Blitzwolf BW-AS1 Bluetooth hangszóró teszt – Hang- és látványorgia

screen-shot-03-11-18-at-06_53-pm-696x400.png

Volt már rá példa, hogy teszteltünk Blitzwolf márkájú Bluetooth hangszórókat, és már akkor is elégedettek voltunk velük, de azokhoz képest a Blitzwolf BW-AS1 egy iszonyat nagy ugrás árban és hangzásban egyaránt. Talán a Xiaomi Network Speakerhez lehetne hasonlítani, ami hasonlóan jó hangminőséggel rendelkezik, de méreteit tekintve, vagy háromszor akkora, mint a jelenleg tesztelt termék. Ez az eszköz jól szállítható, kiemelkedően szép hanggal bír és a dizájnja sem megvetendő. Sőt, egyenesen gyönyörű hangfalról beszélünk. A projektet a Kickstarteren indította be a gyártó, és nem véletlen, hogy kétszer annyi felajánlás gyűlt össze, mint amennyi az eredeti cél volt. Nem nevezhető igazi olcsó kínai cuccnak, de valódi prémium hangszórónak már igen. A – valamivel - több, mint 18.000 forintos árával egyáltalán nem szálltak el, tényleg megér minden egyes forintot.

Blitzwolf BW-AS1 - 18.000 Ft

 

 

A Blitzwolf BW-AS1 kicsomagolása

A súlyos csomagot egy egyszerű fehér doboz képezi, amin a típusmegjelölést láthatjuk 200-as betűmérettel, valamint a tesztalany sziluettjét. Minimális specifikációt lelhetünk fel a csomagolás alján, azt is csak matricával ráragasztva.

 A doboz fedelétől megszabadulva szemünk elé tárul a hangszóró műanyag tasakba bebugyolált valója, amit rögtön ki is emeltem a helyéről, és megszabadítottam a védő rétegétől. Szavakkal nehéz leírni, de eszméletlen jól néz ki a kütyü. Csak pár példával élve, külcsínre olyan, mint autók között a Ferrari, vagy színésznők között Megan Fox. A különbség az, hogy azokhoz (illetve, hozzá) csak kevesen juthatnak, viszont egy ilyen Bluetooth-os gyönyörűséget bárki beszerezhet magának.

 A kialakítása lenyűgözően egyszerű, egy alumínium tömb az egész, melynek a két oldala íves lekerekítést kapott. Elején lyukacsos felületet láthatunk, egy egészen apró Blitzwolf felirattal, ami csak emel a vizuális adottságain. Bekapcsolt állapotban az egyik kis lyuk mögötti LED világít kék színnel, míg töltésnél ugyanez, csak pirossal.

A tetején négy mikrokapcsoló található, a szokásos bekapcsoló gombbal kezdődik a sor, mely folytatódik a lejátszás/megállítás kezelőszervvel, mellyel a bejövő hívást is felvehetjük, illetve megszakíthatjuk.
img_20180310_112259.jpg

A két megmaradt kapcsolóval a hangerőt szabályozhatjuk, valamint hosszan nyomva őket, a számok között lépkedhetünk. A hátoldalán nagyméretű lyukak kaptak helyet, a hang kiengedése végett. Ezeken kívül megtalálható még egy micro USB dugalj a töltéshez, és egy AUX bemenet, ha nem Bluetooth-al kívánunk rácsatlakozni a gépezetre.

 A minden szükséges technikai paramétereket tartalmazó feliratokat alulra rejtették, így nem zavarnak bele az esztétikába. Két gumis lábazattal is rendelkezik a zeneláda, amik csökkentik a felület rezonanciáját, illetve nem engedik ’elmászni’ az eszközt.

Kijelenthető, hogy minőségi hangszóróról van szó, már ami az összeszerelést illeti. Sehol egy illesztési hézag, sorjás alumínium elem, vagy egyéb disznóságok. Egyben van a termék, magasabb kvalitást el sem tudnék képzelni.

 Természetesen nem csak magát az eszközt csomagolták a dobozba, hisz egy jack-jack zsinórral, valamint egy micro USB töltőkábellel is gazdagodhatunk egy esetleges vásárlás esetén. Ezeket igényesen egy-egy külön fakkba tették bele, amik így elég szellősek voltak, mert a vezetékek nem foglalnak túl nagy helyet.

