KR-8800 hangszóró teszt

kr8800-kiem-696x523.jpg

A KR-8800 Bluetooth hangszóró jobban teljesített mint vártuk volna, igazi megdöbbenést okozott. A KR-8800 sem a legbrutálisabb Bluetooth hangszóró, ebben biztos vagyok, ám ilyen áron ez a tudás, amit biztosít, véleményem szerint rendben van. A mindössze 8 ezer forintos ára pedig egészen csábítóvá teszi.

Bevallom nőiesen, egyelőre nem vagyok a Bluetooth hangszórók nagy tudora, de ami késik, nem múlik, az alig nyolcezer forintos készülék után kezdek rákattanni a témára. Egyszerűen mire bejött ez a technika, addigra már 5.1-en boldogítom a szomszédaimat, akik ha akarják, ha nem, jó zenét hallgatnak. Kedves barátnőmnek van ugyan valami kínai – a vérgagyi fajtából – és hát annak a hangzásával van is baj bőven.

A 230×65×65 mm fizikai méretekkel rendelkező kütyü a Banggoodról érkezett hozzánk fehér színben - létezik még fekete, kék, zöld, piros és sárga árnyalatokban is -, méghozzá egy olyan passzentos dobozban, hogy alig lehetett kiimádkozni belőle a hangszórót, na nem mintha ez baj lenne, ugyanis a több ezer kilométeres utat gond nélkül tette meg. Ha sikerül kivadászni a fehér dobozból, amin gyakorlatilag semmi érdemleges információ nincs a "Bluetooth NFC speaker" feliraton kívül, akkor előbukkan a tapadós, átlátszó fóliába csomagolt KR-8800. A nem is kis méretű hangszóró egyébként az interneten nagyjából megszámlálhatatlanul sok néven található meg. Akad, ahol Wpower, ahol ITgut, máshol JKR vagy épp Excelvan néven futunk bele, a képeket elnézve egyértelmű, hogy mind ugyanaz.

A dobozban kapunk mellé egy jack-jack kábelt, hogy vezetékesen is szólhasson például telefonról, valamint a töltéshez egy micro USB kábelt, amit érdemes megtartani, mert annyira hosszú a kütyübe tuszkolandó vége, hogy minden más, hasonló vég egyszerűen kiesik belőle és csak ezzel lehet tölteni. A töltést egyébként egy BL-5B akkumulátor veszi, amely nagyon úgy néz ki, hogy egy ezeréves Nokia telep, bár ez utóbbi felirat nincsen rajta, a ráírt adat szerint 1200 mAh-t tud. Tölthető telefon töltőfejről vagy akár számítógépről is az USB vég miatt.

A nálunk márkajelzés nélkül jelen lévő hangszóró hordozható, henger kialakítású, ha lerakjuk valahova, a súlypontja miatt ugyanott fog megállni, nem gurul össze-vissza. A burkolata fényes műanyag, az oldalsó hangszórók rácsai fémből készültek. Nem éppen a valaha látott legjobb, de alapvetőene rendben van a minősége, nem gagyi a műanyag. A kezelőpanel is polikarbonát, ám itt érintésérzékeny, ráadásul nagyon az, egyáltalán nem kell nyomkodni, a finom érintést is kiválóan veszi még akkor is, ha elsőre nem néznénk ki belőle.

A kapcsolódás rém egyszerű, főleg ha NFC-s telefonhoz szeretnénk csatlakoztatni, ilyenkor ugyanis elég az NFC-t bekapcsolni a mobilon, majd a kütyüt és pillanatok alatt összeismerkednek - kivéve, amikor nem -, ilyenkor egy kínai hölgyemény cukin beszél (igen, egy idő után idegesítő is lesz a hang, de hát ez egy nem bug, ez feature). Őt egyébként át lehet állítani angolra a bekapcsológomb és az előlapi Mode gomb együttes lenyomásával. Ha vezetékmentesen összekötöttük a zenei tárhelyet és a hangszórót, akkor jöhet a móka! Kell egy zenelejátszó a mobilra és hadd szóljon!

