Itt a tavasz – Így dobd fel a lakásod 6.000 forint alatti kütyükkel

chrome_2019-03-18_12-16-18.png

Nem kell ahhoz kidobni minden bútort az ablakon, és kifosztani az IKEA-t, hogy frissességet vigyél a már megunt környezetedbe. Ha jó helyen keresel, már pár ezer forintból feldobhatod akár a teraszt is, hogy a közelgő szép időben legyen egy csillezős helyed, ahol egyedül vagy a haverokkal meg tudtok inni néhány üveg bort. Csekkold a Gearbest születésnapi oldalát, ahol akár rögtön két terméket is kapsz egy áráért, hogy idén tavasszal ne csak egy szobára korlátozd a felújítás örömét.

 

LED-es fényfűzér

53729284_223637315173135_1505059293315989504_n.png

A LED-es fényfűzérek a karácsonyi időszakon kívül is teljesen jól megállják helyüket, amennyiben nem az áltimét kék-piros-zöld villogós verziót választjuk. Felhasználási módja végtelen, akár az ágy fejtámláját körbefuttatva, akár a TV mögötti hangulatvilágításként tökéletes választás. Persze nem kötelező fehéret választanod, a szoba és a bútorok színétől függően további hét színből lehet válogatni. 590 forintba kerül, ráadásul kettő vásárlása esetén 20, három esetén pedig 30 százalék kedvezmény jár, így akár több helyiséget is tuningolhatsz.

Itt megvásárolhatod >>

 

LED-es mécses

53845675_1414092565398221_4386463856185049088_n.png

Egyszer hónapokig éltem egy hajón, ahol érthető okokból nem gyújthattam gyertyát a kabinomban, ekkor jó szolgálatot tettek a LED-es verziók. Esti hangulatvilágításnak szuper, ráadásul a lakástűz sem para, ha azelőtt aludnál el, mielőtt eloltanád. Kert vagy terasz díszítésekor előnyben van a hagyományos társaihoz képest, mert szél esetén sem kell állandóan a gyufával játszani. Az akció itt is érvényes, minél többet veszel, annál nagyobb kedvezményt kapsz az eredeti 1.100 forintos árából.

Itt megvásárolhatod >>

 

Falmatrica

54462302_1052744038251721_474313940239646720_n.png

Ha voltál Párizsban azért, ha nem, de vágysz rá, akkor pedig azért érdemes a csupasz fehér falat feldobni egy Eiffel-tornyos falmatricával. Könnyű feltenni, egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban megoldhatod a faldekorálást, mintha szobafestőt hívnál. Ha Párizs nem vonz annyira, nézd meg a többi matricát is, szebbnél-szebb variációk vannak mind hálószobába, mind konyhába egyaránt. 1.200 forintba kerül, és akkor is érvényes a 20 vagy 30 százalék kedvezmény, ha nem ugyanabból a termékből veszel hármat, hanem variálod őket például az előzőkkel.

Itt megvásárolhatod >>

 

Faliképek

54525003_2424186390959941_6487241130705420288_n.png

Egy jól megválasztott faliképpel instant nyaralás feelinget varázsolhatsz a nappali közepére, de motivációnak sem utolsó, ha régóta szeretnél eljutni nyaralni, viszont mindig másra költöd el a vakációra szánt zsét. Ez az én kedvencem, de természetesen nem csak ez a verzió létezik a piacon, rengeteg falikép közül válogathatsz, hogy megtaláld a neked tetszőt. Ez a darab 3.200 forintba kerül, variáld nyugodtan a 20 vagy 30 százalékos kedvezményekért a többi termékkel.

Itt megvásárolhatod >>

 

Falra ragasztható írótábla

54256558_352430432148687_2066231757341982720_n.png

Ha nemcsak dekorálni, de hasznosan is szeretnéd kihasználni az üres falfelületeket a lakásban, dobj fel rá egy öntapadós táblát, amire krétával rajzolhatsz vagy írhatsz. Kis szerencsével ezek után a gyerek sem fog filctollal rajzolni a frissen festett falra, ha pedig nincs gyerkőc a környéken, akkor akár heti tervezést, bevásárlólistát, aranyos vagy motiváló üzeneteket is firkálhatsz a táblára. 2.000 forintot simán megér szerintem.

Itt megvásárolhatod >>

 

110 az egyben csavarhúzó készlet

54521982_222854101922898_1251253556783087616_n.png

Bár elsősorban nem dekorációs elem, de ha kicsit mélyebben bele szeretnéd ásni magad a lakásdekorálás rejtelmeibe, vagy a csináld magad kütyük világába, érdemes beszerezned egy csavarhúzó készletet. A lakáson kívül is hasznos, akár a tavaszi bicikli-pimpelésnél is életet menthet. 4.500 forintért szerezheted be kedvezményesen.

Itt megvásárolhatod >>

 

Illóolaj párologtató

54278512_393761504749674_4837299499435032576_n.png

Nemcsak optikailag lehet feldobni a lakást, egy jó illatosító is sokat tud segíteni a hangulaton. Ha állatot tartasz a lakásban, nagy segítség lehet a szagok elnyomásában, ha pedig kicsit jártas vagy az illóolajok világában, akkor hangulathoz, napszakhoz vagy betegségek kezeléséhez is használhatod. A levendulaolaj segít a relaxációban és a gyors elalvásban, az eukaliptusz párologtatása pedig légúti megbetegedés esetén könnyíti a légzést. 5.900 forintba kerül ez a verzió, de ha más dizájnt keresel, olcsóbban is találhatsz jó kütyüket.

Itt megvásárolhatod >>

 

Rózsaszín maci

maci.jpg

Romantikusabb lelkületűeknek, illetve hölgyeknek ajándékba jó választás, ráadásul a jelenlegi maci és rózsa divatot egyben ötvözi. Funkciója szépségén kívül nem sok van, de emlékként és meglepetésként szuper, továbbá ha még személyesebbé szeretnéd tenni, vagy szeretsz saját készítésű dolgokkal molyolni, akkor létezik belőle csináld magad verzió is. 4.800 forintba kerül az előre összerakott maci.

Itt megvásárolhatod >>

 

LED-es fényfűzér borosüvegek díszítéséhez

54268403_505190383219625_3391586707005505536_n.png

Nyáron gyakrabban ürülnek ki borosüvegek, amiket mind környezetvédelmi, mind menőség miatt érdemes felhasználni, továbbá az sem utolsó szempont, hogy így ritkábban kell lehordanod az üres üvegeket a szelektívbe. Gyors megoldás az eltüntetésükre, ha beledugsz egy dugónak álcázott LED-es fényfűzért, és akár a konyhába vagy az erkélyre is kiteheted. Igazából akkor mutat jól, ha legalább 2-3 üveget egymás mellé teszel. Szerencsére él itt is a két darabra 20, háromra 30 százalék kedvezmény, így három dugó 900, egy pedig 450 forintba kerül.

Itt megvásárolható >>

 

Ha érdekel más lakásdekor kütyü is, vagy telefonod és laptopod tavaszi felfrissítésén is gondolkodsz, nézz körül a Gearbest szülinapi oldalán, ahol ebben a hónapban rengeteg kedvezményt, villámakciót és kupont találhatsz.