Vernee Mix 2 telefon teszt – Kijelző kóma

5-696x360.jpgA Vernee Mix 2 egy nagyon érdekes svédcsavarral próbálja meg lesöpörni a konkurenciát. A már jól ismert MTK alapokhoz illesztett egy 18:9 arányú képernyőt, amely az egész telefont  ideálissá teszi a különböző tartalmak olvasására. Azért a 4 GB RAM, 64 GB ROM és a nagyon erős Mali-T880 GPU chip is jól jön, ha nem csak médiafogyasztásra, hanem a játékok futtatására is koncentrálunk. A szokásosan EU Express szállítással rendelhető, 43.000 forintos mobil azonban néhány egyéb meglepetéssel is fog szolgálni a használóinak.

A Vernee mindig is az ízléses csomagolásairól volt híres, nem kapta el a kínai aranyszín láz, és a rosszullétet okozó csics-micsa partikat sem a cégnél tartják. Fehér alapon pici kék zászló jelzi, hogy melyik készülékkel van dolgunk, ami szerintem ilyenformán sokkal figyelemfelkeltőbb, mint ha nagyon flitteres, dombor nyomott, de bazári kinézettel operáltak volna.img_9992.jpg

A Vernee Mix 2 dobozának szétborítása után az alábbiakat találhatjuk: kérjük, hogy lapozzátok fel bármelyik telefontesztünket, ami pont ugyanígy kezdődik, de ott van egy felsorolás, a töltő, a telefon, a micro USB kábel, a SIM tű stb. közreműködésével, na, ebben pont ugyanaz van. Amit viszont érdemes megjegyezni, hogy a töltő nem QC szabványos, vagyis nem támogatja a gyorstöltést, így négy órát kellett várnom, mire telenyomta az akkumulátort.

img_0001.jpg

A készüléket kiemelve egyből feltűnt, hogy elől és hátul is védőfóliát kapott, utóbbira a szorgos kezek rányomtatták, hogy mi micsoda. Ezt a fényképezés miatt eltávolítottam, de ha ez nem egy teszt lenne, hagytam volna rajta, hogy védje a Vernee Mix 2 felületét. A telefon gigantikus, és a 18:9-es nyújtott képaránynak köszönhetően még inkább annak érződik a 6 inch-es felület. Engem a Maze Alpha-ra emlékeztet, de az széltében is terjedelmes volt, ez pedig csak átlósan az.

A forma eléggé letisztult, viszont a fényes felület nagyban segítené a titkosszolgálati ügynökségeket, hogy megszerezzék ujjlenyomatunkat. Hátul a szokásos duál optikás kamera egy LED vakuval kiegészítve, alul pedig az alábbi vicces felirat: designed by Vernee. Assembled in China. Valahogy sejtettem, hogy nem Szalacsi Sándor tervezte Nyírerdőn.

img_0005.jpg

A felső szekció egyik fontos eleme a felületbe simított ujjlenyomat olvasó szenzor, de ezt szerintem nem volt olyan nagy ötlet síkban majdnem teljesen a dizájnba olvasztani. Nálam sokkal többet tévesztett, pedig nem azért, mert rossz, hanem mert én nem tudtam megfelelően kitapintani a helyét. Jobb a hagyományos, de valakinek biztos ez is bejön, aztán majd kipusztul, mint autóknál a keret nélküli ablak, meg a Wankel motor.

img_9993.jpg

A Vernee Mix 2 tokozása egyébként eléggé prémium érzetet sugároz, körben fém, ami kellemesen hideg, bár ebben az időben talán nem ez a legfontosabb szempont. Recsegést, ropogást nem tapasztaltam, pedig itt aztán van erőkar, amit csavargatni lehet, mégis csöndben maradt a telefon. Bár mindegyik ilyen lenne, pedig van néhány márka, akikre ez nem mondható el.