A hangerőt, valamint a számokba való beletekerést és léptetést az előlapon fényes, LED-es érintőgombok teszik lehetővé, ezek érzékenysége annyira szuper, hogy az elején nyomtam csak őket mint süket a csengőt, aztán kiderült, hogy ha csak finoman érinti az ember, akkor bizony tökéletes. Hiába na, user hiba volt. A Bluetooth vevő érzékenysége kiváló, akkor sem omlott össze a rendszer, amikor az adóként szolgáló telefonommal két szobával arrébb mentem a panelban, stabil maradt.

Összekötni azonban nem csak Bluetooth-szal lehet, hanem 3.5 mm-es jack kábellel is, tehát vezetékes módon is működik a rendszer, ha valaki pedig nem szeretné a telefonja vagy tabletje akkumulátorát erre pazarolni, úgy jó szívvel ajánlható a microSD kártya támogatás, arról is hibátlanul működött (nálunk ehhez a tesztnél egy 16 gigabájtos Samsung bővítő volt éppen), vagy USB kábel is rendelkezésre áll. Nem sok olyan Bluetooth hangszóró van mint a KR-8800, amelynél gyakorilatilag bármilyen úton-módon lehet lejátszót csatlakoztatni.


Jó hír, hogy a különféle megoldások mellett nem csak a „saját” zenéinket hallgathatjuk, hanem FM-rádió is található a funkciók között, kifejezetten jó vételt tapasztaltunk a környéken fogható adók esetében, a csatorna keresése automatikus, RDS funkció viszont nincsen benne, így csak az adott adó frekvenciaszámát láthatjuk. Telefonhívásokat is felvehetünk és bonyolíthatuk a 475 grammos KR-8800 hangszórón természetesen, mivel van benne mikrofon elöl a hangszóró közepén a kezelőpanel alatt, persze ha nem zavar a tény, hogy bárki hallgathatja a beszélgetést.

A „dübörgést” 2×3 Watt teljesítményű hangszóró biztosítja. A hang minősége valóban kitűnő, ha az ár-érték arányt vesszük figyelembe. Nem ordítja túl az itthoni hangrendszert, de hát nem is abban a kategóriában játszik. Maximumra téve a hangerőt, kis szobában viszont dobhártyaszaggató élmény! Ha ehhez hozzávesszük, hogy itt már azért nyilván torzít szegény valamennyire, de nem extrém módon (nincs az a reális felhasználási mód, ahol így akarna az ember zenét hallgatni), akkor bizony elmondhatjuk, hogy a hangzás teljesen rendben van.


A hangkép nagyjából rendben van, hol a magas, hol a mély dominál, egyiket sem szeretné az arcunkba tolni jobban a másiknál. Magasabb hangerőn kissé dobozhangja lesz, de ez nem is meglepetés. Nagy térhangzást ne várjunk tőle.

 

A KR-8800 Bluetooth hangszóró a jelenlegi mintegy 8 ezer forintos árat megéri, de érdemes lehet más hangszóróknak is jobban utánaolvasni. Ha rá tudunk még tenni egy pár ezrest, remek vétel például a még mindig kedvenc Enusic Soundcup és másolatai. Ha pedig brutális hangzást szeretnénk, ott a Xiaomi Network Speaker, igaz, az már más árkategória. Bár a KR-8800 nem tökéletes, a kapcsolódással néha vannak problémái új kütyü esetén, a hangereje és a számtalan kapcsolódási lehetőség miatt egyértelműen ajánlható darab.

Banggood - 8000 Ft

 

Lépjetek be a frissen létrehozott Kínából rendelők csoportjába, ahol kulturált körülmények között, szabályzat és moderálás mellett tárgyalhatjátok ki egymással a legkínaibb témákat!