Xiaomi Yi 4K akciókamera teszt – Amiért érdemes nem Goprot venni

p5-696x602.pngAz Xiaomi az egyik olyan konkurense a Gopro-nak, amely komolyan meg tudja szorongatni a legnevesebb gyártót. A hardver gyakorlatilag azonos, ám árazásban a Hero 4 alá tudott menni a Xiaomi Yi 4K, és ezért a pénzért még olyan extrákat is magában foglal, mint az elektronikus képstabilizálás vagy éppen az érintőképernyő. A nettó 53.000 forintos ár így már több mint vonzónak nevezhető.

A Xiaomi Yi 4K eléggé klasszikus módon viszi tovább a gyártó cég dizájn irányvonalait. A fehér alapon „valami” az alapkoncepció, most éppen a kamera képét láthatjuk a nem túl nagy dobozon. Engem ez meglepett, mert megszoktam, hogy a konkurencia háromszor ekkora dobozba csomagolja a termékét, amiben általában minden földi jó – például 25 különböző csatlakozó, tok és minden egyéb – megtalálható.

Ez nyilvánvalóan nem valósítható meg egy nagyjából 10x10 centiméter alapterületű csomagolással, amiben a kamera mellett egy USB kábelt, egy akkumulátort, némi mesét a cég nagyságáról és egy leírást kapunk. Ennyi, nincs vízzáró tok, biciklire való kormánybilincs, felfogató profilok, üvegre cuppantható tartó, de még egy hordozásra alkalmas bársony tok sem, pedig ez utóbbi azért egy olyan kameránál, aminek a nemzetközi verziója közel 53.000 forintba kerül, azért beleférhetett volna az árba.

Ha párhuzamba akarnám állítani a Gopro Hero 4 Black-kel, akkor annál ugyan voltak kiegészítők, de ott meg nem volt hátlapi kijelző, amire kizárólag a szánalmas jelzőt tudom aggatni. Ezt is figyelembe véve a Xiaomi Yi 4K már egy lépéssel előbbre jár, mivel egy remek érintőképernyős LCD panelt integráltak a hátlapra, amit nagyon egyszerű használni.

A kamera összerakási minősége kifejezetten jó, és - eltérően gyakorlatilag az összes konkurenstől  -végre nem a „más színű kocka egy logóval” formatervezési bravúrt vetették be, hanem mertek íveket húzni a téglalap élei körül, így kellőképpen elüt a többi hasonló terméktől, egyben jellegzetessé téve azt. Ez viszont azt is jelenti, hogy a tokja semmivel nem kompatibilis, hiszen a külső élek eltérnek.

2.png

A vezérlésről egy darab dupla gomb gondoskodik, ami szépen belesimul a felső síkba, viszont egy picit fura, hogy csak egy ilyet lehet nyomkodni, igaz azt két oldalon is. Általában az emberek késhegyre menő vitákat folytatnak arról, hogy hány gomb ideális a vezérléshez, de ugye azt nem szabad elfelejteni, hogy itt egy 2,2 inch-es hátlapi kijelzőn is böködhetjük a menüpontokat.

Nekem kényelmi szempontból ez a megoldás sokkal jobban tetszik, mint a többiek fizikai gombokra alapuló ’funkciógörgetése”, de egyre több gyártó áll át valamilyen érintés alapú megoldásra. A legjobb benne viszont az, hogy a kijelző 640x360 pixeles és 160 fokos betekintési szöggel rendelkezik, így már van értelme visszanézni a felvételeinket, akár a kameráról is.

xiaomi-yi-4k-action-camera1.jpg

A külső műanyag ház nem gumírozott, ezért nem olyan jó fogdosni, mint a Gopro Session vagy a Hero 5 burkolatát, viszont semmivel sem rosszabb, mint a Hero 4 Black, bár ez a metálfényű alap a fehér színnel annyira nem harmonizál. A fekete variáns viszont dögös, én azt venném a kettő közül.

Az alsó részen található az 1400 milliamperórás akkumulátor, ami lényegesen nagyobb, mint a megszokott 900-1050 mAh-s kapacitású, olcsóbb ligában játszó akciókamerák sajátjai. Nagy plusz pont a csavaros tripod helyért, így a Xiaomi Yi 4K-t akár állványra is szerelhetjük.

xcc.jpg

A fronton az optikán és az egy darab státusz LED-en kívül csak a kamera fotós és videós képességeit legjobban kifejező, valós felbontás értékeket olvashatjuk le, ami ebben az esetben 4K-t és 12 Megapixelt jelent.