 
 
A Blitzwolf BW-AS1 tesztüzeme

A Bluetooth hangszóró az a műfaj, ahol viszonylag keveset lehet írni a termékről, mert ezek általában vagy rosszak, vagy jók. Kevés az olyan eszköz, ami csak valamiben jeleskedik, vagy marad alul, de más részről pedig használható. A BW-AS1 nem is bukott meg a tesztelés első fázisán, a párosításon. A jól megszokott Bluetooth-os összekötéssel lehet rábírni a az eszközöket a kommunikációra. A telefonomat minden gond nélkül, 5 másodperc alatt rá is csatlakoztattam.
screen-shot-03-11-18-at-06_51-pm.png

A jack csatlakozóval való összekapcsolás még egyszerűbb, itt a hibalehetőség is kevesebb, nem is akadt semmi problémám vele.

Minden hasonló kütyü kipróbálását klasszikus zenével kezdem, mivel ott jobban kidomborodnak az esetleges hangzásbeli problémák. Vivaldi négy évszaka az alap, ami a sok hegedűszó miatt szépen megmutatja, hogy mennyire bírja a cucc a különböző hangszíneket. A művet teletűzdelte a zeneszerző különböző hangmagasságú tónusokkal, de szerencsére minden akadályt kiemelkedően jól teljesített az BW-AS1. Az tény, hogy a mélyekben erősebb, mint a magas hangok terén, ahol egy-egynél éreztem azt, hogy bizony szebb is lehetne.
screen-shot-03-11-18-at-06_51-pm-001.png

Hangerőt tekintve a két 10 wattos zajkeltő pont mindig megmaradt a torzítás alatt, hatalmas virtuális pacsi a gyártónak, hisz hiába lenne hangosabb valami, ha olyan zajt nyomna ki magából, ami még Quasimodonál is ocsmányabb.

A klasszikus után áteveztem a modern zene világába, hisz a Kedves Olvasó nagy valószínűséggel inkább ilyen célokra használná a tesztalanyt. Sorban következett a Tankcsapda, Alan Walker, Beatles és Eminem. Az első esetében az erős rockos magas hangoknál már érezhető volt, hogy elértem a cucc határát. Maximális hangerőn már csak 90%-os volt a hangzás, de egy ilyen kis eszköztől így is jó teljesítmény azért. A basszusgitár hangja viszont gyönyörű, más hasonló eszköznél még nem hallottam ilyet.

screen-shot-03-11-18-at-06_50-pm.pngA mostanság divatos elektronikus műfajoknál (pl.: Alan Walker) hasonló a hangzás, mint a rock esetében volt. A dropok nem mindig jönnek ki szépen, de a refrén részek kiemelkedően dinamikusak.

A klasszikus rock, és pop kategóriában (jellemzően a 70-80-as évek zenéi) hasonlóan remekelt, mint a komolyzenéknél. Talán azért is, mert ezek a stílusok sokszor végig mély tartományban vannak (pl.: Eagles-Hotel California).

 A rap, és hozzá közel álló stílusok nagyon jól állnak a tesztalanynak. A ritmus keményen szól, míg a szöveg is belehasít a levegőbe. Át lehet vele érezni az érzelmektől túlfűtött gengszter rappet, és a belassult Bob Marley-t is.

Összegezve elmondható tehát, hogy a mély tartományban verhetetlen a hangja, míg a magasakon lehetne javítani, de ez csak kukacoskodás. Ilyen kis méretben, ilyen elképesztő hangot csak a legjobbaktól halhattunk eddig.
screen-shot-03-11-18-at-08_58-pm.png

A beépített mikrofonnak köszönhetően telefonálásra is alkalmazható a termék, amely funkció működik is, bár nem tudom, hogy ki akarja azt, hogy a szomszéd is hallgassa a privát beszélgetését. Mindenesetre, ha zenehallgatás közben bejön egy hívás, nem kell a telefonunkhoz nyúlni, hanem elég a hangszóró gombjaival felvenni, beszélni, majd letenni.

Az üzemidő nem szokott gyenge pont lenni a kínai Bluetooth hangszóróknál, és ez jelen esetben is igaz. A gyári adatok szerint 7-11 órát bír egy töltéssel az eszköz, amit el is hittem előre az 5200 mAh-s akkumulátora miatt. Azért megcsináltam a szokásos lemerítős tesztet is, amin én előbb merültem le a folyamatos muzsikától, mint a BW-AS1. Mindenesetre én nyolc órát mértem, durva használat mellett, közel full hangerőn.

 

Összegzés

Nagyon tetszetős hangszórót dobott piacra a Blitzwolf, a dizájn tekintetében elsőosztályút sikerült alkotni, míg a hangzás terén is kiemelkedő az eszköz. Határai természetesen ennek is vannak, hiszen a kis mérete korlátolja a lehetőségeit. Nem a legolcsóbb Bluetooth-os eszköz a világon, de azt gondolom, hogy az érte elkért 18.000 forint reális és jó ár.

Blitzwolf BW-AS1 - 18.000 Ft