Elephone P8 mini okostelefon teszt

1495069939305814.jpgAz Elephone P8 mini egy meglehetősen érdekes telefon. Teletömték minden földi jóval – 4 GB RAM, 64 GB háttértár, Mali-T860 GPU, Android 7.0 – baromi jól néz ki, és mini létére 5 colos kijelzővel érkezik. Bár a cég nem tartozik az ismertebb gyártók közé, de ezzel a termékükkel biztosan meg fogják szorongatni a piacot, főleg hogy az árával is a vetélytársak alá lőttek, ugyanis nettó 37.600 forintba körül kapható.

 Fehér alapon egy diszkrét kék logó, ebből áll a csomagolás dizájnja, meg egy hátoldali matricából, ami a műszaki paramétereket sorolja fel. Belül bújik meg a filigrán telefon, a kötelező töltő-USB kábel-SIM tű hármas, az elengedhetetlen leírás és ezzel vége is a felsorolásnak. Hiányoltam egy tokot és egy üvegvédő fóliát, de ezek filléres eszközök, és szerintem a hiányuk az ár alacsonyan tartásában játszik döntő szerepet.

Talán szerencsés is, hogy semmi nem volt, ami elfedte volna a készülék rendkívül jól sikerült kinézetét. Nekem eddig a kínai telefonok közül ez tetszik a legjobban, diszkréten elegáns, belesimul a környezetbe, mégis ha kézbe vesszük nagyon jó összbenyomást kelt. Nálam a fekete variáns járt, pedig az Elephone P8 Mini remekül játszik a színekkel, ha van mobil, amit nem ebben a „varjú” színben vennék meg, hanem mondjuk metálkékben, akkor ez az. Létezik még egy csajosabb, élénkpiros variáns is, aminek szintén nagyon jól áll a front fekete betétje.

1495069940900233.jpg

Alul az ezüstszínű pöttyökből kirakott gombokat láthatjuk ízlésesen elrendezve, felül pedig a 16 Megapixeles szelfi kamerát, míg jobb oldalon a már megszokott elrendezésű, kettő az egyhez osztású gombokat. Kamerából nincs hiány, a hátlapon egyből egy duplát találhatunk 13+2 Megapixeles felbontással, a kisebbik csak nagyobb testvérét segíti a jobb minőség elérésében. A fenti eszközöket egy ujjlenyomat olvasó és egy „Transformers” tipográfiára emlékeztető logó egészíti ki.

Amikor először kézbe vettem, egyből feltűnt, hogy milyen könnyű és kicsi. Előbbiben a fém ház, utóbbiban az 5 inch-es méret játszik szerepet, ebből is látszik, hogy megszoktam – a nekem már túl nagy – 5.5 inch-es Phableteket, ez ahhoz képest valóban mini, ráadásul a súlya is alacsony, mindössze 132 gramm, és a zsebemben is remekül elfért.

p1040031.JPG

Összerakottsági szempontból átlag feletti, nem recseg, nem ropog, egyáltalán nem hajlik. A kijelzőt is szépen beledolgozták a testbe, körben egy vékony keret határolja, szépen lekerekítve a széleken, ezt szokták 2.5 D képernyőnek hívni. Szerencsére ahol nincs kijelző, az a rész is beleolvad a dizájnba, nagyon egységes kinézetet alkotva. A gyári leírás szerint a kijelző matt, ezt én olyan nagyon nem tudom megerősíteni, nekem fényben ugyanúgy csillogott, mint bármelyik nem matt konkurense.

A hardver elég egy kaptafa az új generációs kínai telefonoknál, ami a mi esetünkben két pozitív hozadékkal is jár: sokkal jobban fut rajtuk minden, és sokkal kevesebbe kerülnek. A 4 GB RAM, a 64 GB eMMC háttértár és a Mali T-860-as GPU chip gyakorlatilag az összes alkalmazást kellő sebességgel meghajtja, sőt még tartalék is van benne, így jó eséllyel 1-2 év múlva sem fogjuk lassúnak érezni a telefont. A nagy háttértár miatt én nem is nagyon használtam micro SD kártyát, egyszerűen nincs rá szükség, de akinek ennyi hely kevés lenne, az még ezt is kibővítheti plusz 128 Gigabyte-tal.