Bevezetőnek szeretnék rávilágítani arra az egyszerű tényre, hogy a kínai telefonok egy jelentős része miért ugyanazt a SoC-t – System on a chip, vagy egy egész rendszer egy chipben – használja. Egyszerűen azért, mert az integráltság ezen fokán sokkal egyszerűbb készen megvenni valamit, mint építeni mondjuk egy processzor gyárat potom 10 milliárd dollárért, hiszen a központi egységek gyártása még Kínában sem megy egy pajtában. Ezért rengeteg telefon rendelkezik az alábbi specifikációval: MediaTek 6757 processzor, 4 GB RAM, 64 GB ROM, mert ez adja ezen készülékek alapját.

Ehhez illesztik hozzá a különböző egyéb részegységeket, akkumulátor, kijelző, vezetéknélküli kapcsolatokért felelős chipek, portok, és így tovább, tehát az eltérést ezeknél a részegységeknél kell keresni. Nem véletlen, hogy a Bluboo S1, a Maze Alpha, Umidigi S2, Elephone S8 gyakorlatilag ugyanezt a hardvert használja, tehát két dologra szeretném felhívni a figyelmet: az árra és a kijelzőre, hiszen ez a két dolog jelentősen befolyásolja majd a választásunkat, lévén a többi majdnem egyforma.

mix201_05.png

A Vernee Mix 2 sava-borsa pedig tényleg a megjelenítő, hiszen a 18:9-es képarány 6 colon 2160x1080 pixellel egy meglehetősen egyedi készüléket eredményez. Már régebben is imádtam azokat az asztali monitorokat, amelyeket függőlegesbe lehetett fordítani, és vele együtt mozgott a tartalom is, mert így mind a forráskódokat, mind a weboldalakat sokkal jobban át lehetett látni, lévén felülről lefele olvasunk. És mit csinálunk az időnk nagy részében egy telefonon? Netezünk, vagyis a cikkeket lapozgatjuk, mint most ti is, vagy videókat nézünk, esetleg játszunk.

mix201_01.png

A dolog ráadásul működik, tényleg több tartalom jut így a kijelzőre, bár azért a különbség nem drasztikus, nagyjából egy sornyi. A majdnem káva nélküli, nagyon vékony telefon így külsőre is „üzletemberesebbnek” néz ki, mint pl. a Maze Alpha, amivel ping-pongozni lehet, akkora. Olvastam több helyen is, hogy a telefon felületéhez mérten kiszámolják a kijelző arányát, és ezt viszonyítási alapnak használják a gyártók – akit érdekel, itt 93,07% -, és pont ez történik az autóknál a lóerővel, vagy a processzoroknál a Megahertz-cel is. Szóval, aki erre gerjed, azt ki fogja elégíteni a Vernee Mix 2.

screen-shot-11-04-17-at-04_55-pm-001.png

Ami sokkal fontosabb, hogy szépek a színek, jó a betekintési szög, ami nem csoda, hiszen a kijelző OLED, bár még mindig nem látom azt a célcsoportot, akik tömegesen néznek 6 inch-en mondjuk filmet. A felület tükröződése egy picit azért rontja az élményt, és bár az érintésérzékenység kifogástalan, a húzásműveletek – mint például a videók menet közbeni nagyítása – hagy némi kívánnivalót maga után. A fényerő eléggé brutális, nappal is használható, ami viszont furcsa, hogy sehol sem találtam meg az egység gyártóját.

1_7.jpg

A kijelző más dolgokat is magával von, például a fizikai gombok hiányát, hiszen akkor „óriási” területet kellene feladnunk, vagyis itt csak virtuálisak vannak, aminek egyik nagy előnye, hogy a kép fejjel lefele fordításakor is jó helyre esnek, szóval nem is akkora butaság az alsó felület hiánya. A szoftver természetesen követi a hardver legnagyobb előnyét, a 7.0-as Android fölött a Vernee OS 1.0.0 fut, ami ugyan verziószám szempontjából ijesztő lehet, de működési hibával nem találkoztam.