A hardver mindig fontos támpont azzal kapcsolatban, hogy mit is várhatunk el valójában egy kamerától. Szerencsére ebben az ársávban már nagyon kevés a valótlan érték, nincsen kamu 4K videó, meg 300%-ra interpolált felbontás, ami igazából csak a harmada.

3-11.jpg

A kamera lelkét a Sony IMX 377 kódnéven futó szenzor és az Ambarella A9SE75-ös chip jelenti, ezt szokták hangzatosan „Gopro Killer” néven emlegetni, amit akár szó szerint is lehetne érteni, hiszen a Hero 4 Black-ben - ami a Xiaomi Yi 4K közvetlen konkurenciája – gyakorlatilag ugyanez a hardver dolgozik, csak jóval drágábban. Így tulajdonképpen viszonylag kevés kérdés marad: vajon a szoftveres szolgáltatások, a menüvezérlés és a kiegészítők palettája milyen, hiszen a képminőségnek nagyon hasonlónak kell lennie.

p10.png

A funkciók átböngészését az általam preferált - és szerintem elengedhetetlen – szolgáltatások meglétének ellenőrzésével kezdtem. A kamera rendelkezik szoftveres képstabilizálással, de sajnos a maximális felbontás mellett nem elérhető, ezért csak 2.7K-ig tudjuk használni. Ez egyébként nemcsak itt van így, jellemzően a többi gyártó is hasonló dolgokkal trükközik, például nincsen szűkített FOV maximális felbontás mellett és hasonlók. Ebből is látszik, hogy a legnagyobb, 155 fokos látószög a valós, a többit szoftveresen levágja a hardver.

g4-1.png

A menüvezérlés kifejezetten tetszett, szerintem sokkal jobb ez a kevert érintőképernyős menü, mint bármi, amit eddig láttam. A funkciók közötti lépkedést az ujjunk le és felhúzásával tudjuk kiváltani, míg a baloldali sávban láthatjuk az általános beállító gombot, illetve a kilépést. Nekem ez a leosztás nagyon logikus, és minden kamerába ilyet tennék, ha lehetne.

p1040010.jpg

A főképernyő alján pedig egy érintésérzékeny szalagos menüt találhatunk, ahol a 10 fő funkció között tudunk lapozni, ezek egy része adja magát, mint például a fotó, a videó, az időzítő, a sorozatfotó, illetve vannak speciálisabbak, mint a lassított felvétel, a fotó és videó egyben, vagy a körkörös rögzítés, de az élő közvetítés sem egy mindennapi dolog.

p1040009.jpg

Fussunk át gyorsan azon, hogy mi mit csinál: az időzítő visszaszámlálás után készít egy képet, a sorozatfotó egy előre meghatározott időintervallum alatt készít több fotót, a „time-lapse video” összefűzi a pillanatfelvételeket, míg a „time-lapse photo” ugyanezt az anyagot önálló képekként írja le a kártyára.

A körkörös rögzítés a tároló telítődése után az előző felvétel fájljait írja felül, ez egy tipikus autós menetrögzítős funkció, míg a „video+photo” egy kombinált megoldás, egy meghatározott hosszúságban felvett videó alatt képeket is készít, de a felbontást 1080p 60 FPS-ben maximalizálja.

p1040013.jpg

Sajnos később is találkozhatunk mindenféle korlátozásokkal, ahogy már említettem a közepes és a keskeny „csonkolt” látószög nem érhető el mindenhol, de ugyanez igaz az elektronikus képstabilizálásra, vagy éppen a már említett kevert módra. A dolgot az is tetézi, hogy ráadásul ezek szoftver verziónként változnak, tehát ember legyen a talpán aki mindet kibogozza.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

A „slow motion”, vagyis a lassított felvétel kifejezetten remek. Ennek az alapját a 720p 240 FPS felbontás képezi, a sebességét pedig egy csúszkán jelölhetjük ki kettő és nyolc között. Ez a megoldás lényegesen egyszerűbb, mint például a Gopro Hero 4 Black esetében, ugyanis az elkészült anyag már lassítva kerül kártyára írásra, nem kell később hozzányúlnunk vágó szoftverekkel a megfelelő eredmény elérése érdekében, de persze azt sem tilos. A fenti videónak nem a képminősége rossz, hanem kipróbáltam a Xiaomi "flat" szűrőt, de szerintem nem érdemes használni.

Volt egy olyan teóriám, hogy mivel a Xiaomi Yi 4K-ban egy jobb szenzor van, mint a fele ennyibe kerülő Gitup Git2-ben, ezért akkor itt majd megoldódnak azok a problémák, amelyeket az olcsóbb kameráknál tapasztaltam. Ilyenek a kiégő, illetve helytelen színek, az optika szélén észlelhető kenődés, illetve a háttér részletességének drasztikus esése, illetve a homályosodás. Mit tippeltek, vajon így volt-e? Nem árulok el nagy titkot, hogy nem teljesen, bár azért hellyel-közel hozta az elvárhatót.