1495069940108330.jpg

Az egy évvel ezelőtti telefonokhoz képesti fejlődés részben a tesztprogramok eredményeiben is tetten érhető. Antutu 41.018 pontja és a GFX Benchmark T-Rex tesztjén elért 11 FPS-es eredménye azért nem az, ami szétszaggatja az univerzumot, de egy középkategóriás készüléknél teljesen elfogadható. Az 1-2.000 pontos szórás egyébként sem érezhető különbség, sokkal fontosabb, hogy az operációs rendszer megfelelően működjön, minél kevesebb a hiba annál boldogabbak vagyunk.

8.jpg

Az mindenesetre előremutató, hogy a az Android 7.0 utolsó frissítése 2017.05.26-án történt, vagyis a cikk írásának pillanatában nem egészen három hetes volt. Ennek ellenére találtam egy vicces hibát a működés közben, ez pedig a nyitóképernyő idő visszajelzésének szétesése. A 9 óra 15 perc normálisan 9:15-nek kellene hogy kinézzen, helyette két sorban jelenik meg, és leginkább szeptember 15-re hasonlít.

1495069940843076.jpg

Más operációs rendszer problémába nem futottam bele, ami szerintem nagyban annak köszönhető, hogy nem piszkáltak bele az alap Androidba, mint ahogy azt a sajtóanyag ígéri. Nincs ELE OS 1.0, és bár a Xiaomi mintájára akár jó is lehetne, mint a Miui, de egyáltalán nem bántam, hogy nem kellett újratanulnom a szoftver kezelését, meg az eldugott menüpontokat keresgélnem. Értékeltem továbbá az Android Nougat új funkcióit, ilyen például az osztott képernyő.

4-4.jpg

Az is tetszett, hogy nem rakták tele jópofának szánt gyári alkalmazásokkal a telefont, amit általában nem lehet később kiirtani. Persze elhiszem, hogy sokaknak számítana például a gesztusvezérlés megléte, csak még soha nem láttam senkit, aki ezeket aktívan használta volna. Ha pedig mindenféle programmal akarjuk elárasztani, azt mi is megtehetjük, és én is így tettem, hiszen ez a teszt lényege.

screenshot_20170619-134602.png

Azért, hogy izzadjon egy kicsit a Mali-T860, leszedtem pár játékot, a teljesség igénye nélkül néhány: World at Arms, Angry Birds: Evolution és a jó öreg Asphalt 8: Nitro. Minden játék viszonylag jól futott, bár azért az Angry Birds izometrikus 3D jeleneteiben voltak döccenések, főleg ha ez magas processzor hőmérséklettel párosult. Egy dologra figyeljünk, hogy töltés közben ne nagyon futtassunk erőforrás-igényes alkalmazásokat, mert ilyenkor akár 70 fokra is fel tud menni a processzor hőmérséklete, bár ez minden telefonra igaz. Az Asphalt kapcsán pedig elviseltem volna egy kicsit magasabb FPS számot is, mert azért a krémesen folyamatos érzést nem sikerült elérni.

1495069940218619.jpg

Az IPS kijelző a Sharptól érkezik, és kifejezetten jónak mondanám. A betekintési szögek rendben vannak, és ez is 5 ponton érzékel, mint szinte minden konkurens. A lekerekített éleknek és a kellemes kinézetnek köszönhetően nagyobbnak érezzük, mint amekkora valójában, nekem méretre pont jó volt, könnyedén kezelhető még netezés közben is.

