Soshine E3S univerzális power bank teszt – 18650-es hadosztály

1476430643583961_eredmeny_1.jpgA Soshine E3S egy nagyon érdekes power bank, amiknek én magam is nagy barátja vagyok. Alapvetően ez egy olyan energiatároló keret, amelybe 18650-es akkumulátorokat helyezhetünk el, így ezek nemcsak elemlámpában, drón szemüvegben, vagy éppen e-cigiben használhatóak, hanem más eszközök töltésére is. A termék teljesen kapacitás független és még olcsó is, ráadásul egy LCD panel segítségével mutatja a műszaki paramétereket, ez pedig bőven megér 4.700 forintot.

 

A Soshine E3S kicsomagolása

Kifejezetten én kértem, hogy tesztelhessem a Soshine E3S-t, mivel télen semmit nem tudok csinálni a túrázáshoz használt 18650-es akkumulátoraimmal, ráadásul ilyenkor a drónjaim is pihennek, így az élőképes szemüvegemből is ki kell vennem a telepeket. Addig is, míg újra tavasz lesz, miért ne használnánk őket valami értelmesre? Töltsünk vele más eszközöket, így nem kell vennünk power bankot, és nem vagyunk kötve a kapacitáshoz sem, hiszen az szabadon megválasztható, hát kell ennél több a 21. század emberének?

img_0080.jpg

Nem sokat vártam a doboztól, hiszen az 5.000 Ft alatti termékek jellemzően olyan csomagolásban érkeznek, mintha egy pajtában ácsolta volna őket a részeges „TMK Józsi”, de ez egészen kulturáltan néz ki. Fekete uralta előlapot néha piros színezés töri meg, míg az átlátszó műanyagon keresztül kandikál ki a Soshine E3S. Bár a leírás power banknak nevezi, ez igazából egy 18650-es keret, amit egy olyan elektronikával vérteztek fel, ami az intelligens energiatárolók funkcióit hivatott betölteni. A gyári doboz alatt bújik meg a fehér micro USB kábel és a leírás is, amit angolul nem igazán tudók készítettek el.

img_0086.jpg

Az alapötlet nagyon egyszerű: fogjunk 4 db 18650-es akkumulátort, dobáljuk bele a tartóhengerekbe, és kész is a töltésre alkalmas szerkezet. Lényegtelen a kapacitás és a márka, csak azt tartsuk be, hogy lítium-ion 18650-es áramforrásokat használjunk. Én szándékosan különböző gyártmányúakat és teljesítőképességűeket választottam demonstrálási célokból, de ezeket is remekül kezelte a szerkezet.

img_0082.jpg

Ami az anyaghasználatot illeti, nem fogunk hátrahőkölni a minőségtől, átlagos műanyag, amire inkább mondanám, hogy ellenálló, mint igénytelen, de csicsás-flitteres részeket ne keressünk rajta. Az LCD kijelző korrekt, zöld alapon fekete betűkön követhetjük nyomon a töltöttséget,a töltőáramot és a feszültséget, de ezeket az adatokat már megszokhattuk más készülékek kapcsán is. A 0 és a 100% közötti állapotot pedig arányosan kijelzi ha töltünk vele, míg ha ő töltődik, akkor a felvett áramból kiszámolja a kapacitást.

img_0084.jpg

Ami az anyaghasználatot illeti, nem fogunk hátrahőkölni a minőségtől, átlagos műanyag, amire inkább mondanám, hogy ellenálló, mint igénytelen, de csicsás-flitteres részeket ne keressünk rajta. Az LCD kijelző korrekt, zöld alapon fekete betűkön követhetjük nyomon a töltöttséget,a töltőáramot és a feszültséget, de ezeket az adatokat már megszokhattuk más készülékek kapcsán is. A 0 és a 100% közötti állapotot pedig arányosan kijelzi ha töltünk vele, míg ha ő töltődik, akkor a felvett áramból kiszámolja a kapacitást.

 

Tesztüzem

Nem volt különösebben nehéz dolgom, mert már elég sok 18650-es akkumulátort kipróbáltam, ezért nagyjából tisztában voltam a kapacitásukkal és a teljesítményükkel, ráadásul rendelkezem egy Liitokala Li-500 töltővel is, ami elég pontosan mér, tehát volt kontroll eszköz, amivel  „ellen teszteket” lehetett végrehajtani.

20161014112019_25157_eredmeny.jpg

Egy kicsit kitérnék a telepekre is, hogy mindenki jobban megértse, miért is érdekes a tesztalanyunk. Mivel mindig megkapjuk, hogy Xiaomi/kínai vagy egyéb bérencek vagyunk, ezért most direkt NEM Kínából rendelt akkumulátorokat használtam. A kék színű, 4200 mAh kapacitásúnak hazudott Strong – nomen est omen – márkájú darabot a Vateráról rendeltem, átlagban 820 mAh-t teljesítettek, vagyis a kamu értékük durván ötödét, de sajnos nem voltak ötöd olyan olcsók, mint azok a darabok, amelyekre valós adatok vannak írva.

img_0083.jpg

A másik, névtelennek kinéző – de valójában Samsung gyártmányú – áramforrásik pedig egy Budapesten véletlenszerűen kiválasztott boltból érkeztek, darabonként 2.700 forintért. Névleges és valós tárolóképességük elég közel esik egymáshoz, 2700 mAh-ra átlagosan 2644 milliamperóra jutott, hiába a név kötelez.

