Ganzo F7562 CF kés teszt

20161227095333_53703.jpeg

A Ganzo F7562 volt az a darab, amire a leginkább vártam. A felfokozott várakozás oka  a típusmegjelölés utolsó két betűjében keresendő. A CF vagyis carbon fiber – magyarul szénszál – olyan varázsszó, ami többször keltett bennem vágyakat, mint vezetett vásárláshoz. Minden vágóeszköz, aminek a nyele ebből az anyagból készül, minimum 50 dollárral drágább egy hagyományosabb markolatú cuccnál.

Kicsit félve vágtam bele a projektbe, mert az előzetes nyomozás nem vezetett egyértelmű eredményre. Lehet, hogy nem is igazi szénszál, csak valami újabb kínai elmetrükk? Kiderül a boncolásnál.

A szokásos Ganzo dobozt most egy kis csinos piros tűzmadár logó dobja fel. A Firebird valamilyen dizájn partnere lehet a gyártónak. A logó azonban feltűnik olyan termékeken is, amelyek nem F jelzésűek a típus megjelölésben, hanem G-k. Megint valami kínaias összevisszaság? Túlélem. További kellemes meglepetés a dobozban pukistasak és a szent szilikagél társaságában található kis szütyő, ami a korábbi sprőd anyaghasználat helyett kellemes selymes tapintással kényeztet. Kezdek kicsit félni. Ez eddig túl biztató, csak nehogy egy dupla leszúrt ritbergeres pofára esés legyen a vége!

A dobozból kivéve az első érzés a megkönnyebbülésé. Nem gagyi, ez rögtön érezhető. Viszonylag könnyű, határozottan CF-nek kinéző markolat. A kinyitás sima, a végén határozott, nem tolakodó kattanás. A penge formája modern, jópofán gonosz és egy kicsit ismerős. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Ganzo első blikkre mindenképpen vonzó darabot tett le az asztalra.

A nyél, helyesebben a markolatpanelek tüzetesebb vizsgálatra is szénszálas anyagnak tűnnek. Hol van itt a csapda? Jelentem, sehol. A felső vagy még inkább csúcskategóriás nyélanyagnak számító carbon fiber tagadhatatlanul a nyél része, de az ésszerű spórolás jegyében csak annak felső rétegét képezi, alatta a szokásos G10 található. Ez az a kompromisszum, ami szerintem mindenképpen vállalható. A kompozit nyélanyagokról szóló rövid elemzést lásd a keretes írásban.

20161227095333_95742.jpeg

Még mielőtt gátlástalan ömlengésbe kezdenék, elárulom: ez egy másolat. Nem elemeiben, hangulatában, színeiben vagy szagában, teljes egészében az, mégpedig az egyik legnépszerűbb, leginnovatívabb gyártó, a Benchmade 940-es modellje a minta, helyesebben a 940-1-Osborne. A 940 minden elemében drága és igényes csúcstechnológiát vonultat fel. 3D mart szénszálas markolat, titánötvözet távtartók, S90V pengeanyag – ezek a fícsörök a Késportál legelvetemültebb vezértrollját is elégedett csettintésre bírnák. Rengeteg tesztvideo bizonyítja, hogy a Benchmade üdvöskéje a használatban is nagyon „penge”.

Mi ehhez képest a Ganzo áhitatos szösszenete? Egyszerűen a legjobb kompromisszum, amivel eddig találkoztam. A markolat ócsításról már szóltam. A felülete szénszálas, alatta G10, ezalatt könnyített acél linerek. Ez utóbbi az összecsukható kések vázának azon eleme, ami bizonyos esetekben szükségtelen, mert a markolat anyaga vagy kiképzése miatt „önhordó”. A távtartók, amelyek a paneleket tartják, egymástól és a köztük elhelyezkedő pengétől távol szintén acélból készültek, nem titánötvözetből. Mindezen tételek összességében drámai súlygyarapodást eredményeznek. A Benchmade 69,17! grammos súlyához képest a kínai versenyző 126 gramm, tehát bő két súlycsoporttal nehezebb. Aki viszont a mindennapi hordáshoz ezt túl soknak tartja, az nem érdemli meg, hogy azon becsületes férfiak (és nők, és természetesen palesztinok és rómaiak) közé tartozzon, akik reggelenként aznapi társukká választanak egy (két, három, négy) bökőt.

