RS-1010BT autórádió teszt

20160902164648_26873-696x452.jpg

Ma egy igen olcsó kínai autórádiót, az RS-1010BT fejegységet ismerhetitek meg, és kiderül az is, hogy mennyire éri meg a pénzét.

A dobozon is látszik, hogy nem a prémium kategóriából válogattunk. Az olcsó kartonból készült csomagolás szinte ugyanazt a termékfotót és marketing szöveget tartalmazza minden oldalán, rendkívül redundáns és számomra kicsit már vásári módon. Márkajelzés ellenben nincs, érjük be azzal, hogy RS-1010BT-nek hívják.

A belsejében sem estek túlzásokba, a rádiót szivacsos tartók fogják kétoldalt, a maradék helyre pedig betömködték az infrás távirányítót, az ISO csatlakozóban végződő, forrasztható kábeleket és a kiszedő "villákat". Használati utasításnak se híre, se hamva.

A fejegység meglepően könnyű, mindössze 415 gramm, és az anyaghasználaton is tettenérhető a spórolás. A fém elemeket, ha akarnám, meg tudnám hajlítani, a csatlakozók és furataik nem illeszkednek pontosan, az ISO csatlakozó kerete sorjás, az előlapi gombok kotyognak és nyomáspontjuk sem túl jó. Merevek, kattognak, nagy erő kell a megnyomásukhoz, de nagyon rövid úton járnak. Az előlapon használt műanyag viszont kinézetre és fogásra sem rossz. A dizájn kissé elavult, de rendben van, nem túl csicsás, nem gagyi. Mielőtt bárki is futva menekülne tesztalanyunktól, elárulom, hogy 5.500 forintot kérnek érte. Így már azért nem olyan rossz a helyzet, ugye?

A beszerelést elmesélem, mert egész vicces sztori. Ott kezdődött a probléma, hogy a gyári rádiót sehogy sem tudtam kiszerelni, mert nem volt hozzá kiszedő készletem, a hagyományos szerszámoknak meg nem akarta megadni magát. Szerencsére tesztalanyunkhoz adtak kiszedőket, így ennek az esetleges kiszerelésével már nem lehet gond.

Hátulról viszont hozzáfértem a gyári rádióhoz, így az ISO és az antenna csatlakozókat ki tudtam húzni. Akkor most jön a mérnökök legjobb barátja, a szigszalag, gondoltam. Igen ám, de nem volt otthon (fekete pont), és hétvége lévén, nem is tudtam hirtelen venni, így maradt a széles postai ragasztószalag:

img_20170603_140642-560x420.jpg

Röhögtem egy jót, hogy ez milyen szép tróger megoldás lett, de a célnak megfelelt. A szabványos ISO csati simán beugrott a helyére, az antenna csatlakozóval viszont megint meggyűlt a bajom. A kínai rádión DIN csatlakozó van, az autóban pedig ISO végű. Ez nem a világ legnagyobb problémája, egy ISO-DIN átalakítóval kb. 200 forintból orvosolható a dolog. Viszont szintén a hétvégi boltzár miatt én nem tudtam venni, ráadásul vasárnap szerencsésen lerobbant a kocsi is, azóta is a szerelőnél pihen, így a tesztidőszaknak végeszakadt, és a rádió funkciót nem tudtam kipróbálni.

Ha valakinek esetleg nincs készre szerelt ISO csatis kábelkötege a kocsijában, vagy máshogy lenne bekötve, akkor a rádióhoz kapott vezetékekkel és a rádió tetején lévő bekötési ábra segítségével, egy kis forrasztgatással meg tudja oldani a dolgot.

Az említett csatlakozókon kívül még találunk hátul 2 pár RCA-t, amivel akár 4 csatornás erősítőre is köthetjük (amit mondjuk nem tartok indokoltnak, mert ugyebár sz@rból nem lehet várat építeni), illetve egy 10 amperes biztosítékot is.

Az előlapon számos gombot találunk, amiknek egy része csak a megadott módokban csinál valamit.

Hat karakteres szegmens kijelzőt használ, érdekesség, hogy betűket csak 5 karakteren hajlandó megjeleníteni. Alul EQ animációkat és az aktív funkciókat láthatjuk, jobb oldalt pedig a kiválasztott EQ módot. A gombok és a kijelző is kék háttérvilágítást kaptak, bekapcsolt állapotban folyamatosan világít, nincs lehetőség a beállítására. Kikapcsolt állapotban az időt mutatja a kijelzőn, háttérvilágítás nélkül, de bekapcsolva is van lehetőség az óra nézegetésére a megfelelő gombbal.

Az aktuális számot a következő formában írja ki: song title – cím, artist – előadó neve, album – album neve. Mindezt baromi lassan, kb. 1 másodperc/karakter sebességgel, szóval ember legyen a talpán, aki vezetés közben ezt végignézi.

Soha nem értettem, hogy minek adnak infra távirányítót autórádiókhoz, hiszen ennyi erővel oda is nyúlhatok a gombhoz, nincs az olyan messze. Most, hogy végre használtam egyet, rájöttem, hogy igenis hasznos. Magam elé tudom emelni, és megkeresni a megfelelő gombot úgy, hogy közben az utat is látom, és egyébként is kényelmesebb, mint hajolgatni a gombokért.

