Blitzwolf mini szelfibot teszt – Bluetooth-os vipera

1437574286_2.jpgA Blitzwolf mini monopod – mert az hivatalos neve – egy Bluetooth segítségével kommunikáló eszköz, amely sok szempontból átveszi a fényképezés terén mobiltelefonunk funkcióit. Nem kell a kijelzőt nyomkodnunk, ha képeket vagy videót akarunk készíteni, és olyan helyeket is elérhetünk vele, amit normális esetben nem tudnánk.  A 3.000 forintos ár pedig egy vezetéknélküli kiegészítőért egyáltalán nem sok, de a türelmetlenebbek akár EU raktárból is megrendelhetik, hatszáz forinttal drágábban.

A Blitwolf mini monopod a mai világban igencsak illik a különböző okos eszközökhöz. Bár Magyarországon talán még nem akkora őrület, de pár éve Rómában már mindenki szelfi botokkal mászkált, konkrétan elkerülő versenyt lehetett volna rendezni az ilyen termékeket tukmáló árusok között. Tipikus turista holmi, aminek vannak kétségtelen előnyei, például többed magunkat is le tudjuk fényképezni nagyobb távolságról, illetve a háttér - ami előtt állunk -sokkal jobban látszik.

Budapesten jellemzően még mindig a külföldiek hadonásznak vele, ám ők már nem a hagyományos „nem tud semmit, de nagyon kihúzható” darabokat használják, hanem szinte kivétel nélkül a Blitzwolf mini monodopodhoz hasonló okosabb darabokat. Ennek egy nagyon egyszerű objektív oka van: nem tudjuk megnyomni a telefon kamerájának elsütőgombját, ha teljesen kihúzzuk a terméket. Éppen ezért mindenképpen kell valamilyen távirányítású megoldást alkalmazni, különben marad az időzítés és a kapkodás, ami általában nem táptalaja a jól sikerült fotóknak.

1437574297_2.jpg

A vörös-fekete Milán mezre hasonlító doboz kifejezetten igényesre sikeredett, elég jól eladja magát a kis körökkel határolt front, ahol a Blitzwolf mini monopod különböző funkcióit láthatjuk. A szelfi bot átlátszó műanyagban bújik meg, a doboz hátoldalán pedig azokat az aktivitásokat láthatjuk, amelyekhez a terméket ajánlja a gyártó. Egy QR kódot is megpillanthatnak a szemfülesebbek, ez a „shutter app”, vagyis a fényképezést vezérlő alkalmazáshoz vezető linket tartalmazza.

Kibontva a csomagot a minipodon túl egy – a töltésre szolgáló – USB kábelt, egy karabinert és egy csuklópántot pillanthatunk meg, ez utóbbit már előre a helyére szerelték. A Blitzwolf terméke kifejezetten kellemes fogású, puha gumírozást kapott a nyél részen, ami engem az akciókamerák hasonló anyagára emlékezetet. Felette helyezkednek el a vezérlő gombok, amelyek tipikusan a fényképezés, mint problémakör köré lettek csoportosítva. Képelforgatás, fényképezés, nagyítás, kicsinyítés, ezeket vezérli a szefli bot.

sffdfdfdfdf.jpgAlatta az oldalán egy ki- és bekapcsoló gombot és a töltésért felelős USB portot pillanthatjuk meg. A nyél alján egy tripod menetet találunk, vagyis ha nem lenne elég hosszú a 22,5-90 centiméter között változtatható teleszkópos botunk – ami kísértetesen hasonlít a „viperának” hívott fegyverre -, akkor állványra szerelve további magasságokba juttathatjuk. A felső szakasz három lépésben kihúzható, illetve összecsukható, illetve a végén van egy szorító fej, amivel stabillá tehetjük kihúzott állapotban is. A műanyag véget leszámítva mindenhol máshol alumíniummal találkozhatunk, ami minőségi szempontból kifejezetten jót tesz az összhatásnak.

p1040089.JPG

A csúcson egy teleszkópos telefontartó található, amelybe 3,5 és 6 inch közötti telefonokat rakhatunk. A keret itt is gumis kiképzést kapott, nehogy kárt tegyen a készülékben. A csuklópántot azért többnyire óvatosan használtam, nehogy úgy lóbáljam meg, hogy benne van a telefon is, viszont mikor nem használjuk, akkor tényleg hasznos kiegészítőnek bizonyult.

1437574287_2.jpg

Mivel a nők általában gyakrabban szelfiznek – bár a férfiaktól sem áll távol -, ezért a gyengébbik nem biztosan örülni fog hogy a Blitzwolf mini monopodot többféle színben is árulják, létezik ugyanis a feketén kívül egy rózsaszín lila, egy metál „akvamarin” és egy aranyszínű is.