A Vernee Mix 2 funkciói is picit rájátszanak a kijelző nagyszerűségére, van „buttons” menüpont, amiben pakolgathatjuk a virtuális jeleket, „motion gesture”, amivel különböző képernyőre rajzolt formákkal aktiválhatunk funkciókat. Ha a hangerő hangosítást hosszan nyomjuk, akkor pedig osztott képernyőre vált, ami a 6 inch-es OLED-en már egészen jól működik. Van még "Smart Lock", vagyis viselésérzékelés, így ha kézben tartjuk a telefont, nem zár le, illetve Duraspeed ami az előtérben futó alkalmazásokat priorizálja a háttérben futókkal szemben.

screenshot_20171106-150638.png

Ami még tetszett, hogy a Vernee operációs rendszere nem nyomakodik az arcunkba, mint a Bluboo felülete anno, nem is tudnám, hogy rajta van, ha nem néztem volna meg, de azért a MIUI funkcionalitásával nem vetekedhet. Ami viszont jó, hogy egyáltalán nem találkoztam szoftveres hibával, és a Vernee a frissítéseket is eléggé becsületesen szokta kiadni.

2_6.jpg

Most hogy kiveséztük a kijelzőt és a szoftvert, térjünk át a hardverre, mert természetesen annak a tesztje sem maradt el. Nem meglepő, hogy az SoC ugyanúgy teljesít ebben a mobilban is, mint a konkurencia átdizájnolt telefonjaiban, ami azt jelenti, hogy Antutuban 60.000 körüli pontot, T-Rex teszten pedig 18-20 FPS-t vártam. Ez be is jött, szinte csontra ennyi, ami egy picit elmarad a Bluboo S1 és a Maze Alpha értékeitől, de ha kikapcsolok három folyamatot, akkor meg pár ezressel felmegy, tehát ennek nincs különösebb jelentősége.

3_6.jpg

A 64 GB-nyi háttértár bőséges, ezen olyan nagyon nincs mit tesztelni, ellenben a sebességen igen, amiben jellemzően a Xiaomi készülékei szoktál verni a mezőnyt. A belső tároló sebessége az Androbench szerint 254/90 MB/másodperc, ami nem rossz érték, ez is segít az alkalmazások gyors elindításában. Akadozást egyébként sem tapasztalni, mivel elég erős a hardver ahhoz, hogy szépen lerázzon magáról mindent, leszámítva a legdurvább játékokat.

screenshot_20171105-140131.png

De pont ez a terület, amivel azért igencsak birkózni kell, ezt pedig a magas képpontszám eredményezi. Plusz 300.000 pixelt kell meghajtani a Full HD felbontáshoz képest, így a „killer” tesztjáték, az Injustice: Gods Among Us fojtogató szorításában néha megdöccen a kép, mindent egy Mali T-880 sem képes elviselni. Nagyjából ennyi, ami miatt aggódnunk kell, szinte mindent prímán visz, maximum a töltési idők nőnek meg egy picit.

fastcharge.png

A nagy teljesítménynek azonban ára van, ez pedig az akkumulátor időben mutatkozik meg. A gyártó szerint 4200 milliamperórányi kapacitást élhetünk fel, amit egy ekkora kijelzővel viszonylag gyorsan el lehet fogyasztani. Az egy napos üzemidő még így is garantált, az pedig, hogy milyen hosszú pontosan, úgyis a használattól függ. Ha intenzív folyamatok futnak – játék, magas fényerőn tartott kijelző, WiFi, navigáció – akkor gyorsan lepörögnek a százalékok. Sosem lesz olyan takarékos, mint egy Snapdargon, cserébe viszont nagyobb teljesítményt is tud felmutatni.

4_5.jpg

Az intenzív használat során sajnos előjött egy eléggé markáns hiba, amit a szenzor halmazba kell bevésnünk, fekete pont formájában. A műholdkeresés már az utcán is nehézkes volt, de mikor autóba ültem, teljesen elvesztette a GPS a fonalat. Az első 15 percben össze-vissza teleportáltam a térképen, az autópálya helyett az IKEA-ban vásároltam, majd ez valamitől megjavult és 1 órán át rendesen működött is, 4-5 méteres pontossággal. Aztán gondolt egyet és újra elhagyta magát, a 22 műholdból használt nagyjából hármat, pedig például a drónok 6-8  alatt felszállni sem hajlandóak.