A fejegység az mp3 és a wma fájlokkal is elboldogul, lejátszani pedig szinte minden létező hordozóról képes őket. Egyedül talán a CD/DVD maradt ki, de ez 2017-ben már nem hiány, nem sokan használják már az említett adathordozókat, én kifejezetten olyan rádiót kerestem, amin nincs CD lejátszó, helyette inkább egy USB és egy AUX csatlakozót tegyenek rá.

Az RS-1010BT-re tettek is, sőt, még SD kártya olvasót is, az USB csatlakozó pedig töltésre is használható. Ha behelyezzük az adathordozókat, automatikusan átkapcsol a megfelelő módba, és megkezdi a lejátszást. Nyugodtan be is mappázhatjuk a zenéket, nem jön tőle zavarba, megtalál minden fájlt, viszont komolyabb mappakezelést ne várjunk tőle. AUX módban bármilyen forrást ráköthetünk, amin van fülhallgató kimenet, így talán ez a legpraktikusabb bemenet mind közül. Jópofa funkció, hogy kikapcsolás után sem felejti el, hogy hol tartott, ugyanonnan folytatja tovább a lejátszást.

img_20170603_140136-1091x420.jpg

A +10 és -10 gombokkal tízesével ugorhatunk a listában, a távirányítón levő gombbal az adott számú zenére léphetünk. Van random mód, ami a véletlenszerű lejátszást aktiválja és az RPT gombbal bekapcsolhatjuk az egy szám ismétlése módot is. Hangszínszabályzóból háromfélét kapunk: rock, pop és klasszikus, egyéni beállításra legnagyobb bánatomra nincs lehetőség. Az említett profilok elég különbözőek, de nekem egyik sem volt tökéletes. Van lehetőség viszont a balansz állítására első-hátsó és bal-jobb hangszórók között, és van Loud mód is, ami turbóz egy kicsit a magasakon és a basszusokon, ezáltal hangosabbnak és dinamikusabbnak halljuk a gyengébb hangszórókat is.  A hangerőszabályzó 40 osztásig megy, nekem már 10-nél is jó hangos volt, szóval ezzel nem lesz gond. Van némító gomb is, amivel lelőhetjük a zenét, ha hirtelen kellene.

img_20170603_140119-832x420.jpg

A rádió 3x6 csatornát tud tárolni, van automatikus keresés és tárolás funkció is, de ezeket, mint mondtam, nem tudtam kipróbálni.

A végére hagytam a legjobb dolgot: van benne Bluetooth. Így telefonnal, táblagéppel is összekapcsolható, vezeték nélkül tudunk rá zenét küldeni. Van továbbá kihangosító funkciója is, amikhez gombok is tartoznak a rádión és a távirányítón, így tényleg könnyen tudunk csevegni. Van beépített mikrofonja, ezt használja a hang rögzítésére. Egész jól használható ez a funkció, a partnerem szerint néha olyan volt, mintha nem lenne térerő, de alapvetően jól hallott, és a rendőr sem büntet így meg.

A hangminőségről objektívan nem tudok nyilatkozni, mivel a gyári hangszórók sem szólnak valami fényesen, így nem csak a fejegységen múlt a dolog. De azt megállapítottam, hogy nem szól valami high-end módon. A manuális hangszínszabályzó azért hiányzik, és nem raknám be egy komolyabb autóhifi rendszerbe, de gyári hangszórókkal azért el lehet vele lenni, összességében egy közepest tudok a hangjára adni.

Anyaghasználatban kissé fapados, funkciók terén itt-ott hiányos, de alapvetően sok okossággal és még több csatlakozási lehetőséggel van teletömve az RS-1010BT. A Bluetooth nagyon hasznos, nem is várná az ember ebben az árkategóriában. Van kihangosító és infrás távirányító is, amiknek szintén jó hasznát vehetjük. Hangzásban közepes, csodát nyilván nem várhatunk ennyi pénzért. Egy alap gyári rendszer mellé el tudom képzelni, akinek komolyabb felszerelése van, nyilván komoly és márkás fejegységet is fog hozzá választani. Szerintem a legtöbben a BT miatt szeretik, és úgy gondolom, hogy 6.500 forintot már csak ez a funkció is megér, ha valaki minimális ráfordítással akarja megoldani.

Mielőtt viszont lefitymálnánk a kínaiak autórádióit, tudni kell, hogy vannak nagyon komoly, 2 DIN-es darabjaik is. Ezeken érintőkijelzőt is találunk, támogatnak kamerákat, GPS vevőt, sokukon Android rendszer fut stb. Sőt, a VW konszern autóiba tökéletesen passzoló feláras gyári rádiót is tökéletesen lemásolták. Az alábbi linkeken érdemes nézelődni, ha érdekel a téma.

Gearbest - 6500 Ft

További 1 DIN rádiók

2 DIN érintőképernyős rádiók

VW gyári rádió