A telefon hangját már nem találtam ilyen fantasztikusnak. Nem szól túl hangosan, cserébe viszont nem torzít, a minőségi zenehallgatáshoz azonban be kell szereznünk egy megfelelő fülhallgatót. Kihangosítva is voltak anomáliák, a beszélgetőpartnerek szerint meglehetősen visszhangos volt a beszélgetés, ezért mindig kénytelen voltam kikapcsolni a kihangosítást.

screenshot_20170620-221324.png

Akkumulátorhasználat és üzemidő terén semmi extrával nem találkoztam, 2680 milliamperóra, ami az 5 inch-es telefonkategória átlaga. A hozzá adott töltő 1.5 amperes, vagyis durván 100-110 perc alatt tölti fel teljes kapacitására az áramforrást. Az biztos, hogy két óránál rövidebb idő alatt, tehát ezen a téren is hozza a kötelezőt az Elephone P8 mini. Intenzív játékkal azért gyorsan ki lehet végezni, 3-4 óra után már igencsak fogytán volt a delej, de az este felteszem, reggel leveszem a töltőről életritmust követve nekem sosem merült le.

screenshot_20170620-221410.png

A telefon virtual reality képes, ami a szokásos szenzor felhozatalnak köszönhető. Rendelkezésünkre áll giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, GPS is, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az a tapasztalatom, hogy az új Mediatek SoC-k iránytűje már jól működik, ahogyan az Elephone P8 mini esetében is, illetve a helyzetmeghatározó egység is pontosabb, általában 3-5 méter körül szór.

sas.jpg

Ami viszont nagyon meglepett, hogy van a telefonban pedometer, ami a különböző mozgással kapcsolatos – elégetett kalória, lépésszámlálás, bejárt út stb. – adatokat képes monitorozni. Erre soha nem jöttem volna rá magamtól, ha nem veszem észre a GFX Benchmark információs fülén a szenzorlistában a kis zöld pipát, de végre egy szolgáltatás, amit csak kevés másik telefon tud.

7.jpg

A pedométer teszteléséhez „Pacer” nevű alkalmazást használtam, ami a fenti kívánalmak mindegyikét egy külön lapon jeleníti meg. Kimentem futni, illetve egy kicsit edzeni a közeli pályára, és a telefon szépen le is jegyezte a távolságot, az elégetett kalóriát, a lépések számát és egyéb paramétereket. A lényeg az, hogy jól működik a szenzor, vagyis kapunk egy korlátozott képességű okoskarkötővel egyenértékű szolgáltatást, így ezt sem kell megvennünk a telefon mellé.

1495069940911957.jpg

Az Elephone P8 mini hátlapja is rejteget érdekességet, ugyanis itt bújik meg az ujjlenyomat olvasó. Mondhatnám azt is, hogy ez egy mutatóujj olvasó, hiszen nekem így esik kézre, és én sokkal jobban szeretem ezt a megoldást, mint a front középső gombjára elhelyezett egységeket. Nekem prímán működött, nagyjából 10-ből 8-szor, és sokszor azt tapasztaltam, hogy amikor nem tudtam a készüléket feloldani, akkor én csináltam valamit rosszul, ez a tipikus „user error” esete.

A vezetéknélküli kapcsolatok a szokásos módon valósulnak meg. Két csatornás WiFi a/b/g/n szabvánnyal, LTE fronton pedig minden sávot magunkénak tudhatunk, a B20-at is beleértve, így a Vodafone felhasználok sem fognak megőrülni a lassú internettől. Bluetooth 4.0 is rendelkezésre áll, az NFC-ről azonban le kell mondanunk.

Ha csak a fényképezőgépek számát nézzük, akkor remek felhozatallal van dolgunk, úgy ki vagyunk tömve velük, mint az orosz milliárdosok pénzzel. A két hátlapi kamera együtt dolgozik, a 13 Megapixelest kiegészíti egy 2 Megapixeles egység, ez utóbbi felel a megfelelő mélységélességért. Meglepő módon a szelfi kamera papíron nagyobb felbontással rendelkezik, mint az előbbiek együttesen, ugyanis 16 Megapixelt képes felvonultatni. Ezek persze csak számok, de az akkor is megdöbbentő, hogy az önmagunk lefényképezésére hivatott képalkotó többet tud, mint sok konkurens hátlapi kamerája.