A fotó szekcióban nagyon kihangsúlyozták, hogy itt ez egy 13+5 Megapixeles duális lencsés telefon, a szenzort a Sony szállítja IMX 258 néven. Ha ekkora cég adja a technikát, akkor csak nem lehet rossz ugye? Nos, tulajdonképpen nem is az, de azért a hajunkat sem dobjuk el tőle. Jó közepes, a színek kellemesek, elég jól visszaadja azt, amit a valóságban látunk, de erősebb háttérfényre kiég, és a részletességgel is vannak helyenként gondok. A kromatikus aberráció viszont kevés, ezzel a minőséggel azért együtt lehet élni.

Éjszakai és szürkületi fények esetén is hasonló a helyzet, amíg a vaku "elvisz", tisztességes iparosmunkának is beillik, persze a színhűség jelentősen romlik. Ami feltűnt, hogy milyen iszonyatosan gyorsan fókuszál, 200 dollár alatt talán csak a Xiaomi tudja ezt, de lehet, hogy az sem. A kamera alkalmazást funkció szempontjából azért nem spilázták túl, de például kellemes, hogy az ujjunk húzásával állíthatjuk az expot.

Ha idemásolnám a fényképekről írt szöveget, csak kicserélném benne a szavakat videóra, akkor sem hazudnék nagyot. A jó szavak a „jobb mint középszerű”, az átlagos 1080p szintet ez is simán hozza, de a belenagyításokat eléggé macerás vele megcsinálni. Ennek szerintem a fólia az oka, nem elég érzékeny, emiatt kényelmetlen a használat. Érdekes módon a színhűség nagyon jó, szép élénk a kép, és közelre a részletesség sem rossz, ha ezt a minőséget vennénk középpontnak, ebben a kategóriában sok telefon alulmaradna.

mix201_02.png

A hangja nem rossz, de ezt mindig megállapítom a nagyobb telefonok esetében, mindenesetre Robin Schulz „cukra” egészen élvezhető volt rajta. Sajna ez is csak mono, a micro USB port körül itt is két oldalt vannak a „szellőző nyílások”, ami inkább dizájn, sem mint funkcionális okokra vezethető vissza. A beszédhang jó, ahogy fülessel sem tapasztaltam problémát, de kihangosítva eléggé visszhangos lesz a beszélgetés. Ahogy már olyan sok részegységében, ebben is az átlag fölötti tanuló jegyeit hozza, érik az a négyes.

5-1.jpg

Az egyik kategória ahol többet vártam, az a vezetékes kapcsolatok. Nekem nagyon hiányzik a duális WiFi, ez is csak 2.4-en képes kommunikálni, n szabványig. A Bluetooth 4.0 szabványú, de ez a két dolog ma már annyira alap, mint autóban a kormány. Szerencsére van B20, Vodafone-osok felsóhajthatnak, és a szenzorok felhozatala sem rossz, a már említett GPS-en túl van giroszkóp, iránytű is, de az NFC például kimaradt. Aki pedig a SIM kártyái miatt aggódik, az fölöslegesen teszi, 2 nano SIM helyet alakítottak ki a tálcán, az egyik feláldozásával maximum 128 GB-nyi SD kártyát is behelyezhetünk.

A már említett sztenderd hardverek mellett a Vernee MIX 2 pozitív irányban mozdult el a holtpontról. Van néhány kisebb – nincs duális WiFi, kényelmetlen ujjlenyomat olvasó, bírhatná tovább az akkumulátor – és egy nagy hibája, a GPS megbízhatatlansága. Az OLED kijelzője viszont magasan veri az átlagot, jók a színek, nagy a felbontás, amit az erős hardver meg is tud hajtani. Helyből sincs hiány, és a szoftver a Vernee termékeihez méltó módon stabil.

Az ár 43.000 Ft, ami a tudásáért teljesen reális, és a nagy kijelző kedvelői valószínűleg ezt a telefont fogják választani, de aki esetleg más részegységet részesít előnyben, az nyugodtan nézze meg az árban hasonló Maze Alpha vagy Bluboo S1 modelleket is. Mindegyik rendelhető EU Express szállítással ÁFA és vámmentesen.

Gearbest - 43.000 Ft