Noname kínai hatgombos egér - Skótvörös

1039f8f5-50e3-41ff-b166-1d591c9074b7.jpg

Sokan reklamáltátok, hogy már nincsenek "klasszikus kínaizós" tesztek, nos a noname hatgombos egér ízig-vérig az. Szánt szándékkal vettem meg ezt a kifejezetten olcsó, 1.900 forintba kerülő darabot - miután tönkre ment 2 db méregdrága Razer egerem - és a hurcibáláshoz nem akartam megint egy borzalmasan drága példányt vásárolni, így lett ez az egyszerű rágcsáló, de ezt nem is sajnálom majd ütni-vágni.

A történet margójára annyit jegyeznék fel, hogy a Razer Abyssus V1-em - amit nagyjából 10.000 forintért vásároltam - tönkre ment, a bal gomb mikrokapcsolója megadta magát, pont a két éves garancia lejárta után. Mivel én hiszek a minőségi termékekben, és tetszettek a fenti cég termékei, ezért vásároltam egy még drágább Razert, de már azzal az indokkal, hogy kisebb legyen a könnyebb hordozhatóság végett, és lehessen kábelről és vezetéknélküli módban is használni, így lett egy Orochim, 18.000 forintért. Ennek most éppen az a baja 2.5 év után, hogy a bal gombjának egy klickjét kettőnek érzékeli a Windows, ami szuper idegesítő tud lenni, például ablakok bezárásakor.

Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy keresek valami nagyon olcsó, de a böngészés előre-hátra lapozását támogató, olcsó perifériát, és ha már ilyen keveset fizetek érte, legyen csiri-csáré is. A hatgombos egér egy sima bubis fóliában érkezik, mellette valami teljes mértékben lényegtelen tájékoztató papírral, tehát klasszikus "unboxing"-ról nem beszélhetünk, aminek a hiánya szerintem sok embernek kéjes örömet fog okozni, mert a legtöbben utálják.

p1050568.JPG

A hatgombos egér fogásra pont olyan, mint amilyennek egy 2.000 forint alatti egeret elképzelünk, a piros fényes műanyag viszonylag ujjizzasztó hatású, de szerencsére a tenyér alatti puha műanyag felület meglepően kellemes, és a click érzet is elfogadható, még ha nem is svájci óramű pontosságával mozog. Összességében nem olyan nagyon gagyi anyagokból van, hogy ne lehetne elviselni. A 2 db AAA elemet viszont kicsit furán lehetett behelyezni az aljába, és az ajtót is erőltetnem kellett, ha egyenesen akartam visszacsukni.

sfddsd.jpgA gombok picit lötyögősek, de elfogadhatóak, és szerencsére működnek is, ami ezért az árért már önmagában nem egyértelmű. Helyenként azért lehet felfedezni minőségbeli hiányosságokat, például az alján a tapadós talpak nem pont középen vannak, de ez nem akadályozza a használatot.

Az egerek egyik sarkalatos pontja, hogy ki milyen kéztartással forgatja őket, ráadásul a tenyerük mérete is más. Nekem nagyjából átlagos méretű, illetve leginkább az ujjas- és a tenyeres fogás keverékével egerezem. Azért, hogy ez egyértelmű legyen, gyorsan fussuk át, hogy milyen kéztartási típusokat különböztetünk meg.

iru7ond.png

Van a "palm grip" vagyis tenyeres fogás, amikor nagy felületen fekszik fel a kéz, ez tipikusan az a mód, amikor majdnem teljesen elfedjük kezünkkel a rágcsálót. Ennél lazább fogás a "claw" vagyis karom, amikor még hozzáér tenyerünk alja a felülethez de a kezünket eltartjuk egy picit. A "finger" vagyis az ujjas fogás, amikor csak az ujjbegyünk ér hozzá a gombokhoz, de tulajdonképpen függesztjük a kezünket, vagyis az alsó rész egyáltalán nem ér hozzá a termékhez. Ezek teljesen egyéni dolgok is lehetnek és az sem mindegy, hogy valaki jobb- vagy balkezes, e szerint lehet az egér is jobb, bal, vagy szimmetrikus (ambidextrous), és ugyanezen logika szerint a gombok elrendezése is változhat.

