Xiaomi Bluetooth sport headset teszt

index_1.jpg

A Xiaomi Bluetooth sport headset, ahogy a neve is mutatja, elsősorban testmozgás során kíván társunk lenni. A vezeték nélküli, sztereó hangkeltő segítségével bármilyen helyzetben élvezhetjük a zenét, nem kell a kábel elvezetésével bajlódni, így nagy szabadságot ad. Mikrofon is került rá, így a hívásainkat is lebonyolíthatjuk vele.

A csomagolás a szokásos Xiaomi stílusú, annyi különbséggel, hogy termékfotó helyett ki van vágva a doboz teteje, így szemügyre vehetjük a terméket. A headset egy műanyag tartóba van nyomva, alatta találjuk a kínai nyelvű használati utasítást, a töltéshez használható micro USB kábelt és egy zacskóban - az alapból felhelyezetten kívül további - négy pár gumi párnát. Ennyiből már a legtöbb ember megtalálja a számára megfelelő méretet.

A headset két darab fül mögé helyezhető pánttal rendelkező hangkeltőből, egy mikrofonos vezérlőből és az összekötő kábelből tevődik össze. A felesleges kábelt a rajta lévő műanyag elemmel foghatjuk össze, így nem fog lifegni használat közben. A vezérlőn egy gombot is találunk, illetve további kettő rejtőzködik a jobb oldali fülhallgatón. A visszajelzésekről egy több színű LED gondoskodik, ami szintén a jobb oldali hangkeltőn található. Itt található a töltéshez használt micro USB csatlakozó is egy gumi ablak mögött.

A füles nagy része kellemes tapintású, gumis műanyagból van, ez egyrészt jót tesz a minőségérzetnek, másrészt könnyen tisztítható, harmadrészt fontos szerepe van az IPX4 szabvány szerinti izzadtság és fröccsenő víz elleni védelemben. A ház külső fele fémből készült, ez sokat dob a megjelenésen, ezt a részt fogja a többi ember látni, ha a fülünkben van. Az összeszerelési minőségre nem panaszkodhatok, minden a helyén van, az illesztések pontosak, a kábel nem gubancolódik.

Először kicsit játszanom kellett a behelyezéssel, de aztán rájöttem a trükkre, és azóta nagyon stabilan ül a fülemben. A pántok rugalmasak, így könnyen betehetők a fülkagyló mögé. Látszik, hogy ázsiaiak tervezték, nekem egy kicsit kicsik a pántok, de ehhez hozzátartozik, hogy az átlagnál nagyobb fülem is van, ami miatt pl. fejhallgatót sem tudok hosszú távon kényelmesen használni. Itt még így sem vészes a helyzet, kb. 5 óra után vettem észre, hogy kicsit nyomja a fülkagylómat hátulról, valószínűleg szorosabban fogja a pánt, mint azt a tervezők megálmodták. De egy átlagos fülű állampolgárnak tökéletes a formaterv, egy barátom is kipróbálta, neki passzentos volt a méret.

dsc00990.JPG

A hangátvitelről az energiatakarékos Bluetooth 4.1 chip gondoskodik, ismeri a HFP, HSP, A2DP és AVRCP protokollokat is, továbbá a leírás szerint AptX kompatibilis is, ami a Qualcomm megoldása a nagyfelbontású hanganyagok remek minőségben való átvitelére. Sajnos nem volt AptX kompatibilis készülék a közelemben, így ezt nem tudtam kipróbálni. A jelerősség nagyon jó, valóban tudja a 10 métert, még falak közbeiktatásával, több szobával arrébb is tudtam használni, soha nem dobta el a jelet.

 dsc01065.JPG

A vezérlőn lévő gomb igazi polihisztor, felvehetjük, lerakhatjuk vagy elutasíthatjuk vele a hívást, újratárcsázhatjuk az utolsó névjegyet vagy hangkeresést is végezhetünk. A jobb oldali fülesen lévő gombok a hangerő állítására és a számok léptetésére szolgálnak. A mikrofon minősége kifejezetten jó, többen is megdicsérték, pont jó helyen is lóg, hogy ne kelljen szájhoz sem emelni hívás közben. Nem vagyok hozzászokva a vezeték nélküli telefonáláshoz, úgyhogy az újdonság varázsával hatott, hogy szabadon rohangálhatok az egész lakásban - mert ugye a jó vételi erősség miatt megtehetem -, miközben mindkét kezem szabad, és csinálhatok mást is, miközben nagyban magyarázok, nagyon kényelmes dolog. Autóban is nagyon jól használható, zenét hallgatni és telefonálni is remek vele.

 1478585426977164.jpg

Egyszerre két eszközzel is párosíthatjuk, és mindkettővel tudja tartani a kapcsolatot. Én pl. a telefonommal és a laptopommal kötöttem össze, utóbbiról hallgattam a zenét, de ha bejövő hívásom volt, egy gombnyomásra felvehettem a fülessel. Ez nekem kifejezetten tetszett, jópofa dolog.

Érdekesség, hogy egy kínai női hang narrálja az eseményeket pl. bekapcsoláskor, csatlakozáskor vagy bejövő híváskor, szerencsére közel sem beszél annyit, hogy zavaró legyen.

dsc00995.JPG

A hangminőségére sem panaszkodhatok, szépen szól. Elég részletes a hangzás, nincs dobozhangja, kifejezetten hangos tud lenni. Magasakból van egy kicsit több, mint kellene, mélyekből pedig kevesebb, de ezt egyrészt hangszínszabályzóval lehet korrigálni, másrészt ez nem nagy hiányosság a sport fülhallgatóknál, hiszen futás közben ezt úgysem nagyon halljuk ki.

Sokat futottam vele, tökéletesen a helyén maradt végig, egyszer sem akart kiesni, és mivel nagyon könnyű, szinte észre sem vettem, hogy ott van. A külső zajokat közepes módon szűri ki, ami az ilyen füleseknél szintén nem hátrány, mert így legalább halljuk, ha egy kocsi el akar ütni, csengetnek ránk a biciklisek vagy leszólít valaki.

1478585452998037.jpg

A beépített aksi papíron 7 óra folyamatos zenehallgatást ígér, ez nagyjából reális, 3/4 hangerőn nekem 8 óra jött ki, míg halkan hallgatva 10 óráig is elment. Töltőfejet nem kapunk hozzá, de bármilyen USB portot befoghatunk erre a feladatra. A telefonom töltőfejével nekem átlagosan egy és negyed óra volt feltölteni teljesen lemerül állapotból.

Kellemes eszköz a Xiaomi sport headsete, telefonálásra autóban, sportolás közben vagy csak a munkahelyen ücsörögve is tökéletes és nagyon kényelmes megoldás. Stabilan a helyén marad, így tényleg bármilyen sporttevékenységet végezhetünk zenehallgatás közben, jól szól, jó a vételi erősség és sokáig bírja az aksi is. Az IPX4 szabvány értelmében ellenáll az izzadtságnak és a fröccsenő víznek, és könnyen tisztítható, így nem kell féltenünk testmozgás közben.

Szerintem megéri az eredetileg érte kért 8400 forintot is, de jelenleg még 20%-os kupon is van hozzá, így jelentősen megnövelve az ár-érték arányt, 6600 forintért elvihető. Erre már tényleg azt mondom, hogy best buy, de ha valaki szerint nem, akkor ajánlom neki helyette pl. a konkurens Meizu EP-51-et.

kepkivagas.JPG

A kupon a Banggood oldalán található, és személyre szabottan kerül kiosztásra.

Banggood - 6600 Ft