Baseus és Xiaomi fülhallgató teszt- A hallhatatlanság ellen

1-3.jpgBaseus és Xiaomi, két cég melyeknek nem a zeneipar az elsődleges profilja, vajon képesek-e felvenni a versenyt az erre specializálódott cégekkel? Kezem alá került a Baseus egy egyszerűbb vezetékes és egy Bluetooth-os, valamint a Xiaomi vezetékes fülhallgatója. Név szerint a Baseus S06, a Baseus EL-01 és a Xiaomi Piston 3.generációs kiadása.

 

Baseus S06

Elérkezett a kibontás ideje: ez a csomagolás már első pillantásra nagyon megtetszett. A doboz úgy nyílik, mint egy könyv, alatta egy felfelé hajló rész van, ami magában foglalja a készülék leírását is. Ha mindezen túl vagyunk, szemünk elé tárul maga a készülék, a töltőjével együtt.

img_20171112_223413_1.jpg

A két meghajtó mágneses, így ha a nyakunkban van és nem a fülünkben, akkor sem esik le. A füles maga egy 100 mAh-s akkumulátort rejt, ami nekem bőven több mint egy napot kibírt töltés nélkül, pedig sokat használtam. A 4.1-es Bluetooth szabvány meglétét - ami kis fogyasztást és nagy hatótávolságot tesz lehetővé - kifejezetten jó pontnak találtam. Nálam megvolt a gyártó által írt 10 méter távolság úgy, hogy egy emelettel feljebb voltam, mint a forrás.

img_20171112_223518.jpg

Nagy meglepetést okozott, hogy csatlakoztatni tudtam a tabletemhez és a telefonomhoz is egyszerre. Ez nekem különösen jól jött, mert én utazás közben filmet szoktam nézni, és így amikor hívtak, fel tudtam venni a fülhallgatóval, majd miután letettem, élvezhettem rögtön a sorozatomat. A felépítés is igazán prémium, hisz a szilikonos bevonat mellett még lapos is a kábel, ami miatt egyáltalán nem kellett soha vacakolni csomók kibontásával.

img_20171112_223557_1.jpg

Elsőre mikor bekapcsoltam, majdnem megsüketültem, ugyanis ellentétben a legtöbb Bluetooth-os fülhallgatóval, ennek van hangereje. Én nagyon szeretem az elektro swinget, és az összes tesztalany közül (beleértve a KZ-ket is), ezen volt a legjobb élmény zenét hallgatni.

img_20171118_190733.jpg

A basszus nekem elég ütős volt, a magasak is szép tiszták, és összességben sokkal jobban szól, mint egy ilyen árkategóriában lévő fülhallgatónak szólnia kéne. Hozzá kell tennem, hogy a telefonálás is ezen az eszközön a legjobb minőségű, több ember szerint is.

 

Baseus EL-01

Most következik a Baseus olcsó, "nem baj ha elveszted" kategóriás fülese. A kibontás semmiképp sem egy nagy élmény, a fehér dobozából előhúzod az áttetsző műanyag tartóját, amibe csak úgy bele van téve az egész, de ne felejtsük el az 1500 Ft-os árat se. A meghajtók egy nagyon jó fogású fém házban voltak, és a kábel is szépen szilikonozott, elég masszív a mindennapos használatra, de arra is készüljünk fel, hogy bizony zsebre rakva csomós lesz.

A mikrofon mellett egy gombot, valamint meglepetésemre, egy hangerő csúszkát találtam, ezzel nekem az volt a bajom, hogy néha futás közben a kabátomba beleakadva lehalkította a telefont, de az ötlet maga kifejezetten tetszett. A telefonálás olyan, mint amit az ártól várhatunk, kicsit doboz hangú, de működik.

img_20171118_185716_1.jpg

Sajnos a hangzásról nem mondható el, hogy a mélyek vagy a magasak nagyon tiszták lennének, de őszintén szólva csak ismételni tudom magam, ilyen árnál nem vártam el nagyon sokat. Ez a fülhallgató arra tökéletes, hogy ha elhagyjuk a rendeset, akkor pótolni tudjuk ideiglenesen, vagy épp ne féltsük kölcsön adni.

 

Xiaomi Piston 3.gen

Végül, de messze nem utolsó sorban a Xiaomi 3500 forintos termékének kibontása következik. A csomagolás olyan, amilyennek lennie kell, egyszerű, de nagyszerű, és nem elfeledni, hogy a gumi tartórész egyben tokként is használható (legalábbis én annak használtam). A dobozban alul szépen címkézve ott vannak a cserélhető gumik is.

Amint kiszedjük a fülhallgatót, láthatjuk, hogy a gyártó biztosra ment: a kábel alsó fele szövettel van borítva egészen az elágazásig, ahol szilikonra vált. Ez azért nagyon jó, mert a szövet összetekerés után nekem nem gabalyodott össze, mint az összes többi.

img_20171118_190324_hdr.jpg

A jobb oldalon található fémtokban a mikrofon, 3 gombbal együtt, ami a szokásos funkciókat tudja, sőt ha MIUI-s telefonunk van, akkor személyre is szabhatjuk őket. Az aranyozott jack dugótól kezdve a csatlakozási részen át, egészen a meghajtókig minden szál csiszolt alumínium házban van elhelyezve, ez nem csak dizájnos, de megnöveli az eszköz élettartamát is.

img_20171118_190236_hdr.jpg

A hangja is magasabb kategóriába tartozik, mind a felső, mind az alsó tartományok tiszták, amolyan "fiatalos V" karakterisztikának mondanám. A hangerőre sem lehet panasz, nekem mindig elég volt, és nagyon jól képes kizárni a külső zajokat is.

 

Baseus és Xiaomi összesítés

Nekem a Baseus S06 egyértelműen az ultimate headset, hisz szárnyas gumija miatt sportoláshoz is alkalmas, valamint a jack csatlakozós készülékek az USB Type-C terjedésével a veszélyeztetett kategóriába kerültek, de szerencsére ez a modell Bluetooth-os kialakítása miatt jővőbiztos. Olyannyira jóra sikerült, hogy én is venni fogok egyet. A Xiaomi továbbra is kitartó barátom, már 3 éve hűen szolgál, és ezután is nyúzni fogom tovább. A Baseus EL-01-ről szerintem mindent elmondtam amit lehetett, továbbra is úgy gondolom, hogy tartalékfülesnek tökéletes, és a strapabíróságára sem lehet panasz.

Baseus EL 01 - 1.300 Ft; Baseus S06 - 4.500 Ft ; Xiaomi Piston 3 - 3.300 Ft