenységének (EU Express), a csomagolás jelentős része elpusztult, de senki nem vesztett semmit vele, fehér karton papírban figyelt az öt az egyben fotólámpa, az irdatlanul hosszú - nagyjából 5 méteres - tápkábel és az EU átalakító, amit a kínaiak jófejségből mellékeltek az amerikai szabvány szerint végződtetett kanóc mellé. Szépséghiba, hogy így a három tüskéből csak kettőt fedett le, szóval elővettem a megfelelő adaptert, és így már gond nélkül használatra lehetett bírni.

img_9711.jpg

A lámpa kiválasztásánál szempont volt, hogy lehetőleg ne műanyag házban üljön a foglalat, mert az a hőnek kevésbé barátja, mint a kerámia. Szerencsére tesztalanyunkat az utóbbival szerelik, tehát hihető, hogy nagyobb hőmérsékleten sem fog deformálódni. Maga a lámpa nyaka és a fej külső borítása ugyan műanyag, de ez nem feltétlenül baj, ha valamiben áram folyik - lévén hogy szigetel -, illetve a jobb fajta igénytelen, de strapabíró szubsztanciát alkalmazták "Béláim" a gyárban.

img_9712.jpg

A burkolat és a test közötti hézagoknál helyenként fellelhető némi "anyagfolytonossági hiba", illetve a szabályos kör matematikai ismerte helyenként mintha hiányozna, de ez végül is nem egy ékszer, amit a kirakatba állítunk ki, hanem egy igénytelen munkaeszköz. Ennek tükrében viszont a kapcsolók nem gagyik, kellemesen klattyannak, a felfogató szár jól fog, tehát műszakilag teljesen rendben van a dolog.

img_9720.jpg

A lámpához nem jár egyéb alkatrész - például állvány -, vagyis ezt nekünk kell külön beszereznünk, de szerencsére nekem már volt egy pár jóféle kínai, amit nagyjából 4.500 forintért szereztem be a Banggood EU raktárából, jó magas is - 2,6 méter - és remekül rámegy az öt az egyben fotólámpa. Nagyjából két éve használom, mindenféle probléma nélkül, amatőr szinten kielégíti az igényeket.

Tartozom egy vallomással, ez már nem az első fotólámpám amit használok. Eleinte kisebb, elemes/akkus Pro HD 160 LED lámpákkal próbálkoztam, illetve van egy Manfrotto LED lámpám, amit vakutartó sínre lehet felszerelni. Ezekkel két baj volt: nem adtak elég fényt, illetve mindig akkor merültek le, amikor éppen nagyon fényképeztem volna. Ráadásul a feszültségeséssel arányosan gyengül a fényük, vagyis ha sokáig fotózunk, állandóan utána kell állítani az EV és egyéb értékeknek, ami távolról sem ideális.

img_9719.jpg

Ezért kellett egy nagyobb egység, aminek valahogyan szabályozható a teljesítménye, és az öt az egyben fotólámpa pont ilyen. A hátoldalán minden foglalat külön kapcsolható, illetve van egy biztosíték is becsavarva a lámpatestbe, és ez egyáltalán nem túlzott félelem, ugyanis ez egy 2000 Watt teljesítményig használható világító test. Érdekesség, hogy a kerámia felületre 660 W van írva darabonként, vagyis 3300 Watt, amit én nem hiszek el, és senkinek nem is javaslom a kipróbálását, mert itt azért már durva amperek tudnak szaladgálni.

20170902114906_45001_eredmeny.jpg

A foglalatok E27-es "csavaros fagyik", ami nagyjából a legáltalánosabb foglalat, amit itthon használunk. Ebbe pedig olyan égőt teszünk, amilyet akarunk, például LED-es világító testekből szinte kizárt, hogy bárki ki tudná használni a 2 Kilowattot. A 220-as csatlakozó egyébként azonos a számítógép tápegységeinek dugójával, vagyis nagyjából bármilyen műszaki eszköz kábelét használhatjuk, ami elég vastag, hogy ezt a teljesítményt elbírja.

