KAZI tűzoltóállomás LEGO replika teszt – Árban tökéletes

3e295dd1-2260-4863-b0dc-d8f34f7bf374.jpgA Kazi tűzoltóállomás LEGO másolat egészen meglepően hasonlít a neves gyártó termékéhez. Nem kevés munkát és szórakozást jelentett az összerakása, és közben némi betekintést is nyerhettem a gyermeki lélek világába, illetve visszatérhettem a múltamba egy pillanatra, az eredeti árának harmadáért, ami egy 774 darabos készlet esetében a Toysho kuponnal igencsak méltányolható 9.100 forintot jelentett.

A minőségi különbség többek közözz a csomagoláson érhető tetten, ugyanis a külső stílusjegyeket, amelyek a LEGO-hoz tartoznak, értelemszerűen a KAZI nem tüntethette fel. A külső doboz viszonylag figyelemfelkeltő, színes, és a képek sem sokban térnek el az eredetitől, de a papír valamivel vékonyabb, mint azt egy LEGO termék esetében megszokhattuk. A belseje egy még puritánabb papírdobozt tartalmaz, de ennek nincs különösebb jelentősége, csak azért van itt, hogy a 774 db-os készletet a helyén tartsa.

p1050300.JPG

A KAZI tűzoltóállomás esetében is úgy zacskózták szét a logikailag összetartozó elemeket, mint ahogy azt a LEGO-nál is tapasztalhatjuk. Például a mini figurák alkatrészei egymás mellett találhatóak, míg a főelemek egy másik zacsiban, a lámpának használt színes elemek pedig egy harmadikban.

p1050305_1.JPG

Gyorsan átpörgettem az építési kézikönyvet, hogy lássam, tartalmaz-e valamilyen értelmezhetetlen rettenetet, de szerencsére nem. Barátnőmmel együtt viszonylag jól tudtam követni az útmutatókat, bár néha elkavarodtunk a színek kapcsán, mert ez nem volt mindenhol egyértelmű, például az árnyalatoknál, ahol szürke vagy fekete közül kellett választani. Természetesen a szélsőséges eltérések – piros és kék – egyértelműek voltak, és néha figyelmetlenségünk okán mi is félrenéztünk ezt-azt.

p1050304.JPG

A 774 db elem összerakása kettőnknek 7 órát vett igénybe – amiben volt fél óra vacsoraszünet is – vagyis meglehetősen hosszan szórakoztat, és nem volt olyan érzésem, hogy „Hol a picsába van már ez az elem, már 1 órája nézem”, mint ami az 1000-1500 darabos puzzle-ök esetében szokott lenni, így inkább kikapcsol, mint felbosszant. Pár elem megmaradt a végére, amik valószínűleg tartalékként kerültek be, de a szett egyébként komplett, semmi sem hiányzott.

A KAZI tűzoltóállomás gyári kódja 8501, erről eszembe jutott, hogy rákeressek az eredetire, hátha egy az egybeni másolatról van szó, és nem is tévedtem, a LEGO raktáraiban ugyanez a doboz a City széria tagjaként létezik, 7945-ös számon, szintén tűzoltóállomás néven, durván 30.000 forintért. Érdekesség, hogy az eredetinél 600 összerakásra váró elemet írtak, míg az utánzat esetében ez 774 db. Gyorsan csináltam egy osztást az ár/elemszám viszonylatában, hogy lássam mennyit kellene fizetni egy építőkockáért, ez a LEGO esetében 48,3, míg a KAZI esetében 16,4 forint, vagyis nagyjából háromszor drágább az eredeti termék, de ez persze ilyen közvetlen módon nem, inkább csak viszonyszámként mérhető össze.

7945-1.png

Az összerakás során a kézikönyvet követtük, ahogyan azt kell. Egyből feltűnt, hogy az alapnak használt nagyobb elemek egy része finoman karcos, vagyis a KAZI tűzoltóállomás mögött nincs az a minőség-ellenőrzés, mint ami a LEGO-t jellemzi. Az elemek minősége nem rossz, kísértetiesen hasonlít a neves gyártó termékére, de ott ahol a LEGO feliratot kellene olvasnunk, értelemszerűen nincs semmi. Minden elemen látszik, hogy hol választották el az öntőformától, ami nem igazán szép megoldás, és bár a funkcionalitást nem rontja,  azért a Storm Racing távirányítós autó minőségét nem éri el. p1050301.JPG

Ami az illesztéseket illeti, van némi szórás a pontosságban, de itt nem görbe vagy összeilleszthetetlen elemekre gondolok, hanem arra, hogy helyenként túl lazák, vagy túlságosan nehezen összenyomhatók. Mivel az életkori besorolást 5-12 év közé teszi a LEGO, a KAZI pedig csak simán annyit mond, hogy 6+, bizonyos esetekben kételkedtem, hogy a szorulós elemeket egy fiatalabb valaki is össze tudná nyomni, vagyis anyukák és apukák hathatós közreműködésére is szükség lehet.

p1050303.JPG

Persze ha visszagondolok, hányszor szóltak rám a szüleim annak idején, hogy ne a fogammal szedjem szét a LEGO-kat, akkor nem mondanám, hogy ez ott nem probléma. Nem egyszer valamilyen vékony tárgyat kellett benyomnom az elemek közé, és az idő is dolgozik azon, hogy egyes kockák kellően összeragadjanak, tehát ez az eredetinél is sokszor probléma. Ellenben az illeszkedéssel szinte sosem volt gond, míg a KAZI esetében azért találhatunk némi légrést a rétegek között.