Érdekes, hogy még a gyári oldalon sem találtam fényérzékenységre vonatkozó adatokat, ami már az elején egy kicsit gyanakvóvá tett. Aztán elkezdtem mindenfelé képeket lövöldözni, és arra jöttem rám, hogy az Elephone P8 minivel lehet jó fotókat csinálni, csak nagyon nehéz. Ennek két oka van, az egyik a lassú fókusz, a másik a "bemozdulás érzékenység", vagyis a funkciógomb megnyomásával meglökjük a telefont és az addig éles kép is homályos lesz.

Ellenben amikor sikerült viszonylag rezgésmentesen ügyködnöm, a kategóriájából inkább felfele kilógó fotókat lőttem, amit elvileg az is rontott, hogy végig naplementében, sokszor árnyékból dolgozva készítettem. A színek elég jók, ahogyan az élesség is, itt is tapasztalhatunk némi kiégést, de ez még bőven a vállalható kategóriába esik. Ennyit sem vártam, ehhez képest egész sokat kaptam az Elephone P8 minitől, ami elégedettséggel töltött el.

Videó fronton is a nagy számok dominálnak, de az, hogy egy 40.000 forintos telefon 4K-ban tud rögzíteni, az azért szíven ütött. Egy csomó lényegesen drágább készülék sem képes erre, ez azt hiszem az abszolút meglepetés kategória, már ha igazak a cég által megadott adatok. Az egy másik kérdés, hogy milyen az elkészült végeredmény, ez ugyanis nem az a felbontás, amit a gyártó ígér, hanem annak negyede, 1080p. Szerencsére nem interpolálták fel, de szó nincs 2160p-ről, ez egy fals adat, csak éppen a hivatalos oldalon szerepel.

3gp.PNG

A másik probléma a formátum, vajon egy átlag ember mivel fogja lejátszani a 3GP formátumot, ami még 2004-ben volt menő? Gyanítom, hogy semmivel, és nem is igazán értem, miért ebben rögzít a telefon. Én a "Xilisoft video converter"-rel átalakítottam emészthetőbb formátumra, de az biztos, hogy az átlagnak ez macerás folyamat lesz. Ráadásul tökéletesen fölösleges, mert a videók bűn rosszak, pont ugyanazért, amiért a fényképeket is elrontjuk, ha nem figyelünk.

Senki MEG NE merjen mozdulni, a sétálás pedig maga a főbenjáró bűn, ugyanis az elektronikus stabilizátor ellenére sem készülnek értékelhető felvételek. A fókuszálás szót ugyanis teljesen sikerült kiirtani a mérnökök szótárából, tehát mozogni nem szabad, csak egy irányba nézni vele, de azt is csak nagyon óvatosan, akkor lehet elfogadható felvételeket készíteni, egyébként teljesen esélytelen. A színek és a formák sajnos összemosódnak, és olyan mintha valami fura köd lebegne a lencsék előtt.

Szerintem a gyenge videó a legnagyobb hibája az Elephone P8 mininek, de ez nagyjából úgy veszi ki magát, mint amikor a sprinter világcsúcsot fut, de a cél előtt elrúgja a saját lábát, elesik, és így a többiek megelőzik. Mindenki tudja, hogy lehetett volna világbajnok is, mégsem az ő neve fog az eredményjelző első három helyén szerepelni.

Nekem kifejezetten bejött az Elephone P8 mini, de tudom, hogy sokan fogják a fogukat szívni a rossz videó miatt. A kihangosítás sem tökéletes, és zenehallgatásra sem ez a legjobb választás, de valójában hányszor is van ezekre szükség?

Telefonnak viszont kifejezetten jó. A hardverben megvan a kellő tartalék, az operációs rendszer majdnem teljesen hibamentes, van egy csomó helyünk felpakolni az anyagainkat, lehet rajta játszani, jól néz ki, jó minőségű, és teletömték szenzorokkal is, ami teljesen érthetetlen az árat figyelembe véve. Ha valakinek egy élhető és szerethető telefon kell, vegye meg, és legyen vele boldog, szerintem nettó 37.600 forintért ennél jobbat nem nagyon lehet kapni. Ha pedig szerencsétek van, akár egy akciót is ki lehet fogni, és még lejjebb mehet az ár.

Tomtop -37.600 Ft