A színkezelés nagyon jó, talán a Xiaomi Yi 4K esetében érzetem először azt, hogy amit a képen látok, az a valóságban is úgy volt. A szemből érkező fényt – ami az egyik neuralgikus pontja szokott lenni az olcsóbb konkurenseknek – elég szépen kezeli, illetve a közeli tárgyak részletessége is kifejezetten jó, ez a filozófusok szobrain elég jól látható. A gond akkor kezdődik, amikor a háttérben lévő növényzetre pillantunk, ekkor ugyanis általában egy zöld színű pacát látunk, körvonalak helyett. Eleinte arra gondoltam, hogy biztosan bemozdult a tárgy, mert fújt a szél, vagy a rekesz van rosszul beállítva, de nem, ez a jelenség távolságtól függetlenül előjött, az appertúra értéket pedig nem is lehet állítani.

A másik problémás jelenség a színek kiégése, ami mindig világos háttér és napsütés mellett következett be. Ez persze minden fényképezőgépnél megtörténik, csak a mértéke nem mindegy, én mindenesetre többet vártam, de még ráfoghatjuk, hogy elmegy. Mondjuk azt, hogy a kitűzött feladatok felében jeleskedett a kamera, a másik felében viszont csak elfogadhatóan teljesített.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

A videók esetében jobb a helyzet, sőt azt kell, hogy mondjam, hogy a 4K felvételek minősége kifejezetten jó, a színek és a képminőség is kimagasló, ez a legjobb, amit eddig akciókamerában láttam, bár sajnos az olvasó ezt kevésbé fogja élvezni, mert a Youtube mindent agyon tömörít. A 2.7K és az 1080p 60FPS felbontások sem érdektelenek, előző azért, mert itt már működik az elektronikus képstabilizálás, utóbbi pedig azért, mert a magasabb képkocka szám folyamatosabb, „krémesebb” videót eredményez, ez a gyors mozgással járó tevékenységeknél lehet fontos.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

Mindkettővel elégedett voltam, bár az látszik, hogy nem a Full HD videóra optimalizálták a terméket, a 2.7K viszont kifejezetten jó, csak az EIS dolgozhatna keményebben. Még így is sokat kivesz a rezgésekből, de egy tipikus lépcsőzést – amiből a turisták egy nyaralás alatt vagy tucatnyit megejtenek – már nem csillapít kellőképpen, egy fizikai gimbal – mint például a Feiyutech G5 - ezt a problémát is megoldja.

publikálva a www.rendeljkinait.hu engedélyével

 

Ha a csatlakozási lehetőségeket és a szenzorokat nézzük, akkor elég szép a felhozatal. Van 3 gyorsulásmérő és beépített giroszkóp, dupla sávos WiFi, vagyis 5 Gigahertzen is csatlakozhatunk, van AV kimenet, aminek a drón pilóták fognak örülni, két mikrofon, aminek pedig mindenki, mert így remek a hang a felvételek alatt.

Két dolgot viszont hiányoltam, a mikrofonbemenetet – így csak a gyári mikrofont tudjuk használni – és a mikro HDMI csatlakozót. Ez azért nagyban megnehezíti az egyéb eszközökkel való összekötést, mert mindig ki kell vennünk a kártyát, ha le akarjuk játszani a tartalmat, vagy az egyéb vezetéknélküli kapcsolatokat kell használnunk.

2016052501718161es4b9j5.jpg

Az akkumulátoridő a tapasztalataim szerint veri a konkurenciát, 4K felbontásnál nagyjából két óra, de itt szinte mindig a micro SD kártya volt a szűk keresztmetszet, egyszerűen nem volt elég nagy kapacitású otthon. Utána néztem annak, hogy mit ajánl a gyártó micro SD kártya fronton. Az 1080p 60 FPS felbontás leírásához Class 10-et, míg a 4K videó esetében UHS-I U3 sebességűt ajánlanak. Én egy Mixza 16 Gigabyte-os UHS-I U3 kártyát használtam és ezzel nem is volt gond, de azért 4K felbontásnál már elvárható, hogy nem egy 10 évvel ezelőtti darabbal erőlködünk, amit a 720p-re találtak ki.