Szerintem az egyik legfontosabb szempont egy szelfi bot kapcsán az üzemidő, ugyanis elég bajos egy városnéző túra alkalmával menet közben tölteni. Valahol 200 milliamperórát olvastam, de azóta sem találom a forrást, tehát ezt ne vegyük készpénznek, az viszont biztos, hogy a feltöltés nagyjából egy óra, míg  a készenléti idő durván 100 órát tesz ki, legalábbis a gyártó szerint. Ezt használat közben azért nehéz megbecsülni, mert ugye állandóan ki-be kapcsolgatjuk az eszközt, tehát folyamatosan sosem működik, de az biztos, hogy egy napot az én kezemben kibírt.

screenshot_20170620-183845.png

A használathoz töltsük le az applikációt a doboz hátoldalán található QR kód segítségével, és nézzünk benne szét. Szerencsére nem bonyolították el a dolgokat, körben a már ismert funkciókat látjuk, vaku bekapcsolása, képforgatás, beállítások, illetve a nagyításhoz egy csúszka. Alul az elkészült képek visszanézését lehetővé tevő bélyegkép és a két módváltó – fényképezés vagy videó – piktogramot láthatjuk.

1437574307_2.jpg

Ezzel nagyjából mindent el is mondtam a kezelőfelületről, ennyire egyszerű az egész. Aki azonban betekintene a színfalak mögé, annak javaslom a beállítások tüzetesebb átnézését. Egy nagyon érdekes – és szerintem pozitív – jelenségre lettem figyelmes: a Blitzwolf mini monopod szoftvere kiolvassa direktben a telefon kamerájának felbontását. Eddig ugyanis megszokhattuk, hogy a minőséget ilyen „varázsszavakkal” állítgathattuk, hogy finom, meg magas, amiből sosem derül ki, hogy akkor most pontosan milyen beállításokkal készül az anyag.

1437575853_2.jpg

Mivel ez engem mindig idegesített, én mindig kiolvastam a részletek fül alatt a valós felbontást. Erre a továbbiakban nincs szükség, ugyanis a Blitzwolf szoftvere ezeket szépen kilistázza számunkra. Meg is lepett, hogy a tesztkészülék – az Elephone P8 mini – tud 4K felbontásban is videót készíteni, pedig megesküdtem volna, hogy 1080p a maximum.

pjimage.jpg

Az sem mellékes, hogy az Android 7.0 fotóprogramjához képest sokkal több lehetőséget kínál a monopod programja. Például „scene mode”-ból van vagy 20 különböző színszűrő amit a képre húzhatunk, állíthatjuk a fénymérés helyét, illetve ritkábban használt felbontásokat – például 864*480 vagy 1920*1088 pixel – is kiválaszthatunk.

pjimage_2.jpg

A másik remek lehetőség a monopod gombjainak programozása. A már említett alapfunkciókat ugyanis a botról is tudjuk irányítani, ráadásul azt, hogy a legfelső „switch” vagyis képernyőváltó gomb mit csináljon, mi dönthetjük el. Alapesetben megfordítja a kamera képet és szelfi módba kapcsol, de használhatjuk videó elindítására és tömeges fényképezésre is. Ez utóbbi addig fog ismétlődni, amíg újra meg nem nyomjuk a gombot, vagyis nagyon hasonló a videókészítéshez, csak itt az eredmény nem lesz folyamatos.

A fent leírtak egyébként a való életben iszonyatosan adják magukat, a használat gyerekjáték és semmilyen előképzettséget nem igényel. A 90 centire kinyújtható bottal ráadásul olyan perspektívában is fényképezhetünk, ahogyan eddig nem. Lefényképezhetünk például szobrokat, amelyeket nem érhetnénk el, vagy átnyúlhatunk egy tereptárgyon, hogy a kerítés mögött rögzítsük a felvételt, de a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.

Egyetlen hibát azért találtam a képkészítés során, bár ez nem a Blitwzolf mini monopod hibája. Az olyan telefonoknál, ahol a képernyő megérintésével, nem pedig a fényképezőgomb hosszabb megnyomásával lehet fókuszálni, ott bizony a képek életlenek lesznek. Ez valójában inkább a telefon hibája, vagy lehet hogy azé sem, hiszen azt úgy tervezték, hogy érintésre élesítsen, és ezt meg is teszi, ezt viszont egy kihúzott szelfi boton értelemszerűen nem tudjuk megtenni.

Még egy dologra felhívnám a figyelmet, ez pedig a lecsavarozható kameratartó fej. A végére ugyanis a szabványos Gopro tartót, vagy bármilyen egyéb kiegészítőt felszerelhetünk. Ez persze nem csak a híres kameragyártó kiegészítőire vonatkozik, hanem az összes vele kompatibilisre, SJCAM, GITUP, csak hogy a két legjobb „klónt” említsem. A véget egyébként kézzel 180 fokban el tudjuk forgatni, tehát tudunk például utcasarkon kinézve fotózni, vagy más hasonló mutatványt véghez vinni.

Szerintem a Blitzwolf mini monopod utazáshoz, nyaraláshoz tökéletes kellék, ráadásul olyan lehetőségeket kínál, amiket nélküle nem tudnánk a telefonunkkal megvalósítani. Az már csak grátisz, hogy Bluetooth-on keresztül is vezérelhetünk funkciókat, hogy programozhatunk gombot, illetve hogy normálisan kilistázza a kamera felbontását.

Igazi, használat közben is tapasztalható hibája nincsen, maximum annyi, hogy nincs rajta elektromotoros stabilizátor, de ezért kerül 3.000 forintba, és nem 70.000-be. Ez az ár pedig egy műszaki eszköznél elképesztően alacsonynak számít, vagyis aki szeretne egyet, nyugodtan vegye meg.

Banggood - 3.000 Ft