Vegyesfelvágott olcsóságok – Standard kínaizós cuccok

img_20171121_133227.jpg

Mindenki – így tehát mi is - úgy kezdi a Kínából való rendelést, hogy vesz pár dollárért valami szemétnek tűnő, hihetetlenül olcsó akármit, ami aztán hogy, hogy nem, de beválik. Ilyenkor már megállíthatatlan a rendelési függőség kialakulása, és mindent a Távol-Keletről szerzünk be, a műanyag kiskatonától kezdve a számítógéppel bezárólag. Sőt, már olyanról is hallottam, aki autót akart venni, és először a Gearbesten nézte meg, hátha lehet kapni valami jót. Vett is egy Ferrarit, persze 1:43 méretarányban.

Régen írtunk hasonló cikket, mert elmentünk a drágább, érdekesebb termékek irányába, viszont be kell látni, hogy az igazi varázsa ezeknek a cuccoknak van meg igazán. Ebben az írásban négy olyan terméket veszek górcső alá, amik bárkinek lehettek volna akár az első kínaizós élményei. A kikötés az alábbi volt a rendelés elején: amit veszünk, az legyen olcsó és látszólag használható.

 

QKZ X5 agybadugós fülhallgató

Ezer forint alatt lehet itthon fülhallgatót kapni? Sajnos nem igazán. A Media Markt kínálatában van pár Maxell ebben az árfekvésben, de volt szerencsétlenségem már egy olyat próbálni, és állítom, hogy szörnyű.

Erre itt egy 930 forintos füles Kínából, ami ráadásul a maga nemében tök jó. Szerintem nincs sok értelme belemenni egy részletes tesztbe egy ilyen eszköznél, de kifejezetten kellemes csalódás volt.

Az anyaghasználat nagyon meglepett. Kígyószerű mintázattal van a zsineg kidekorálva, aminek csak az lehet az egyetlen negatívuma, hogy egy kicsit rövid, mindössze egy méteres. A fülhallgató háza fémből készült és arany színű. Karakteres a kinézet, és a tömege is meglepően nagy, de ez a hordás kényelmén nem ront.

A hangját tekintve elég jó, bár a magasabb tartományokat csak hírből ismeri, ugyanis elég gyengén nyomja őket. Ezt kompenzálandó erőteljes basszussal rendelkezik. Olyan igazi ’super bass’ cucc. Ezer forintot (pardon, 930 forintot) bármikor megér. Ezt lehet nyúzni, évente négyet elhasználni, megfürdetni a Balatonban, kötélhúzósat játszani vele, mert maximum vesz a használója egy újat, fillérekért.

Banggood - 950 Ft

 

 

YPZ K6 fülhallgató

Jó összehasonlítási alap volt az előző füles, mert ez is hasonló szegmensben versenyzik. Az ára már kicsit több mint 1200 forint, tehát egy bolhaszemölcsnyivel drágább.

Kapunk is pluszt az előző szetthez képest, itt már jár egy csíptető, illetve egy fülre rögzítő műanyag valami is. Ebbe bele lehet fűzni a kábelt, és tökéletesen tartja a fülünkön a headsetet. Az első beleszerelés meglehetősen nehezen ment, de igazából elég egyértelmű, hogyan kell, még kis papíron is le van fotózva a menete.

Gumiharangból összesen 2 méret van, a kisebbik dizájnosabb, piros színnel van feldobva. A csomag alján lapul egy kábelösszefogó is, mely használata szintén csak opcionális, de kipróbáltam, működik.

Megint leírhatnám, hogy az árához képest szép a hangja, és igazam is lenne. Egy árnyalattal már kiegyensúlyozottabb a hangzása, mint az előzőnek, itt a magasak is tért nyernek maguknak. Ennek ellenére a mélyek itt is hangsúlyosak, szépen kiemeltek. Használatát Alan Walker munkásságának hallgatásához javaslom.

A hangerőszabályzó is jól működik, illetve a mikrofonnak hála headsetként is funkcionál, így nem jelenthet gondot egy éppen befutó telefonhívás sem.

Banggood - 1.250 Ft

 

Digitális konyhai stopper

A képlet igazán egyszerű. A konyhába mindenképp kell egy stopper, időzítő, visszaszámláló vagy tudom is én, hogy mi, ahhoz, hogy ne égessük szenesre a karácsonyi pulykát. Sokszor ez bele van építve a sütőbe, de ha más nem is, a telefonunkon 100%, hogy van időzítő. Mégis lehet létjogosultsága egy ilyen eszköznek, mert a telefonunkat nem feltétlenül akarjuk a konyhában használni.

A szerkezet egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Három gomb és egy kétállású hangerőszabályzó, mindössze csak ennyi van rajta, na meg egy kellőképpen nagy kijelző. Hátoldalán egy kihajtható támasz gondoskodik arról, hogy a konyhapulton álljon az óra, ha viszont a hűtőszekrényre tennénk, annak sincs akadálya, mert három erős mágnes is beszerelésre került. A működéshez mindössze egy AAA méretű elemre van szükségünk.

Az M és az S gombokkal a percet, illetve a másodpercet állíthatjuk be. Ha egyszerre nyomjuk a kettőt, akkor nullázódik a számláló. A legnagyobb kék kapcsoló pedig ki-, illetve bekapcsolja a működési mechanizmust.  Ha a számok lepörögnek, akkor hangosan csipog a kis konyhai kiegészítő, elég hangosan ahhoz, hogy jó messziről is idegesítsen annyira, hogy megnézzük: ugyan, hogy is áll az éppen sülő vacsora.

Mindenkinek szüksége van egy ilyenre, ha ezzel kényelmesebb neki a konyhai munka, mint más időmérővel. Az árát tekintve is megéri, mindössze 1000 forint, ami szerintem korrekt egy ilyen megbízható kütyüért.

Banggood - 1.040 Ft

 

25 az egyben csavarhúzó készlet

Van az a helyzet, mikor kevés pénzért annyi mindent kapunk, hogy szinte biztosak vagyunk abban, hogy a vásárolt termék csapnivaló minőségű lesz. Valahogy így voltam én ezzel a csavarhúzó készlettel is. 1200 forintot sem kellett fizetni, és ezért hozzám vágtak egy rakat bitet, meg magát a csavarhúzó testet is.

Ránézésre, akár jó is lehetne, igényesnek mondható műbőr tokban fekszik az ezermester készlet. Maga a csavarhúzó fém, kellemes fogású és méretű. A biteket belehelyezni egyszerű, de azért jó erősen be kell csavarni a rögzítőgyűrűt, hogy ne mozogjon a fej.

Eddig meg is voltam elégedve a cuccal, de ezután jött a feketeleves. Éppen szerelgetni kellett volna valamit a laptopomon, amihez jól is jött a készlet. Elkezdtem ezzel a szettel a munkát, de hamar fel kellett adjam, mert nem kényelmes a használata, illetve a fejek kopnak, forgácsolódnak és képesek előbb elfogyni, mint ahogy a csavart kicsavarnánk. Nos, ez nem egy egyedi eset, de azért nem is az összes bit járt így. Tehát arra azért fel kell készülni, hogy ezek a csavarfejek akkor bírnak ki éveket, ha egész életükben csak pár csavarkötést oldunk velük.

Ez a készlet annyira hobbi szintű, hogy már majdnem használhatatlan. 1200 forintot szerintem nem biztos, hogy megér, viszont, ha tudunk rá kupont szerezni, akkor 1-2 dollárt akár még ki is lehet adni érte.

Banggood - 1.040 Ft

Banggood EU - 1.500 Ft