img_0089.jpg

Ha megnézzük az árakat Kínában, ennél lényegesen olcsóbban is tudunk áramforrásokat venni, és van is egy két ajánlott típus, amit nyugodtan megvásárolhattok, egyrészt azért, mert személyes tapasztalatunk is van vele, másrészt mert neves gyártók állítják elő, csak ezt nem szokták nagydobra verni. Az egyik ilyen az LG HG2 3000 milliamperórás pakkja, a másik pedig a Panasonic által gyártott VTC6, durván 3100 mAh-s darabjai.

img_0087.jpg

Szintén ajánlottak még a Basen, a KeepPower, vagy éppen a Thrustfire termékei, de gyakorlatilag az összes neves gyártó – Panasonic, Sony, LG, Samsung – megbízható minőségben állít elő akkumulátorokat. Ha viszont 3500 mAh kapacitásnál nagyobbat füllent valaki, akkor azért kezdjünk el gyanakodni, különösen, ha az ár nem emelkedik meg látványosan.

img_0088.jpg

A fentiek azért fontosak, mert általában egy power bankot a kapacitása jellemez a legjobban, ez pedig a Soshine E3S esetében annyi, amennyit a bele helyezett áramforrások tudnak. Ha 4 db 3500 millamperórás henger kerül bele, akkor ez 14.000 lesz, ami már igencsak megsüvegelendő, például a Xiaomi és a Blitzwolf jellemzően 5-15.000 mAh kapacitás között kínál termékeket. Azt viszont ne felejtsük el, hogy ha esetlegesen a keretbe helyezett cellák tönkre mennének, akkor egyszerűn kicserélhetjük őket és kész, ez sajnos a gyári power bankok esetében egy nemlétező opció.

img_0108.jpg

Ami a kapacitásmérést illeti, az általam behelyezett darabokra kereken 7.000 milliamperórát jelzett vissza a műszer, ami elég közel áll a Liitokala által mért 6928-hoz, ez 2% eltérés, tehát a Soshine E3S elég pontos is. A portokon keresztül maximum 2.1 A, illetve 1A áramerősséget képes kiadni. Az előbbi értékkel egy átlagos telefont durván másfél óra alatt tudunk feltölteni, ami szerintem nem rossz érték egy 5.000 forintba sem kerülő készüléktől.

20161014112019_84074_eredmeny.jpg

Az LCD panel jobb alsó sarkában láthatjuk az éppen kiáramló töltésmennyiséget, amiből lehet arra következtetni, hogy valós-e a beígért 2.1 amperes maximum. A Xiaomi telefonjaim viszont nagyon nem akartak olyan ütemben lemerülni, ahogy én azt szerettem volna, ezért elkezdtem mindenfélét tölteni, ami a kezem ügyébe akadt. Pumpáltam energiát a Xiaomi power bankomba, három különböző telefonba, de még AA méretű USB- akkumulátorokba is. A maximális áram, amit ki tudtam szippantani a Soshine E3S-ből 2010 mAh volt, ez alapján a gyártó által megadott 2.1 A érték egyáltalán nem tűnik hazugságnak. Extraként pedig megemlíteném, hogy az 1 A ágon 1250 mAh-t is ki tudtam szippantani, vagyis a gyári értékeknél még többet is tud a szerkezet.

img_0085.jpg

Az elektronok csökkenését és növekedését a kijelzőn megjelenő, stilizált akkumulátorokon, és a mellettük megtalálható százalékos értéken követhetjük nyomon. Tapasztalataim alapján ez viszonylag jól működik, 50% körül még tényleg maradt benne egy telefonnyi energia. A feszültség kijelzésnek különösebb hasznát nem láttam, szerintem egy átlagembernek lényegtelen, hogy mennyire szór 5 volthoz képest, de a válasz az, hogy nem túlságosan.

20161014112019_81029_eredmeny.jpg

A feltöltés a micro USB porton keresztül 2A-rel történhet, nálam ez durván 4 órán vett igénybe, de ez nagyban függ az elhelyezett áramforrásaink kapacitásától is. Érdekes kísérlet lett volna, hogy ha 4 teljesen különböző tárolási képességű telepet használunk, mert a leírás szerint a 4 befogadó hely tejesen független egymástól. Ami viszont biztos, hogy a földrengésen kívül nagyjából minden ellen védett a Soshine E3S, ami elektromos eszközök kapcsán szóba jöhet. Fordított polaritás – amit PoL Fail felirattal jelez -, rövidzárlat, túlfeszültség, túltöltés, túlmerítés ellen biztosan, de nem kísérleteztem a védelmek provokálásával. A leírás szerint "protected" 18650-es akkumulátorokat is fogad, tehát ezzel sem lehet problémánk, bár kipróbálni ezt nem tudtam.

 

Összegzés

Pont azt kaptam a terméktől, amit vártam, és ez ritka nagy elégedettséggel töltött el. Nincsenek rejtett hibák, igaz nagyon extra funkciók sem, pont úgy működik, ahogy azt előzetesen is gondoltam. Ár-érték arányban nagyon rendben van a Soshine E3S, elég gyorsan tölt, ráadásul egyszerre két eszközt is, a visszaadott adatok viszonylag pontosak, míg a kapacitását gyerekjáték megnövelni.

Gondolom most sok trollban felhorgad a vágy, hogy leírja, ez nem is 4.700 forintba kerül, mert még erre rájön a 18650-es akkuk ára, ami a félig üres, félig teli pohár esete. Jellemzően ugyanis nem erre a termékre, hanem az elemlámpára, e-cigi modra és hasonlókra rakódik rá az áramforrások költsége, ugyanis a működésükhöz ezek elengedhetetlenek. Innen nézve pedig tényleg nagyon alacsony a termékért kért pénzösszeg, ráadásul vámérték alá is esik, így a további közterhektől is mentesülünk.

Gearbest - 4.700 Ft