p1050617.JPG

A tesztalanyunk ilyen értelemben hagyományos elrendezésű, szimmetrikus, jobb kezes gombkiosztású, de jellemzően ilyenek a nem speciális, olcsóbb egerek, tehát ezzel különösebb gondom nem volt. A normál két gombon túl van egy CPI - vagyis cursor motion per inch - feliratú is, ezzel tudjuk váltani a felbontást, vagyis egységnyi kézmozdulatra többet mozdul az egérkurzor. Ezt négy lépcsőben tehetjük meg, 800-1200-1600-2400 CPI felbontással, amit vagy elhiszünk, vagy nem, de inkább az utóbbi. A növekedés tényleg érezhető, de ha nem akarunk vele játszani - ne akarjunk - akkor egyszer beállítjuk a nekünk kényelmeset és kész.

p1050571.JPG

A már említett 3 gombon túl van még egy görgő, ami megnyomható, ez a negyedik, illetve bal oldalon van egy lapozás előre és hátra gomb, ez az ötödik és a hatodik nyomkodható felület. Ezzel persze meg is borult a szimmetria kérdése, hiszen bal oldalra kerültek, vagyis ez egy bal kezes egér. Én elsődlegesen a lapozó funkció vettem meg, mert így tudok böngészés közben dinamikusan mozogni a weboldalak között, és ez már önmagában megéri ezt az árat.

dff_1.jpg

Egy nagyon idegesítő dolgot viszont tapasztaltam - ami részben a Razer Orochi sajátja is -, hogy lassan ébred fel. Mivel nincsen hozzá semmilyen driver, ezért az alvási időt nem is tudjuk szabályozni, és meglehetősen lassan, 5-6 másodperc alatt éled fel, ami azért elég idegesítő tud lenni. Nem tudom mennyi idő alatt alszik el, szerintem olyan 5 perc, szóval ha hosszabb ideig olvasunk például egy könyvet, akkor ez biztosan be fog következni, ami elég bosszantó.

ffdf.jpg

Mivel ez egy "dongle" nélküli, vagyis nem adapteres egér, ezért annak az eszköznek, amivel párosítani akarjuk, mindenképpen rendelkeznie kell Bluetooth chippel, mert az egérhez nem jár a szokásos adapter. Ezt fel lehetne fogni hibaként, viszont legalább ekkora - ha nem nagyobb - előny, hogy így USB portot sem foglal el. Én többek között ugyanezért vettem annak idején a laptopomhoz a Razer Orochit, mert nem kellett a kevés USB-ből egyet beáldoznom. Szerencsére van adapteres verzió is, amit itt értek el, ami ráadásul olcsóbb is.

e1b9186e-a1fd-4f65-837e-101feff8d0a8_1.jpg

A Bluetooth párosításhoz nyomjuk meg a jobb és a bal gombot és a görgőt egyszerre, és tartsuk is így 3 másodpercig. Három laptopon próbáltam, mindegyik egyből látta, szóval párosítási problémám nem adódott vele, de ez nem is csoda, hiszen a régebbi, 3.0-ás szabványt használja, amivel már a 10 évvel ezelőtti eszközök is kompatibilisek voltak. Néha volt olyan, mintha nem akart volna feléledni (2-3 naponként 1X), ilyenkor újra párosítottam, és működött tovább. Az alján egyébként van egy ki és bekapcsoló gomb, így megspórolhatunk némi elektront,  vagyos ritkábban kell cserélnünk az elemet.

db82c68b-05a6-4e45-9067-b84db6663d8e_1.jpg

Mivel csak általános vezérlőprogramot kapunk hozzá, nem sajátot, ezért a gombjait nem tudjuk programozni, nincs makro funkció, tehát játékra nem igazán alkalmas, de munkára igen. Így is tekintsünk rá, ne pedig egy 10.000 forintos eszközzel akarjuk összehasonlítani.

Nem kell a dolgot túlspilázni, ez egy nagyon egyszerű, vezetéknélküli hatgombos egér, ami tökéletesen jó arra, hogy dolgozzunk vele, behajítsuk a táskánkba, ahol kophat, elveszíthetjük, összetörhetjük, és nem fogjuk sajnálni, mert 1.900 forintba kerül. Néha lassan ébred fel, máskor meg elveszti a kapcsolatot a géppel, de ezek egy perc alatt orvosolhatóak. Akinek egy munkás perifériára van szüksége, annak ez is tökéletesen megfelel, ha meg tönkre megy, még mindig vehetünk másik 5 db-ot, az olcsóbb Razerem árából.

Bannggood - 1.900 Ft