Ja, hogy a penge sem S90V, csak 440C? Hadd kacagjam ki gúnyosan, ki ezt szemére veti. Normális ember - értsd ez alatt a  10-30 darabos készletet babusgató, tradicionális magyar, eredeti brand sorozatgyártott és kínai klónokat felvonultató kisebb gyűjtemény bicskamán tulaját – nem kerül olyan helyzetbe, ahol ez az él kevés lenne. Fafaragó egyletek és túlterhelt bérgyilkosok esetleg panaszkodhatnak a gyakori élezés miatti termeléskiesésre, mindenki másnak ez elég. Pont. A kőmosott felület kialakítás praktikus oka az, hogy a tükörre polírozott felület könnyen áldozatul esik a napi használat okozta felületi sérüléseknek, és egyszerűen ronda lesz. A gyártók újabban ennek elkerülésére valamilyen bevonattal vagy felületkezeléssel – ilyen a kőmosásnak elnevezett eljárás, pont mint a farmernadrágoknál és a selyemfény – látják el a pengéket. A Ganzo Firebird  is ilyen, igen jól sikerült, hasznos kezelést kapott.

20161227095333_23644.jpeg

Nézzük a benchmark(sic!) Benchmade árát először. Az kérem éppen megnyalja alulról a 100.000 Ft-ot (nem tévesztettem egy nullát, százezer forint). Ebből a pénzből elmegyek hétvégére a csajommal egy pöpec szállodába jakuzzival, elköltök néhány gyertyafényes vacsorát, elviszem shoppingolni, ja és veszek egy Ganzo F7562-CF foldert 16,21 USD-ért, ami kemény 4600 Ft! A 2,65 USD szállítási költség sem tud súlyosító tényező lenni. Áfa és vám viszont nincs, ami behozhatatlan versenyelőny.

img_20170501_100934_hdr.jpg

Nem kezdek el kontrollálatlanul hurrázni. Csak annyi, hogy ez a bicska egyszerűen kell! Mindennapi hordáshoz, kiránduláshoz, csak úgy a láda fiába, hátha jó lesz valamikor. Én annyira megszerettem, hogy vettem hozzá kemény ezer forintért egy késékszert, egy gyöngyös, koponyás kis fityegőt a végére, hogy egyedi és megismételhetetlen legyen.

Aki nem veszi, bánhatja!

GearBest - 4600 Ft + szállítás

 

Bónusz pár mondat a markolatanyagokról – Micarta, G10 és Carbon Fiber

A vágószerszámok nyele alapvető fontosságú a használatban, hiszen bármilyen jó pengénk van, fabatkát sem ér, ha nem tudunk vele megfelelő erőt a megfelelő irányban kifejteni, vagyis vágni. A nyél két attribútuma közül – az egyik a forma, a másik az anyag – most az utóbbit nézzük meg alaposabban.

A kések markolata legyen masszív, ellenálló a környezeti és fizikai behatásoknak, valamint a használat közbeni változásoknak. Ne törjön el, ha leejtjük, ne csússzon, ha olajos, nedves vagy véres kézzel fogjuk vagy kesztyűben használjuk. Nem utolsó sorban legyen szép. Az anyagfelhasználás igen változatos, lehet fém, fa, csont vagy műanyag.

A Micarta és leszármazottai mindezen kívánalmaknak megfelelnek. Micartának nevezzük az olyan anyagot, amely két különböző alkotórész – több rétegben felhasznált szövet és kötőanyag – hasznos tulajdonságait egyesíti, hasonlóan a vasbetonhoz. A szövet lehet papír vagy textil, a kötőanyag többkomponensű műgyanta. Ha például farmernadrágból vágott különböző színű csíkokat bekenünk, és egymásra rakva a rétegeket megszárítjuk, formára vágás, csiszolás és polírozás után van is egy klassz késnyelünk. Mielőtt nekiugrunk a gyártásnak, nem árt néhány oktatóvideó megtekintése!

A G10 ugyanezt az elvet követi, csak textil helyett üvegszálból készült szövetet tartalmaz. A Do It Yourself itt már kevésbé működik, mert megmunkálása sokkal nehezebb, cserébe viszont ellenállóbb.

A szénszálakból készült szövet felhasználása viszonylag új és drága technológia. A carbon fiber rétegek közé préselt műgyanta igen kemény és nagyon könnyű anyagot ad, nem utolsó sorban pedig felülete igen látványos, három dimenziós hatást kelt.

Érdekességként jegyzem meg, hogy létezik alumínium borítású üvegszálszövet felhasználásával készült anyag, ami a CF-hez hasonlóan látványos, de nem fekete, hanem csillogó ezüstfehér.

A Micarta és társai oldalági rokonának tekintjük a stabilizált fa, csont vagy fosszilia anyagokat. A stabilizálás itt azt jelenti, hogy a stabilizáló anyagot a lazább szerkezetű, kevésbé kemény alapanyagba préselik, és így érik el, hogy kemény és időtálló legyen.