Amin viszont meglepődtem, hogy a KAZI tűzoltóállomás garázskapuit normálisan fel és le lehetett mozgatni, hiszen első ránézésre azt is kizártnak tartottam, hogy egyáltalán megmozduljanak. Ehhez képest egészen jól – kis akadással – működnek, de emlékeim szerint ugyanez a gond a LEGO-nál is fennállt, például a várkapuk vagy egyéb mechanikus szerkezetek kapcsán.

A szettben található két tűzoltó autó egészen kellemesen tologatható, és bár már pár tíz éve leszoktam a berregésről, tologattam egy kicsit a laminált padlón, hogy akadnak-e a kerekek, de szerencsére nem. A felhajtható részek is szépen működnek, a kosaras emelő rúd része viszont túl laza, és csak nehezen állt meg egy helyben. Pont ezek az elemek – mint például a dugattyú imitációk - azok, amiket Technic néven 50-60.000 forintért szoktak árulni, vagyis ezt a nagyfokú precizitást igencsak drágán mérik. Kapunk továbbá egy helikoptert is grátiszban, vagyis a szett három különböző járművet is tartalmaz.

p1050349.JPG

A figurák – amelyek gyűjtése egy külön kultusz a LEGO-n belül is – viszont kísértetiesen hasonlítanak az eredetire, és a mechanikai széthullás jeleit sem mutatták, kellemesen feszesen mozogtak a végtagjaik is. A kezükbe is könnyen beleillesztettem a különböző tűzoltó szerszámokat, és az arcukat sem a Walking Dead sorozat zombijaira festették át, hanem ezek is nagyon közelítenek az eredetihez.

Ami az eredetivel való kompatibilitást illeti, az gyakorlatilag száz százalékos. Fogtam 5 db véletlenszerűen kiválasztott elemet és ráraktam a tűzoltóállomásra, tökéletesen passzoltak. Aztán a tűzoltó kapott egy viking sisakot, mert azt dobta a gép, passzolt, így ő lett LEGO falva legmenőbb tűzlovagja. Itt éreztem azt, hogy a szolgai másolás milyen előnyökkel tud járni, a szorgalom győzött a kreativitás felett.

Ha egy gyerek szemével tekintek a termékre, akkor meglehetősen jó a helyzet. Nyilván egy 6-8 éves nem fog azon kattogni - mint mi felnőttek, akiket a média már „megnevelt -, hogy akkor ez most másolat-e, meg hogy milyen minőség-ellenőrzési fázisok maradtak ki, ő csak játszani akar, és arra tökéletesen alkalmas a KAZI tűzoltóállomás. Azoknál a részeknél, amelyek pedig feladják a leckét a porontyunknak, ott besegítenek a szülők, és végül is az ideális állapot az, amikor a kicsik és nagyok együtt töltik el az idejüket.

animacio2.gif

Nyilvánvalóan az ár is döntő tényező ebben a kérdésben, főleg ha több gyerek is van a családban. Az eredeti 30.000 forintos (116 USD), 7945-ös számon lajstromozott LEGO árából vehetünk egy KAZI tűzoltóállomást (39 USD), egy 6727-es számú rendőrségi központot (40,6 USD), és mondjuk egy mesebeli esküvőt a lányunknak (27 USD). Ekkor még mindig marad pénzünk egy mini darura (2,3 USD), egy helikopterre (5 USD) és egy targoncára is (2,6 USD), amit pedig odaajándékozhatunk az unokatesóknak. Ez a hatalmas árbeli különbség pedig egyáltalán nem mindegy Magyarországon, ami persze nem egy szerencsés helyzet, de akkor is ez a valóság.

Nagyjából azt kaptam a KAZI tűzoltóállomástól, amit vártam. Az eredetivel kinézetre szinte mindenben megegyező, ám minőségben azért alacsonyabb nívón álló terméket, amely alapvetően az árazásával száll szembe a nagynevű eredetivel. A fő hiányossága az, hogy az ABS elemek minősége nem egyenletes, néha túl szoros, máskor meg laza, de ettől még használható. Helyenként az összerakási útmutatóban szereplő képek színei nem elég egyértelműek, és ez nehezíti az építést.

Ha viszont az ár oldaláról közelítem meg a dolgokat, akkor nyilvánvalóan a másolat áll nyerésre, hiszen annyival nem csökkent a használhatósága, amennyivel olcsóbban adják. A végső érv számomra az volt, amikor megkérdeztem barátnőmet, hogy megvenné-e ezt a szettet a közös gyerekünknek, és ő azt mondta, hogy igen, csak le kéne vele ülni, és segíteni neki egyes részek összerakásánál. De végső soron pont ez a lényeg, hogy a család a közös idejét együtt töltse el, ezt pedig most a Toysho kuponnal 9.100 forintért megtehetjük, a szokásos 30.000 helyett.

KAZI tűzoltóállomás - 10.000 Ft