20170113153954_32612.jpg

Érdekesség még, hogy mivel a külső nem a klasszikus kocka, ezért nem minden gimbalba – szervomotoros stabilizátorba – lehet beletenni a kamerát, pedig mostanában ez nagy divat. Nemcsak drónozók és profi fotósok, hanem egyre több turista is használ ilyen kiegészítő eszközöket. A szelfi botra hasonlító motoros kameratartó lényege, hogy gyakorlatilag teljesen eltünteti a képen látható rezgéseket, így gyakorlatilag a kamera saját képstabilizátorára sincs szükség. Ilyenek például a Feiyu Tech vagy a Zhiyun modelljei, amelyeket Goprora terveztek, de a legtöbb ilyenhez kapható átalakító szett, amivel a Xiaomi Yi 4K is felszerelhető.

A Xiaomi kameráinak kifejezetten jó a telefonos applikációja, amit csak simán „YI Action”-nek hívnak. Egyrészt gyakorlatilag az összes funkciót lehet vezérelni a mobilunkról  - ami más kamerák esetében sajnos még mindig nem általános –, másrészt pedig nagyon könnyen kezelhető és jól átlátható a felület. Többször azon kaptam magam, hogy inkább bekapcsolom a WiFi-t és belépek a programba, minthogy megkeressem a menüben a szükséges funkciót, pedig az is logikusan átgondolt elrendezést követ.

2-3.jpg

Az alkalmazás logikája egyébként nagyon hasonló a hátlapi kijelzőn látottakhoz, azzal a különbséggel, hogy itt összesen két főmenű - a fotózás és a fényképezés - alá szerveztek mindent. A szoftver segítségével például sokkal átláthatóbb lesz mondjuk a „burst” vagyis a sorozatfotó lehetőség, mivel a telefonunk nagyobb felbontású kijelzőjére jobban kiférnek a funkciók. Vannak olyan kiegészítő szolgáltatások is, amelyek csak itt érhetőek el, ilyen például a képek négyzetráccsal való ellátása.

1-4.jpg
Még egy dologra nagyon jó a program, remekül lehet követni a változásokat az élőképen, például a különböző látószögek közötti különbséget. Ez nagyban megkönnyíti a fényképezést, például a képek elkészítése előtt kiderül, hogy az adott téma belefér-e a kisebbik FOV-ba  - így kevésbé lesz látható a halszem effektus – vagy kénytelenek vagyunk nagyobb szöggel dolgozni.

4-2.jpg

A Xiaomi Yi 4K-hoz egyébként folyamatosan érkeznek a szoftveres frissítések, amiben viszont nem olyan könnyű eligazodni. Nekem először nem is sikerült, mivel nem az utolsó fájlt raktam fel, mert azt hittem, hogy egymásra épülnek. Aztán felraktam a legutolsó – a cikk írásának idején v1.5.6-os – variánst, ez gond nélkül feltelepült, és magával hozott egy csomó újítást, amiből két dolgot lehet leszűrni: volt mit javítani, és hogy van mögötte tényleges terméktámogatás. Egy fontos dolgot tegyünk meg a firmware csere előtt: ellenőrizzük a kamera hasán található sorozatszámot, mert ez fogja eldönteni, hogy melyik fájlra lesz szükségünk.

4.png

Az új funkciók között olyanokat találhatunk, mint például az ISO küszöb csökkentése, új képprofilok, optimalizált SD kártya kezelés, fejlesztett üzemidő, és a szokásos hibajavítások. Mindenképpen érdemes letölteni, mert egy csomó olyan hibát kijavít az újabb szoftver, ami egyébként megkeserítené az életünket.

Tesztalanyunk azért van érdekes helyzetben, mert a Gopro Hero 4 Black közvetlen ellenfelének szánták, de annál többet tud, viszont alacsonyabb az ára, sőt már az új generáció - a Hero 5 és a Xiaomi Yi 4K+ - is megjelent még lejjebb szorítva az árakat. Ha fel kellene sorolnom a fő hibákat, akkor a képek nem tökéletes minőségét, a kevés kiegészítőt, a micro HDMI és a mikrofon port hiányát említhetném.

A pozitív oldalon felsorakozik minden más, a remek videó minőség, a jól működő applikáció, az elképesztően könnyű navigáció, az elektronikus képstabilizálás, a kismillió beállítási lehetőség és az alacsony ár, hogy csak a fontosabbakat említsem, de ugyanennyi kevésbé jelentős funkciót is fel lehetne sorolni. Szerintem a perdöntő alapvetően az ár, ami a konkurencia alatt marad, még akkor is, ha egy csomó kiegészítőt megveszünk hozzá. Így viszont érdemes ezt venni, mint olcsóbb alternatíva, különösen úgy, hogy már a nyomott, nettó 53.000 forintos áron kapható.

Gearbest - 53.000 forint