Érdekesség, hogy felül egy fogantyúval forgathatjuk vagy akár kézben is tarthatjuk a lámpát, és például levilágíthatunk vele az erkélyről, az X-akták UFO elrablásait szimulálva. Mondanám, hogy a fénye brutális, és ez igaz is, mert még egy gyenge égőből is ha berakunk ötöt, az egyáltalán nem lesz kevés, de ezt persze majd mindenki eldönti maga, hogy mivel akarja a szomszédok alvásciklusát felborítani.

img_9767.jpg

Azért, hogy leszimuláljam a "polgári" égők használatát, vettem 5 db 400 lumenes, 2700 K értékű LED körtét, ami nem igazán ideális fényképezésre, mert ott a műtermi hatást keltő, hideg fehér fényt szeretjük, aminek a színhőmérséklete 6000 kelvin fölött van. Így viszont reprodukálhattam egy sima szobalámpa működését.  Ennek a legegyszerűbb módja, ha kikapcsolt kamera mellett sorban áramot adunk egy újabb foglalatra, így a fénymennyiség emelkedése mérőberendezés nélkül is könnyedén követhető.

lampa_gif2.gif

A valós fényképezéshez ennél persze erősebb, 1000 lumenes LED égőket használtam, aminek darabja 12 Watt teljesítmény leadására képes és 6000 kelvin a színhőmérséklete. Magyarországon vettem, ami fura lehet, tekintve az oldal profilját, de mivel a cikkeket igyekszünk a korrektség jegyében elkészíteni, ezért azt is leírjuk, ha valamit NEM érdemes Kínából vásárolni, na a LED körték legnagyobb része ilyen. Ez a teljesítmény egyébként iszonyatosan "overkill" egy sima szobában, ugyanis nagyon durván megvilágít bármit, amit le akarunk fényképezni, sőt még azt is, amit nem.

img_9770.jpg

Mivel a lumen értékek mérését otthoni körülmények között nagyjából annyira lehet pontosan elvégezni, mint a lottószámok megsaccolását, ezért sokkal egyszerűbb, ha lefényképezünk valamit kikapcsolt lámpával, majd minden izzó bekapcsolása után figyeljük az ISO érték csökkenését. Itt elég volt 1 db körtét bekapcsolnom, hogy 100-ra essen, és még ezt követte másik négy, tehát mindenki el tudja képzelni, micsoda fénymennyiség tör elő az eszközből.

Valójában ez a fénymennyiség indokolatlanul sok lenne, csakhogy a nálam profibb fotósok nem a tárgyakat világítják meg közvetlenül, hanem derítőernyőket alkalmaznak, amivel az árnyékok jelentős részét eliminálni lehet, a szóródás viszont veszteséggel jár, tehát ebben az esetben nem baj, ha nagyobb teljesítménnyel dolgozunk. Aki pedig mégis direktben világítana, az a hátlapon található kapcsolók segítségével nyomhatja le és fel az egyes foglalatokat.

img_9769.jpg

Ezt akkor is érdemes megtenni, ha nem minden foglaltban van égő, ugyanis ha véletlenül bekapcsoljuk az adott portot, és belenyúlunk az áram alatt lévő készülékbe...nos tudjuk hogy ilyenkor mi történik, semmi jó. Persze a legegyszerűbb az, ha az összes foglalatot feltöltjük, az a biztos. A bekötési sorrend érdekes, balról jobbra kapcsolva a jobb oldali, a felső, a középső, a bal oldali, majd az alsó kap áramot, ez akkor lehet fontos, ha például különböző színű burákat helyeztünk a készülékbe.

Nem bántam meg, hogy megvettem az öt az egyben fotós lámpát, persze ettől még nem leszünk sem profi fotósok, sem a felszerelésünk nem lesz arra alkalmas, hogy hollywoodi produkciókban szerepeljünk. Szerencsére a készülékért kért összeget sem az aktuális arany kilónkénti árához igazították, pedig kapunk 5 nagy teljesítményt is elviselő, biztosítékkal védett foglalatot, amelyet külön kapcsolhatunk, egy masszív fejet, amit pedig kedvünkre forgathatunk. Ráadásul az ilyen eszközöket csak egyszer kell megvenni, így az érte kiadott 8.500 forint évekig tartó használatot tesz lehetővé.

Gearbest - 8.500 Ft