Oupin FM800 FM transzmitter teszt – Hanghullámok hátán

img_0603.jpgAz Oupin FM800 autós rádiótranszmitter egy olyan multifunkciós berendezés, ami elsődlegesen azokon az gépjárművezetőkön segít, akiknek nem adatott meg a beépített kihangosító és micro USB port lehetősége. Telefonunkra csatlakoztatható, onnan mindent lejátszó, illetve a hívásainkat kihangosító, FM rádiós multifunkcionális kütyüről van szó, amelyért 5.700 forintot kérnek.

Banggood - 5.700 Ft

 

Az Oupin FM800 Kicsomagolása

Régóta vágytam valamire, ami megvált az autós telefonálás szenvedésétől, ugyanis sajnos a modern technika nem lopózott be gépjárművembe, ami miatt folyamatos kínlódást jelentett a menet közbeni hívásfogadás. Állandóan félre kellett állnom – mert ugye vezetés közben telefonálni tilos – vagy nem tudtam felvenni a hívásokat, pedig sok esetben fontos lett volna, hiszen vannak az ember életében halaszthatatlan ügyek.

sd-1.jpg

Ráadásul a Volkswagen csoport gépjárműinek egy jelentős részében az általunk is tesztelt remek, mágneses Xiaomi Rodmi telefontartót sem lehet felapplikálni, így a mobilom szintben és síkban tartására is kellett valamilyen megoldás, így az Oupin FM800-tól ha nem is a nirvánát, de legalábbis a megoldás kulcsát vártam.  Rádió pedig minden autóban van, ennek valamelyik frekvenciájára kell ráhangolunk a készüléket, és máris hallgathatunk zenét, podcastet vagy éppen a bejövő hívásokat hangosíthatjuk ki, legalábbis elméletileg.

A szállítócégek mindent megpróbáltak elkövetni, hogy a csomag ne érkezzen meg épségben, hiszen annyira össze volt nyomorgatva, hogy a sarkánál simán be lehetett látni a dobozba. A tartalma a megszokottság erejével sújt le ránk, nincs benne más csak a termék, egy USB-s szivargyújtós adapter és annak kábele, egy 3.5 mm-es jack madzag és egy szedett-vedett leírás.

img_0602.jpg

Az Oupin FM800 nem a minőség bajnoka, de silánynak sem mondanám, hozza ez elvárható „ötezerforintos” kínai termék szintjét, bár azért a gömbcsukló tekerőrésze megmosolyogtatóan gagyi. Alján a polipkarokhoz hasonlatos tappancs, ami úgy megfogja a szélvédőnket, mint a nindzsa filmekben látott nagyon misztikus tapadókorongok, amelyekkel már bő 30 éve közelíti meg észrevétlenül Michael Dudikoff az áldozatait. Középen a puha szivaccsal ellátott telefonos csíptető található, ide kerül a készülék, míg alul a beállításért felelős háromgombos „fejegység” díszeleg.

 

Az Oupin FM800 tesztüzeme

A felcuppantás után követezik a megfelelő szögbe állítás, amit a krokodilcsipesz gyanánt szétnyíló telefontartó valósít meg, ami szerintem 6-7 col kijlezőméretig bármit tud fogadni. Mivel az alsó rész egy gömbcsuklón mozog, ezért nagyon kényelmesen testre - akarom mondani kézre – szabhatjuk a szerkezetet. Oldalt a jack bemenetbe kell bedugnunk a telefonunk és az Oupin F800 összekötéséért felelős kábelt, ez fogja a hangot eljuttatni a megfelelő helyre.

img_0798.jpg

Sajnos azonban ez a megoldás több sebből is vérzett, egyrészt recsegett, mint a fene, másrészt durván rontotta a hangminőséget a nem megfelelő kontaktus. Ezért persze valamennyire a telefonom szilikon tokja is hibás volt, így annak levétele és a kábel minőségi variánsra cserélése drasztikusan javította a használhatóságot.

1452324178_2.jpg

Jobb oldalon található a micro USB bemenet, ami a tápellátásról gondoskodik. Jól működik a gyári egységről is, de ha már az ember szivargyújtós töltőben gondolkodik, sokkal inkább ajánlott mondjuk egy Blitzwolf BW-C7 használata, ami a Quick Charge 2.0 töltési technológiát is tudja.

img_0799.jpg

A három gomb közül a két szélső a frekvencialéptetést hivatott megvalósítani, rövid nyomásra 0,1, hosszabb nyomásra 1 Megahertzet ugrik a számláló. Én jellemzően az FM sáv 106,4-106,5 Mhz tartományában használtam, de Szekszárd környékén érdemes váltani másra, ugyanis van olyan helyi adó, amely szintén ezt preferálja. Ez a része egyébként tökéletesen működik a terméknek, ellenben a kihangosítással.

img_0800.jpg

Az igazán bosszantó az, hogy a mikrofonja olyan gyenge, hogy az égvilágon SEMMIT nem lehet hallani vele, és az kizárt, hogy ez a gyárban nem derült ki. A funkciót a középső gomb hosszanti megnyomásával aktiválhatjuk, ekkor az „SP”, mint „speaker” felirat jelenik meg a kijelzőn. A leírás átböngészése után sem lettem okosabb azzal kapcsolatban, hogy miért nem hall senki semmit, annyit ír, hogy ez egy „option”, ami lehet optional is, vagy bármi, ami a „chinenglish” keveréknyelve belefér.

as.jpg

Gondoltam, akkor biztosan árulnak hozzá külön mikrofont, amit én balga elfelejtettem megvenni, ezért feltúrtam a netet, de még az Óperenciás tengeren túli üveghegyek után sem lehet ilyesmit kapni, de még csak egy mikrofonbemenet sem található a készüléken. Ezek szerint ez ennyit tud, ami elég sajnálatos, mert így kihangosításra teljes mértékben használhatatlan.

12df7a47-b165-4472-c8f2-57701a59bd56.jpg

Szomorú dolog ez, mert az elgondolás teljesen működőképes is lehetett volna, és a többi funkciója is remekül működik. A telefont jól tartja, a jack bemeneten keresztüli zenelejátszás pedig teljes mértékben működőképes, még akkor is, ha azért a hangminőség nem verdesi az egeket.

 

Összegzés

Az Oupin F800 sajnos elvérzett a kihangosítási teszten, erre konkrétan használhatatlan, viszont olcsó telefontartónak jó, és a zenéket is ki tudja vezérelni az autórádiónk valamelyik FM sávjára. Így viszont a három funkcióból csak egy működik és pont ennyi csillagot is fog kapni a képzeletbeli ötös skálán, hármat. Viszont aki mégis emellett döntene, annak legalább plusz terhet nem kell fizetnie, hiszen a termék 5.700 forintos ára nem éri el a vámköteles értéket.

Banggood - 5.700 Ft